Rászálltak Matolcsyék alapítványaira Frankfurtban
Ismét válaszolt Molnár Csaba EP-képviselő kérdésére Mario Draghi EKB-elnök a magyar jegybanki alapítványok ügyében. A jegybankelnök egyértelműen fogalmaz levelében.
Ismét válaszolt Molnár Csaba EP-képviselő kérdésére Mario Draghi EKB-elnök a magyar jegybanki alapítványok ügyében. A jegybankelnök egyértelműen fogalmaz levelében.
A felújítást követően angol nyelvű PhD iskola és kiállítótér nyílik a Budai Városháza egykori, Úri utca 21. szám alatti épületében. A Magyar Nemzeti Bank által alapított Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány tulajdonában álló ingatlanban oktatási helyiségek, előadótermek valamint kutatóterek kapnak helyet. Emellett a földszinten és a pinceszinten az épület történetét bemutató kiállítás nyílik a turisták számára. Az ingatlant az alapítvány az MNB-től kapta, így ezért nem kellett fizetnie.
25 milliárd forintot ért összesen a Magyar Nemzeti Bank 6 alapítványának tulajdonában lévő 12 ingatlan március végén, vagyis közel 2,2 milliárd forinttal többet, mint amennyiért azokhoz hozzájutottak - írja a Világgazdaság. Az alapítványok 267 milliárdos összvagyonát a Pallas Athéné Domus Optima Zrt. kezeli.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi joga megsértése miatt polgári peres eljárást indított Bárándy Gergely szocialista képviselő ellen. A politikus az Országgyűlés plenáris ülésén lopással vádolta a jegybank elnökét, ami az MNB oldalán megjelent közlemény szerint "túlmegy a véleménynyilvánítás keretein", ezért Matolcsy György a Fővárosi Törvényszékhez fordul a jogsértés megállapítása, elégtétel adása, 1 millió forint sérelemdíj megfizetése és a jövőbeni jogsértéstől való eltiltás érdekében. A nap későbbi részében Bárándy Gergely közleményben reagált Matolcsy lépésére.
A Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Innovationis nevű alapítványa közel 66 millió forintot adott idén március 23-i döntésével egy 25 perces kisjátékfilm elkészítésére, amely 42 magyar találmányt mutat be és amelyet egy olyan cég nyert, amelyet a döntés előtt egy héttel jegyeztek meg - derítette ki az RTL Híradó.
Szemerey Tamás, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy egyre több rokon bukkan fel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) környékén - olvasható a vele készült interjúban, amelyet szombaton közölt a Magyar Idők.
Öt, kifejezetten ingatlanok adásvételére, kezelésére hivatott céget hoztak létre az MNB alapítványai - írja a Világgazdaság. A cégek nevében közös az "Optimum" szó, a második tag pedig (négy esetben) a görög ábácé egy-egy betűje: alfa, béta, delta, penta, omega.
"Az Alapítvány eddigi működése során nem folytatott közbeszerzési eljárást" - ezt válaszolta a hatból öt jegybanki alapítvány ma a 444.hu egy hónappal ezelőtti kérdésére. Az alapítványok azt is jelezték, hogy önkéntesen kérik a saját gyakorlatuk felülvizsgálatát a Közbeszerzési Döntőbizottságtól és az ajánlatkérői státuszukkal kapcsolatos döntéshozatalt.
A korábban elért társadalmi haszonért cserébe ügynöki jutaléknak is felfogható az, amit az MNB-alapítványokon keresztül Matolcsy György kap, közben viszont a kormányt zavarják az alapítványok körüli botrányok - írja a kormányfő környezetére hivatkozva a Figyelő mai száma.
Bár Matolcsy György jegybankelnök egy minapi újságinterjúban és a parlamentben is cáfolta, illetve blöffnek nevezte, hogy unokatestvére érdekeltségében állna a jegybanki alapítványok által "kitömött" vs.hu, most a lap korábbi főszerkesztője mondott ennek ellent.
A Fővárosi Főügyészség kedden törvényességi ellenőrzési eljárást kezdett a Magyar Nemzeti Bank hat alapítványával szemben, amiért a közpénzből létrehozott szervezetek nem írtak ki közbeszerzéseket a különböző megrendeléseikre - jelezte az MSZP az Indexnek.
