Üzlet

Szécsényi Bálint: már nem a 10-12 százalékos hozam a normalitás, hanem a 6-7 százalék

2024. április 26. 11:00 | Nagy Viktor

Szécsényi Bálint: már nem a 10-12 százalékos hozam a normalitás, hanem a 6-7 százalék

A befektetők hozzászoknak akár egy alacsony, akár egy magas kamatszinthez, miközben a piaci körülmények már megváltoztak. Amire pedig megszokják a megváltozott (jelen esetben magasabb) kamatszintet, akkor az már nem elérhető számukra. Korábban azzal kellett küzdeni, hogy mindenki fektesse be a pénzét, ne hagyja parlagon, most pedig arról kell meggyőzni a befektetőket, hogy nem a 10-12 százalék a normalitás, hanem a 6-7 százalék, mondta el a Portfolio-nak Szécsényi Bálint. Az Equilor elnök-vezérigazgatójával a megváltozott befektetési környezetről, a mesterséges intelligencia, a forintgyengülés és az infláció hatásairól, és a hazai befektetési szolgáltatók közötti versenyről is beszélgettünk.

Ezerrel költ a mesterséges intelligenciára a Microsoft, de még ez sem elég

2024. április 26. 10:37 | Portfolio

Ezerrel költ a mesterséges intelligenciára a Microsoft, de még ez sem elég

A várakozásokat felülmúló negyedéves számokat közölt első negyedéves gyorsjelentésében a Microsoft, a folyó negyedévre megfogalmazott kilátások azonban vegyesek a menedzsment bevételprognózisa kisebb csalódást okozott. A mesterséges intelligencia beruházások felpörögtek a Microsoftnál, a szektortársakhoz hasonlóan, és a költekezés a következő negyedévekben is fennmarad a menedzsment közlése szerint. A befektetők jól fogadták a negyedéves számokat, a Microsoft árfolyama közel 4 százalékot emelkedett zárás után.

Sorra mennek csődbe a biztosítók Magyarország szomszédjában – Mi folyik itt?

2024. április 26. 10:00 | Árgyelán Ágnes

Sorra mennek csődbe a biztosítók Magyarország szomszédjában – Mi folyik itt?

Botrányok sorozata rázta meg az utóbbi években a román biztosítási piacot, négy nagy szereplő is csődbe ment, amiért nem játszott tisztességesen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) piacán. A csődhullámnak meglettek a következményei: milliárdos kárkifizetések, a kötelező biztosítási díjak emelkedése, majd befagyasztása, és egy új kgfb-törvény, amely igyekszik befoltozni a korábbi rendszer gyerekbetegségeit. Mindeközben a kötelező biztosítások szegmense továbbra is nagy koncentrációt mutat, a három legnagyobb biztosító társaság kezében van a romániai kgfb-portfólió mintegy 57%-a. Mi történt keleti szomszédunkban?

Olyat csinál a Google anyavállalata, mint még soha - Örülnek a részvényesek

2024. április 26. 09:10 | Portfolio

Olyat csinál a Google anyavállalata, mint még soha - Örülnek a részvényesek

Erős első negyedéves eredményekről számolt be a Google anyavállalata, miután amellett, hogy növelni tudta hirdetési bevételeit, jól sikerült a költségkontroll is a cégnél. További jó hírrel szolgált a menedzsment, a társaság története során először osztalékfizetésbe kezd, és további jelentős sajátrészvény-vásárlási programot indít. Azért még nem lett osztalékpapír az Alphabet a most jelentett osztalék mértékével, de jelzésértékű arra nézve, hogy a menedzsment optimista a jövőt illetően, amit a mesterséges intelligencia-befektetések, és a generatív AI előretörése miatt megváltozó internetes keresési szokások jellemeznek. A gyorsjelentést követően az Alphabet részvényei 11 százalékot ugrottak a zárás utáni kereskedésben.

Megcsapták az amerikai tőzsdéket, de már oldódik a hangulat

2024. április 25. 21:02 | Portfolio

Megcsapták az amerikai tőzsdéket, de már oldódik a hangulat

Lefordultak az irányadó európai tőzsdék a mai amerikai GDP-adatok és munkanélküliségi statisztikák közlését követően. A makoradatok mellett a vállalati gyorsjelentések lesznek a fókuszban, a héten az amerikai technológiai óriásokon van a hangsúly, amelyek közül a Meta csalódást okozott tegnap esti gyorsjelentésével. Itthon nagyban zajlanak az éves rendes közgyűlések, ma a Richter és a Mol tartja közgyűlését.

Hasonló témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes.

