Üzlet

2008. július 24. 14:41 | Portfolio

Jól fogynak a Mercedesek, mégis gondban a Daimler

Több mint 9%-os mínuszban tartózkodnak a Daimler részvényei azt követően, hogy a társaság közzétette negyedéves eredményeit, valamint csökkentette az idei évre vonatkozó profitvárakozásait. A társaság nettó profitja 25%-kal zuhant az előző év azonos időszakához viszonyítva.

2008. július 24. 13:30 | Portfolio

Kiábrándító negyedév a Fordnál

Csaknem 9%-ot esett a Ford árfolyama azt követően, hogy az autógyártó az elemzői konszenzusnál lényegesen nagyobb veszteségről számolhatott be második negyedéves gyorsjelentésében. A kilátások sem kedvezőek, a társaság vezérigazgatója szerint az autószektor problémái egészen 2010-ig elhúzódhatnak.

2008. július 24. 13:19 | Portfolio

Bővíti együttműködését a Richter és a Debreceni Egyetem

A Debreceni Egyetem és a Richter Gedeon Nyrt. vezetése úgy határozott, hogy közös érdekeik alapján tudományos, pályázati célú, valamint PhD képzésre vonatkozó együttműködési megállapodásokkal mélyítik eddig is sikeres szakmai kapcsolatukat.

2008. július 24. 12:59 | Portfolio

Relatíve nem is állunk rosszul

Kiábrándító hírek érkeztek ma Európából: a beszerzési menedzser index vártnál gyengébb értéket mutatott, valamint a német üzleti bizalmi index 3 éves mélypontra került. Többek között ezek a hírek is közrejátszanak abban, hogy az európai részvényindexek többsége a negatív tartományban mozog. Ezzel szemben a magyar index tartja magát, 0.1%-kal került feljebb, míg a régióban a lengyel börze stagnál, az orosz 1%-ot, a cseh tőzsde pedig 2%-kal került lejjebb.

2008. július 24. 12:46 | Portfolio

Szabadabb kezet kapnának a pénzintézetek Indiában

Az indiai kormány számos olyan korlátozás feloldását tervezi, amely a külföldi társaságok részvételét szabályozza a magánkézben lévő bankokban és biztosító társaságokban - jelentette be az ország pénzügyminisztere. A kormányzat megújult erővel vág bele a liberalizációba, miután múlthéten sikeresen túlélte az ellene kezdeményezett bizalmi szavazást.

2008. július 24. 12:05 | Portfolio

Az easyJet felett is gyülekeznek a sötét felhők

Közel 6%-ot esett a mai reggelen az easyJet árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette harmadik negyedéves utasforgalmi adatait és a folyó pénzügyi évre vonatkozó várakozásait. A menedzsment prognózisai szerint a cég nettó profitja 46%-kal zuhanhat szeptember 30-án végződő 2008-as pénzügyi évében az olajár szárnyalása következtében.

2008. július 24. 11:54 | Portfolio

Globális energiahiány kialakulása várható

Globális energiahiány alakulhat ki 2012 után, és az alacsony energiaárak egyre távolabb kerülnek, mivel a kitermelők túl keveset fektettek újabb mezők felkutatásába az elmúlt időszakban - mondta tegnap Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója levélben a Reuters hírügynökségnek.

2008. július 24. 11:30 | Portfolio

Megéri-e már a napelem a tetőn? - Ideje belehúzni

Az erős napsugárzásnak, illetve a szárnyaló földgázáraknak köszönhetően egyre több és több olyan terület akad a világon, ahol a napenergiával előállított áram ára állami támogatás nélkül is versenyképes a konvencionális villamosenergiával - állapítja meg a McKinsey legfrissebb tanulmányában.

A tanácsadó cég szerint 2020-ig a jelenleginek legalább hússzorosára nő a világon a beállított napenergia-kapacitások mennyisége, de még akkor is csak a teljes globális áramtermelő kapacitás 3-6%-át teszi majd ki ez az iparág. A technológiai bizonytalanságok rendkívül megnehezítik az előrelátást, de a lehetőségek - mind a vállalati profitok számára, mind a világ számára hogy szabaduljon a fosszilis energiahordozók káros mellékhatásaitól - szinte korlátlanok.

2008. július 24. 11:29 | Portfolio

Negatív hírek, leértékelődő engergiaszektor Európában

Az európai részvényindexek többsége csökkenést mutat a délelőtti órákban, melyben szerepet játszik két kiábrándító adat is: A német üzleti bizalmi index 3 éves mélypontra esett, és a beszerzési menedzser index is várt alatti értéket mutatott. Emellett az olajár elmúlt napokban tapasztalt süllyedése nyomán leértékelődött az energiaszerktor, illetve az EasyJet csökkentett eredményprognózisa pedig negatív hangulatot indikált a légitársaságok körében. Az FTSE 100 0.8%-kal, a CAC-40 0.4%-kal, míg a DAX 0.3%-kal került lejjebb.