Móricz Zsigmond Rokonok című regényét az MNB tevékenységéről is írhatták volna - többek között ezt hangoztatta mai parlamenti felszólalásában Bárándy Gergely, az MSZP politikusa, és felrótta azt is, hogy Matolcsy György másik unokatestvére 400 millió forintos MNB-hitelhez jutott a Növekedési Hitelprogramon keresztül. Matolcsy szintén ott volt a parlamentben a legfőbb ügyész társaságában és számos alkalommal a blöff kifejezést használta, illetve a jegybank elleni lejárató kampányról beszélt. A blöff kifejezést Matolcsy a minap adott nagyinterjúban is nyolc alkalommal elmondta:
Ahogy arra Matolcsy György MNB-elnök a múlt pénteki nagyinterjúban már utalt, 50 milliárd forintnyi osztalékot fog a jövő évi nyereségéből befizetni a költségvetésbe a jegybank, az MNB mai közleményében pedig azt is ígéri, hogy ez június 30-ig meg fog történni. Az MNB közleménye szerint az osztalékfizetéssel együtt is a jegybank eredménytartaléka meghaladja a 100 milliárd forintot, "amely az esetlegesen felmerülő kockázatokra elegendő fedezetet nyújthat".
Az MNB-alapítványok közelmúltbeli adatközlései átláthatatlan pénzköltésre világítanak rá és kellemetlen kérdéseket vetnek fel Orbán Viktor kormányfőnek is - mutat rá mai cikkében a Financial Times. A szerző szerint a kérdések a haveroknak szóló részrehajlástól a közpénzek monetáris finanszírozásra való helytelen felhasználásán át odáig terjedhetnek, hogy az alapítványi költekezéssel jobb színben tüntethették fel az állami költségvetést is. A jegybank rövid írásos válaszában visszautasította a vádakat és a nyilvánosságra hozott összes adatra mutogatott, közben a Transparency International Magyarország szakértője a közbeszerzési szabályok megsértésére, míg a felmondott vs-újságírók egyike a háttérben meghúzódó jegybanki befolyásra utalt reakciójában.
"Nemhogy nem tervezem, de nem is értem a kérdést" - így reagált a lemondását firtató kérdésre a Magyar Nemzetnek adott interjúban Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank elnöke biztos abban, hogy az általa vezetett Pageo alapítványban minden ügylet a törvények teljes betartása mellett zajlott és abban is, hogy folytatja a közös munkát a kormánnyal, hiszen emlékeztetett: Orbán Viktor kormányfő a nyilvánosság előtt mondta, hogy bízik benne. Matolcsy nyolcszor mondta el a terjedelmes interjúban, hogy politikai blöff az egész támadás ellene és a jegybank ellen, és bár megtehette volna az MNB, hogy az alapítványok helyett a költségvetésnek adja a 267 milliárd forintot, de fontosabbnak tartotta az oktatás támogatását, a nemzeti öntudat erősítését és a "kincsképzést". Azt nem indokolta az interjúban Matolcsy, hogy a tavalyi közel 100 milliárdos MNB-nyereségből miért fizet be mégis a költségvetésbe a jegybank és miért éppen a nyereség felét:
A Gránit Banknál 3,4 milliárd, az NHB Banknál 3,2 milliárd, az MKB Banknál pedig 1,16 milliárd forintnyi betéttel rendelkezik az MNB hat alapítványa - árulták most el sajtóközleményükben. Cáfolják, hogy az államkötvény-vásárlásaik után jutalékot fizettek volna, pedig ilyet valószínűleg senki sem állított: a jutalékköltségeket az ÁKK, vagyis szintén az adófizetők állták.
Győrben tett látogatást Matolcsy György jegybankelnök és előadásának elején kitért a jegybanki alapítványok körüli botrányokra is - számol be a Kisalföld. Szerinte a sikerei miatt támadják most a jegybankot.
A Magyar Nemzet szúrta ki a 2017-es adócsomagban, hogy a kormány új adókedvezmény bevezetésére készül a műemlékek felújítói és üzemeltetői számára.
Fidesz-közeli erők tartják napirenden a Matolcsy-botrányt? címmel jelent meg cikk a Heti Válasz csütörtöki számában, melyben a lapnak Török Gábor és Mráz Ágoston Sámuel fejti ki véleményét a jegybankbotrányról - foglalja össze az Index.
A rendőrség egy hónap alatt lezárta és bűncselekmény hiányában megszüntette az MNB Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány (Pageo) tavalyi ingatlanvásárlási ügyében indított nyomozást, írja a Népszabadság. Az ügyészség azonban a döntés megalapozatlansága miatt utasította az V. kerületi rendőrkapitányságot a nyomozás folytatására.
Mit szólnak a versenyképességi startégiához?
Fontos adat jön, feszülten figyelnek a befektetők.
Tovább erősítenék a pénzügyi rendszer biztonságos működését.
Közel 150 bérlakásból álló építkezés indul.
Az összehasonlítható 2023-as adatok alapján.
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.