Mivel a háztartásokat is érinti az, hogy a cégautókat július 30-tól kizárták a 480 forintos hatósági árból, hiszen magánhasználatra is vannak céges autók, ezért a KSH már az augusztusi inflációs adatba is beleszámolja ezt a hatást.
Az előzetes adatközléshez képest mintegy 230 millió euróval rontott májusi külkereskedelmi hiányadatán a KSH. Ezzel a 135 millió eurós többletből 95 millió eurós hiányra változott az egyenleg, ami sokat rontja ugyan az összképet, de így is lényegesen kisebb külsőegyensúly-romlást jelez, mint a megelőző hónapok.
Habár a második negyedéves GDP-adatra itthon még augusztus közepéig várni kell, a héten megismerhetjük a kiskereskedelem és az ipar júniusi statisztikáit, így már viszonylag megbízható becslést lehet tenni. Jegybanki döntésekben nem fogunk bővelkedni a következő napokban, az MNB immár szokásos egyhetes betéti tendere mellett csak a Bank of England lépésére figyelhetnek a befektetők.
2022 I. félévében 9133 új lakás épült, 6,8%-kal kevesebb az egy évvel korábbinál, de csak Budapestet nézve a visszaesés még ennél is drámaibb: 20%-kal kevesebb elkészült új lakóingatlan volt idén az első fél évben, mint 2021 ugyanezen időszakában. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 17 715 volt, 16%-kal több, mint 2021 azonos időszakában.
Az idei második negyedévben közel 4,7 millióan dolgoztak, ami azt jelzi, hogy az orosz-ukrán háborúnak ebben az időszakban nem volt negatív hatása a magyar munkaerőpiacra. Az adatok megerősítik, hogy a munkaerőhiány fokozódik.
A következő napokban elsősorban a recessziós és inflációs félelmek uralhatják a piacokat, érkeznek a friss, második negyedéves GDP-adatok, illetve az előzetes inflációs statisztikák. Persze nem lehet megfeledkezni a hét legfontosabb eseményeiről sem, az MNB és a Fed kamatemeléséről, melyeken a jegybankok akár már reagálhatnak is a friss fejleményekre.
A múlt hét a forint hullámzásáról szólt, és ez várhatóan a napokban is folytatódik. Makroadatoknak kicsit híján leszünk, viszont az MNB várhatóan megint dönt az alapkamatról, külföldön pedig az EKB és a Fed közelgő kamatdöntései, valamit az euró-dollár paritással kapcsolatos kilátások mozgathatják a dollárt.
Júniusban tovább emelkedett az infláció Magyarországon, a 11,7%-os áremelkedésnél magasabbra legutóbb 1998 októberében volt példa. Továbbra is az élelmiszerek mutatják a legnagyobb drágulást, de lassan csatlakoznak hozzájuk a tartós fogyasztási cikkek is a gyenge forint miatt. A legnagyobb áremelkedéseket összesítő toplistán továbbra is szinte kizárólag élelmiszerek szerepelnek, csak elvétve tud befurakodni egy-egy más termék vagy szolgáltatás.
Júniusban 11,7%-ra emelkedett az éves inflációs Magyarországon, a maginfláció pedig egészen 13,8%-ig szárnyalt – közölte a KSH péntek reggel. Délelőttre a jegybank is publikálta szokásos alapmutatóit, melyek szintén minden téren további emelkedést mutatnak.
A májusi 10,7%-ról júniusban 11,7%-ra emelkedett az infláció Magyarországon, ennél nagyobb áremelkedési ütemet 1998 októbere óta nem láttunk – derül ki a KSH péntek reggeli tájékoztatójából. Továbbra is elsősorban az élelmiszerek áremelkedése húzza a drágulást, de már látszik a gyenge forint hatása is a tartós fogyasztási cikkek árában.
Májusban végre többletet mutatott a hazai külkereskedelmi termékforgalom, ilyenre közel egy éve nem volt példa. A 12 havi gördülő hiány így is tetemes, de nagy eredmény, hogy nem romlott tovább a helyzet.
Az előző két hónap enyhén mínuszos teljesítménye után májusban 1,4%-kal nőtt a magyar ipari termelés szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva - közölte az első becslését szerda reggel a KSH.
