A Kreml sajnálja, hogy az Egyesült Államokban kísérletek történnek az Oroszország elleni gyűlölet felszítására, nem Moszkva jelenti a legnagyobb fenyegetést Washington számára - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak hétfőn Moszkvában.
Vlagyimir Putyin orosz elnök javaslatot tett hétfőn arra a NATO-nak, hogy mondjon le a közepes és rövid hatótávolságú rakéták európai telepítéséről, valamint hogy kölcsönösen ellenőrizhessék a másik fél azon objektumait, amelyek gyanújuk szerint ebbe a kategóriába sorolhatók.
A magyarok szerint Donald Trump nyeri az elnökválasztást -ez derült ki a Lounge Group kutatásából, amelyet párhuzamosan készítettek az USA-ban és Magyarországon a november 3-i amerikai elnökválasztás kapcsán.
Alig egy hét van hátra az amerikai elnökválasztásig, ami az egész 2020-as év egyik legfontosabb eseménye. A következő napokban itthon nem jelenik meg igazán fontos adat, az elnökjelöltek csatájára és az EKB kamatdöntésére figyelhet az egész világ.
Kamala Harris túlságosan igyekezett megfelelni a demokrata párt progresszív és mérsékelt szavazóinak is, ezért nem lehetett belőle 2020-as elnökjelölt, Joe Biden alelnökeként viszont kulcsfontosságú szerepe lehet a büntetőjogi reformfolyamat levezénylésében és az egyre romló amerikai faji ellentétek normalizálásában is. Harris sok esetben jóval progresszívebb álláspontot képvisel, mint főnöke, ami azért érdekes, mert ügyészi karrierje alatt néhány kérdésben (pl. halálbüntetés vagy marihuána-fogyasztás) kifejezetten konzervatív eljárásmódot követett. A Trump-kampány azzal vádolja a demokratákat, hogy valójában nem is Bident, hanem Kamala Harrist akarják az elnöki székbe juttatni Bidenen keresztül, ami bár nem tűnik túl reális elképzelésnek, Joe Biden idős kora miatt nem kizárható forgatókönyv. Megnéztük, mit kell tudni arról az emberről, aki az Egyesült Államok történelmének első női alelnöke lehet.
Pozitív lett az amerikai alelnök kabinetfőnökének koronavírus-tesztje, de Mike Pence az eredeti terveknek megfelelően folytatja az intenzív kampányolást a közelgő elnökválasztás előtt - közölte Devin O'Malley, az alelnök szóvivője szombaton késő este.
Donald Trump amerikai elnök teljesen elszúrta a koronavírus-járvány kezelését - jelentette ki egy floridai kampányrendezvényen Joe Biden demokrata párti elnökjelölt mellett korteskedve Barack Obama előző elnök szombaton.
Joe Biden gazdaságpolitikai programját sok kritika éri a jelentős adóemelések miatt, míg Donald Trump adócsökkentéseit általában a növekedéspárti gazdaságpolitikával azonosítják. Az UniCredit számításai szerint viszont ezt a képet végleg ki kell vernünk a fejünkből, mert Joe Biden költségvetési expanziója akkora lökést adna az amerikai gazdaságnak, amelyhez Trump további adócsökkentéseinek hatásai messze nem érnek fel.
Az Egyesült Államok orosz kormányzati intézményt és iráni vállalatokat szankcionált az amerikai választási folyamatba történt beavatkozási kísérleteik miatt - jelentette be pénteken az amerikai külügyminisztérium.
Bár nyitáskor még enyhe pluszt lehetett várni az amerikai tőzsdéken, a techpapírok gyenge teljesítménye rányomja bélyegét a piacok teljesítményére, különösen az Intel teljesít rosszul. Ettől függetlenül a kereskedés utolsó óráiban erősödni kezdtek az indexek, a befektetők bíznak abban, hogy még az elnökválasztás előtt meglehet a megállapodás az újabb gazdasági mentőcsomagról.
Lezajlott az utolsó elnökjelölti vita Donald Trump és Joe Biden között. A vita sokkal civilizáltabb volt, mint az első esemény, elmaradtak a sértegetések és egymás szavába vágás. Erős üzenetekből viszont egyáltalán nem volt hiány, mindkét fél át tudta adni az üzenetét. A vitát élőben közvetítettük.
A ma hajnali elnökválasztási vita egyik legforróbb pillanata volt, amikor Joe Biden azt állította, hogy sosem támogatta az olajkitermelés leállítását. Donald Trump a vita után videóban hívta fel a figyelmet az ellentmondásra.
Kijöttek az első - hangsúlyosan nem reprezentatív - felmérések a ma hajnali elnökjelölti vita eredményéről. Ezek alapján nehéz győztest hirdetni, mert nagy a szórás az eredményekben.
Magyar idő szerint ma hajnalban lezajlott az utolsó elnökjelölti vita Donald Trump és Joe Biden között, amelyet a Portfolio élőben közvetített. A vita után mind Biden, mind Trump azonnal reagált Twitteren - mindketten eltérő fókuszú üzenetekkel.
A magyar idő szerint ma hajnalban tartott utolsó elnökválasztási vitán nyoma sem volt az első, káoszba fulladó elnökjelölti vita hangulatának. Trump és Biden között valódi vita alakult ki, bőven volt szó szakpolitikai kérdésekről is. Mivel a felmérések szerint Trump lemaradása jelentős, így inkább neki kellett jól szerepelnie és nagyot húznia a mai a vitán, míg Biden számára az volt a fontos, hogy hozza a kötelezőt, és ne kövessen el nagy hibát. Ennek a szerepnek mindkét fél megfelelt, Trump azonban messze a várakozások felett teljesített.
A múlt héten 800 ezer alá csökkent a heti új munkanélküliek száma az új segélykérelmek szerint, ez új mélypont a koronavírus-válság megjelenése óta, és az elemzőket is meglepte. A tartósan munkanélküliek száma több mint egy millióval volt az elemzői várakozások alatt.
Egyre több a beteg az amerikai kórházakban, több tagállamban nem elég az ágy és az orvos - jelentette szerdán este az amerikai közszolgálati rádió (NPR).
Folyamatos az amerikai gazdaság talpra állása a járvány ellenére - jelentette ki szerdán nyilvánosságra hozott bézs könyvében az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékrendszer (Fed) vezetése.
Joe Biden előnye továbbra is jelentős a november 3-i elnökválasztáson Donald Trumppal szemben, az országos felmérések azonban semmit nem mondanak a választás lehetséges kimeneteléről. Az alábbiakban megnéztük az összes tagállamra vonatkozóan, hogy mekkora a különbség a felek között a friss felmérésekben, és hány tagállamban kell Trumpnak fordítania ahhoz, hogy megnyerhesse a választást. Kiszámoltuk azt is, hogy mekkorát kell tévedniük a közvélemény-kutatóknak, hogy Trump győzzőn, és az amerikai választási rendszer sajátosságait is bemutatjuk.
Több mint 2,5 millió életév veszett el az Egyesült Államokban a koronavírus miatt, és minden olyan személy, akinek a halála a Covid-19-hez kapcsolódott átlagosan 13 évvel halt meg korábban, mint az várható lett volna – írja a MedRxiv kedden közzétett tanulmánya alapján a CNN.