2008. július 24. 10:41 | Portfolio

GVH: megtévesztett a "magánegyetem"

Megtévesztette a fogyasztókat a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyeteme - állapította meg a GVH. Az intézmény neve, továbbá az általa használt dokumentumok egyes megjelölései ugyanis azt sugallták, hogy felsőoktatási intézményről van szó, holott az államilag elismert végzettséget nem biztosít.

2008. július 24. 10:28 | Portfolio

Ellilant a lelkesedés a magyar tőzsdén

A magyar tőzsdeindex enyhe pluszban nyitott, miután az amerikai és az ázsiai tőzsdék is emelkedéssel nyugtázták a napot. Azonban nyitás után lecsorgás jellemzi a magyar piacot, csakúgy mint a meghatározó nyugat-európai tőzsdéket, amelyek 0.5%-os gyengülést mutatnak. A BUX index 0.5%-ot esett, míg a WIG20 0.3%-ot, az RTS és a PX50 1.2%-ot hanyatlott.

2008. július 24. 10:17 | Portfolio

A Renault-ot is utolérte a válság szele

A legnagyobb francia autógyártó, a Renault ma jelentette be, hogy csökkenti a 2009-re előirányzott globális gépjárműeladásokat, továbbá visszafogja termelését és létszámleépítést hajt végre az kedvezőtlen iparági környezet és az alapanyagköltségek radikális emelkedése hatására.

2008. július 24. 09:45 | Portfolio

Cashline: továbbra is vételen a Zwack, 19,800 forintos fair értékkel

Hosszú távra továbbra is vételi ajánlást fogalmaz meg a Cashline a Zwack részvények esetében 19,800 forintos fair árat meghatározva a jelenlegi hozamszintek figyelembe vételével. Az elemző a társaság július 28-i zárás után esedékes negyedéves gyorsjelentésétől nem vár érdemi árfolyambefolyásoló hatást.

2008. július 24. 09:14 | Portfolio

Duplázott az Amazon.com, 9%-os pluszba lendült az árfolyam

Közel 9%-kal ugrott meg az Amazon.com árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy az online kiskereskedelmi óriás közzétette második negyedéves eredményeit. A társaság nettó profitja megduplázódásáról számolhatott be gyorsjelentésében, amellyel az elemzői várakozásokat is felül tudta teljesíteni a cég.

2008. július 24. 09:03 | Portfolio

Orco: 80% felett a kiadott területek aránya az Arena Corner-ben

Az Endurance Fund tulajdonába tartozó és az Orco Property Group által kezelt Arena Corner-t választotta új irodáinak helyszínéül a Raiffeisen Bank. A több mint 8,000 m2-es irodát bérlő bank az irodaház egyik legnagyobb bérlőjévé válik 2008 nyarától. Az új bérlő érkezésével a vásárláskori 13%-ról 80% fölé emelkedik a kiadott területek aránya, mely a varsói ORCO Tower sikerességére emlékeztet.

2008. július 24. 08:53 | Portfolio

Beelőzött a Toyota

A Toyota tegnapi közleménye szerint 4.8 millió darab gépjárművet értékesített az év első felében, amivel megelőzte amerikai riválisát, a General Motors-t a világelsőségért folytatott harcban.

2008. július 24. 08:46 | Portfolio

Tovább araszolhatunk felfelé

Némi lélegzetvételhez jutottak a részvénypiacok az olajár tetemes esése következtében, az amerikai indexek tegnap ismét pluszban tudtak zárni, mely hazai fronton is emelkedésre enged következtetni - véli Pusztai Péter, a Best Invest üzletkötője.

2008. július 24. 08:44 | Portfolio

Egységesedik a régió árampiaca - léptek a rendszerirányítók

Nyolc régiós villamosenergia-rendszer irányító szövetségre lépett, hogy fejlesszék Közép-Kelet Európa árampiacát, a kezdeményezésnek a Mavir is tagja. A lépést nem sokkal azután jelentették be, hogy a REKK tanulmánya megállapította: a régióban csak az országok közötti áramkereskedelem fejlesztése törheti le az áramárakat.

2008. július 24. 08:43 | Portfolio

Az olaj és a jen hajtotta Ázsiát

Az ázsiai részvényindexek többsége emelkedni tudott, mivel a gyengülő jen pozitív hatással volt az exportorientált vállalatok árfolyamára, emellett a nyersanyagárak további korrekciója nyomán erősödtek az autóipari társaságok, csakúgy mint a légi társaságok. A Nikkei-225 2.2%-ot, a Shanghai Composite 2.3%, míg a dél-koreai Kospi is 2%-ot meghaladó mértékben emelkedett.