Júniusban szinte biztos, hogy tovább emelkedett a magyar infláció az előző havi 10,7%-ról, az MNB már közölte, hogy saját számításai szerint 11-12% lehetett az áremelkedés üteme. A Portfolio által megkérdezett elemzők is hasonlóra számítanak, azonban szerintük még ez sem a csúcs, a következő hónapokban tovább emelkedhet az infláció. Még érdekesebbek a 2023-as előrejelzések, van olyan szakértő, aki szerint még másfél év múlva is 10 százalék felett lesz az áremelkedés üteme, de ez egyelőre a kisebbségi vélemény.
Ugyan csak péntek reggel érkezik majd a júniusi inflációs statisztika, de egyértelműen az a hét legfontosabb adatközlése magyar szempontból. Közben persze fél szemmel érdemes lesz figyelni az MNB egyhetes betéti tenderét, főleg akkor, ha tovább gyengül a forint, a KSH pedig fontos adatokat közöl a magyar gazdaság májusi teljesítményéről.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének keddi adása. A műsor első részében a hazai albérletpiaccal foglalkoztunk, mivel a KSH jelentése szerint gyorsuló ütemben nőnek az árak országszerte, kiemelten Budapesten. A jelenlegi szint rekord, még soha nem volt ilyen drága lakást bérelni országosan, mint most. Arról, hogy mi mozgatja az árakat, milyen különbségek vannak országon belül, illetve hogy mikor jöhet a fordulat, Futó Pétert, a Portfolio Ingatlan divíziójának elemzőjét kérdeztük. Az adás második részében az Egyesült Államokban népszerű, online részletfizetési módszerrel, a BNPL-el (Buy Now, Pay Later) foglalkoztunk, melynek bevezetését a Revolut is tervezi Európában. A témával kapcsolatban Tonács Attila, lapunk Pénzügy rovatának elemzője volt a Checklist vendége.
Ma délután 5 órakor új adással jelentkezik a Checklist, a Portfolio munkanapokon megjelenő podcastje. A mai műsor első részében a hazai albérletpiaccal foglalkozunk, mivel a KSH legújabb lakbérindexéből kiderül, hogy gyorsuló ütemben nőnek az árak országszerte, kiemelten Budapesten. Ezután az Egyesült Államokban egyre népszerűbb, online részletfizetési módszerrel, a BNPL-el foglalkozunk, mivel már a nagy fizetésforgalmi cégek és neobankok is elkezdték beépíteni a kínálatukba, a Revolut pedig Európába hozná a Buy Now, Pay Later szolgáltatást.
Az MNB szokásos kamatdöntése mellett is maradnak izgalmak a hétre, képet kapunk például a magyar államadósság aktuális állapotáról, sok helyen pedig már a júniusi inflációs adat érkezik. Az utóbbi hetek piaci mozgásait, recessziós félelmeit elnézve pedig könnyen lehet érezhető piaci hatásuk is ezeknek az adatoknak.
Július 4-én lejár 12 éves megbízatása Domokos Lászlónak, és úgy tűnik, a kormány új embert talált az Állami Számvevőszék élére. Windisch László volt MNB-alelnök, a KSH kommunikációért felelős elnökhelyettese lehet az utód, a jelölőbizottság szerda délelőtt fog ülésezni - tájékoztatta a Világgazdaságot Bánki Erik a bizottság elnöke.
Májusban újra több mint 100 ezer fő felett volt azoknak a magyaroknak a száma, akik átmenetileg külföldön dolgoznak. A Covid időszakában érdemben kevesebben vállaltak külföldön munkát, az elmúlt hónapokban azonban ismét megindultak a magyarok külföldre.
Az ide első negyedévben, a 22%-kal megnövekedett forgalomban, a járvány által leginkább sújtott előző év azonos időszakánál 13%-kal több, 2793 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt - derül ki a KSH friss adataiból. Ez alacsonyabb volt 2020 és 2019 azonos időszakának szintjénél. A halálos balesetek száma 4,8, a súlyos sérüléssel járóké 15, a könnyű sérüléseseké 12%-kal nőtt. Közel negyedével több lett az ittasan okozott baleset. A 3724 megsérült személy közül 98 elhunyt.