Gazdasági, a piaci folyamatokat esetlegesen befolyásoló adatok tekintetében ma érkezett itthon a MNB tavalyi utolsó negyedéves lakásárindexe, de az S&P Global Ratings hitelminősítői felülvizsgálata is kiemelkedő fontosságú esemény. Vállalati fronton ma is az amerikai gyorsjelentések vannak a fókuszban, a héten a technológia szektor nagyágyúi közül többen jelentettek. A magyar piacon az OTP-re figyeltek elsősorban a befektetők, ma tartotta közgyűlését a nagybank, ahol beszédet mondott Csányi Sándor, a bankcsoport elnök-vezérigazgatója. Amerikában a pozitív gyorsjelentési szezon lendítette fel a hangulatot.
A részvénypiaci folyamatokkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes.
A Boeing repülőgépgyártó ismét nyomás alá került, miután az S&P a héten másodszor is felülvizsgálta és "stabilról" "negatívra" módosította a kilátásokat, amit egy januári kabinpanel-robbanás és a legnépszerűbb repülőgépük gyártásának lassítása, valamint a fokozott termelés bizonytalanságok és vezetőségi változások váltottak ki.
Elérkeztünk az idei évben ahhoz az időszakhoz, amikor megkezdődnek a hitelminősítői felülvizsgálatok. Nyakunkon az S&P döntése, május legvégén jön a Moody’s, a sort pedig június közepén a Fitch zárja. Az eddigi ismereteink alapján a hitelminősítők továbbra is a költségvetés állapotában látják a legfőbb kockázatokat, ami nem sok jóval kecsegtet.
A francia kötvénypiacok próbatétel elé néznek, mivel három hitelminősítő is ítéletet mond Franciaországról. A Moody's Ratings és a Fitch Ratings pénteken vizsgálja felül Franciaország hitelminősítését, és a piac a kilátások esetleges negatívra való leminősítésére számít. Az S&P Global Ratings a jövő hónapban mond ítéletet, ami tényleges leminősítést eredményezhet – Bloomberg.
A hét számos gazdasági eseménnyel és adatközléssel szolgál, amelyek jelentős hatással lehetnek a magyar és a globális piacokra egyaránt. Itthon először a keddi MNB kamatdöntés miatt izgulhatunk, majd pénteken az S&P Global Ratings ismerteti új adósbesorolását Magyarországról. A tengerentúlon pedig érkezik az első negyedéves amerikai GDP-adat, majd a Federal Reserve által leginkább figyelt PCE-inflációs mutató márciusi számait is közzéteszik. Mindez nagy nyomást helyezhet a forintra.
A magyar költségvetési elcsúszás növeli az adósságcsökkentéssel kapcsolatos bizonytalanságot - figyelmeztetett pénteken a Fitch Ratings hitelminősítő. Idén év végére például emelkedő államadósság-rátát vetít előre, és egyértelmű üzenetet is küld: ha tartósan lazább lesz a költségvetési politika, akkor az negatív minősítési lépést vonhat maga után.
Márciusban a kínai fogyasztói infláció mérséklődött, és a termelői árak deflációs trendje továbbra is fennmaradt, ami nyomást gyakorol a döntéshozókra, hogy ösztönző intézkedéseket vezessenek be a továbbra is gyenge kereslet fellendítése érdekében, miközben az ingatlanpiaci válság súlyosan érinti a fogyasztói és üzleti bizalmat – írja a Reuters.
Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, "Aaa" szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings.
Levette a negatív figyelőlistáról Izrael államadós-besorolásait a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor negatív kilátást hagyott érvényben Izrael devizában fennálló hosszú futamú szuverén adósságállományának elsőrendű "A plusz" osztályzatán, amelyet megerősített.
Csaknem három és fél évtizede nem tapasztalt kötvénykibocsátás hullámmal igyekszik még az amerikai elnökválasztás időszakában várható esetleges piaci kilengések előtt előteremteni idei finanszírozási igényeit a globális vállalati szektor.
A BÉT oldalán közölte az Opus Global, hogy a Scope Ratings javította a társaság leánycégének a kibocsátói besorolását.
Az S&P Global Ratings nemzetközi hitelminősítő intézet megerősítette az Egyesült Államok "AA plusz" hosszú távú és "A-1 plusz" rövid lejáratú szuverén hitelminősítését stabil kilátással.
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank befektetési ajánlású besorolásait szerdán a Moody's Ratings.
Az S&P Global kedden öt regionális amerikai bank kilátását rontotta a kereskedelmi ingatlanokkal (CRE) kapcsolatos kitettségük miatt, ami valószínűleg újra felerősíti a befektetők aggodalmát az ágazat egészséges működésével kapcsolatban.
A Moody's Ratings stabilról pozitívra javította Spanyolország kormányának kilátásait, megerősítve a hosszú távú besorolásokat Baa1 szinten. A hitelminősítő szerint a gazdasági erősödik, a politikai hatékonyság növekszik és az intézményi kapacitás stabilizálódik, miközben figyelembe veszi a magas adósságterhet és a demográfiai kihívásokat - írta a Moody's.
A korábbinál derűlátóbb módon ítélik meg a világgazdaság növekedési kilátásait a globális vállalati szektor szereplői, és különösen jelentősen csökkent azoknak az üzleti vállalkozásoknak az aránya, amelyek a közel-keleti konfliktust tekintik az első számú globális kockázatnak - áll az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Economics pénteken ismertetett friss globális befektetői felmérésében.
Negatívba fordult az egyenleg.
Most a 787 Dreamlinernél.
Tartósan alacsonyan áll a félelem-index.
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Az MHC Mobility hazai vezetőjével beszélgettünk.
Miközben a régióban és Európában újult erővel telepítenek napelemes rendszereket, a magyar bővülés 2026-tal egyelőre véget érhet.