1000 kilométer egy töltéssel - Vadonatúj akkumulátort mutattak be

2024. április 25. 18:18 | Portfolio

1000 kilométer egy töltéssel - Vadonatúj akkumulátort mutattak be

Április 25-én a pekingi Auto China 2024 járműipari konferencián mutatta be legújabb fejlesztését a CATL. A Shenxing PLUS egyszeri 4C töltéssel akár 1000 kilométeres távolság megtételére képes, a szupergyors töltésnek köszönhetően pedig mindössze tízperces töltéssel 600 kilométer hatótávolságot ér el.

Megúszta a nagy esést a magyar tőzsde

2024. április 25. 17:15 | Portfolio

Megúszta a nagy esést a magyar tőzsde

A nemzetközi hangulatromlás közepette esett a magyar tőzsde is csütörtökön, a BUX azonban kisebb eséssel megúszta a napot. A nagypapírok közül a Mol teljesített a legjobban.

Óriási pénzek keresik gazdájukat - Zöldítésre, innovációra, beruházásra bőven van forrás

2024. április 25. 16:59 | Portfolio

Óriási pénzek keresik gazdájukat - Zöldítésre, innovációra, beruházásra bőven van forrás

A különböző finanszírozási lehetőségekről és az ESG-vel kapcsolatos szabályrendszerekről is szó volt a Sustainable Tech 2024 konferencián. A CSRD, valamint a magyarországi ESG-törvény várható pozitív hatásairól egy előadás keretében hallhatott a közönség, míg a zöld technológiák fejlesztését és a zöld beruházások megvalósításához szükséges forrásszerzést egy kerekasztal-beszélgetésben vitatták meg a szakértők. A legfontosabb tanulság az, hogy akár banki hitelről, uniós közvetlen forrásról, befektetői elvárásról, vagy magántőkéről is legyen szó, a zöld projekteket, innovációkat minden finanszírozó tárt karokkal fogadja.

Nagyon csúnya, ami a Facebook anyacégével történik – Ez már a fordulat?

2024. április 25. 15:30 | Portfolio

Nagyon csúnya, ami a Facebook anyacégével történik – Ez már a fordulat?

A szerdai piaczárást követően tette közzé első negyedéves számait a Facebook anyavállalata, a Meta Platforms. Az elmúlt alkalmak pozitív meglepetései után ezúttal jókora pofont kaptak a felfokozott várakozások közepette a befektetők a cégtől, az árfolyam pedig komoly mínuszban nyitott. Éppen ezért megnéztük, hogy hogyan fest a technikai kép a Meta esetében.

Jó dolog a digitalizáció, de a bitcoinbányászat éves CO2-kibocsátása pont annyi, mint Izraelé

2024. április 25. 14:40 | Portfolio

Jó dolog a digitalizáció, de a bitcoinbányászat éves CO2-kibocsátása pont annyi, mint Izraelé

A digitalizáció jó dolog, de vannak árnyoldalai is. A bitcoinbányászat éves CO2-kibocsátása például megegyezik Izrael éves kibocsátásával. A 15 GB ingyenes e-mail tárhely egy éves fenntartása annyi kibocsátással jár, mint egy Budapest-Siófok autóút – mondta el a Portfolio Sustainable Tech 2024 konferenciáján Dömötör Tibor, a Mikrum CIO-ja. A szakember előadásában a fenntartható vállalati szoftverek fontosságára hívta fel a figyelmet.

Lekerült a Telekomról az osztalék - Mit érdemes most tenni?

2024. április 25. 13:04 | Portfolio

Lekerült a Telekomról az osztalék - Mit érdemes most tenni?

Az idei évben eddig a Magyar Telekom a legerősebb hazai blue chip. Csütörtöktől azonban már osztalékszelvény nélkül forognak a cég részvényei a Budapesti Értéktőzsdén, éppen ezért megnéztük, hogy az osztalékvágást követően hogyan is néz ki a technika kép a Magyar Telekom esetében.

Emelkednek a hazai blue chipek

2024. április 25. 13:00 | Portfolio

Emelkednek a hazai blue chipek

Az európai tőzsdéken elromlott a hangulat a koradélutáni órákban, a BUX azonban még tartja magát.

Ezek lesznek az idei Sziget újdonságai: jól fogynak a bérletek Magyarországon is

2024. április 25. 11:33 | Portfolio

Ezek lesznek az idei Sziget újdonságai: jól fogynak a bérletek Magyarországon is

A fesztiválszcéna folyamatos változása és a látogatói igények sokfélesége minket is évente újabb fejlesztésekre ösztönöz. Ennek fényében idén is találkozhatunk újabb megoldásokkal a fesztiválon, de a programhelyszínek kialakításánál is több újítást jelentettek be a Sziget szervezői csütörtöki sajtótájékoztatójukon.

Kasza Elliott-tal

The Marzetti Company - elemzés

Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránézek.CégismertetőA The Marzetti Company (MZTI) 1896-ban alakult, székhelye az amerikai Ohio állam

Holdblog

Nem a méret a lényeg (feat. Zsiday)

Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube,&