Quaestornyi pénzt szedett össze fél év alatt egy maroknyi magyar
Nőtt a kezelt vagyon, csökkentek az ügyfélszámlák
A kezelt vagyon egyelőre töretlen növekedést mutat a hazai privátbanki szolgáltatóknál. 2015 első félévében a privátbankoknál kezelt vagyon elérte a 3284 milliárd forintot, ami a 2014 év végi adatokhoz képest 6,53%-os bővülésnek felel meg. Az ügyfélszámlák azonban nem követték a vagyonnál látható bővülést, az első félévben kisebb visszaesést lehetett tapasztalni az előző féléves értékekhez képest.
A felmérésben résztvevő privátbanki szolgáltatók közül egyedül az Erste privátbankja emelte belépési limitjét az előző félévi 50 millió forintról 70 millió forintra az első félévben. Emellett úgy tudjuk, hogy az SPB is magasabb limittel dolgozik július 1-től, a táblázatban szereplő 25 millió forint helyett 40 millió forint lett a privátbanki ügyfeleknek felállított alsó limit. A legnagyobb belépési limittel a Bank Gutmann rendelkezik, mögötte holtversenyben pedig az UniCredit, az MKB és a K&H vezeti sort. Változást hozott az egy ügyfélszámlára eső vagyon is, 2014 év végén az átlagos 67 millió forintról 2015 első hat hónapjában 72 millió forintra emelkedett az egy ügyfélszámlán tartott átlagvagyon.

Ha féléves alapon nem is, éves összevetésben már jobban kirajzolódik a banki hátterű és független szolgáltatók közötti különbség: ügyfélszámlák tekintetében a legnagyobb éves növekedést egyértelműen az alternatív szolgáltatók könyvelhették el (igaz, alacsonyabb bázisról indulva), bár azért banki oldalon is volt egy-két kivétel.

Egyre több pénzt kezelnek a privátbankok
Ahogy korábban már utaltunk rá, a hazai privátbanki szolgáltatók 7,4%-kal növelni tudták a kezelt vagyon mértékét az első félévben, éves alapon pedig már 10% feletti emelkedésről beszélhetünk. Érdekes ugyanakkor, hogy az ügyfélszámláknál leírtakkal ellentétben a kezelt vagyonnál féléves és éves alapon sem lehet egyértelmű győztest hirdetni a banki és nem banki hátterű szolgáltatók vagyonfelhalmozásában, az első féléves adatok szerint azonban a felmérésben részt vevő privátbanki szolgáltatók vagyona meghaladta a 3 milliárd forintot.


Kifogyhatatlan az optimizmus a szolgáltatóknál
A felmérésben résztvevő privátbanki szolgáltatók meglehetősen pozitívan gondolkodnak a saját kezelt vagyon alakulásáról rövid és középtávon. Az előző félévhez hasonlóan egyéves időtávon a többség most is a 8-12%-os vagyonbővülés mellett tette le a voksát, de a korábbi 38% után most a válaszok 45,4%-a esett ebbe a kategóriába. A piac egészének növekedésére már visszafogottabb becsléseket kaptunk, egyéves időtávon a válaszok döntő hányada a 4-8%-os bővülésre esett.


Magyarok részvételével kezdődhet meg a látás-visszaállító protézis emberi tesztelése
Visszaadhatják a látássérült emberek látását.
Hűtik a kedélyeket Washingtonban: hiába kérte Kijev, mégsem kaphat a legendás rakétából?
Mérlegelik, de más opció tűnik valószínűnek.
Súlyos eszkalációval vádolja Putyin Trumpot – Keményen visszaszólt az orosz elnök, aki előállt egy tanáccsal és egy viccel is
Nem látná szívesen a Tomahawkokat.
Elindult az utolsó nagybank is a munkáshitellel
0% kamat, 4 milliós összeghatár, 10 éves maximális futamidő.
Kimondta Putyin: az egész NATO harcol ellenünk – Moszkva ukrán atomerőműveket támadhat bosszú gyanánt
Az orosz elnök figyelmeztette Ukrajnát.
Donald Trump kitalálta, hogy fordítsa a demokraták ellen a költségvetési leállást
"Nem akarom elhinni, hogy a radikális baloldali demokraták megadták nekem ezt a példátlan lehetőséget."
Putyin fenyegető üzenetet küldött Európának – Arról is beszélt, hogy tényleg megtámadhatja-e a NATO-t
Azt is elárulta, szerinte ki miatt nincs béke.
Megérkezett az UniCredit munkáshitele, akár 30 ezer forint jóváírással, ingyenes bankszámlával!
Az UniCredit munkáshitelének igénylése mellett most egy különleges ajánlattal is élhetsz: a bank kiemelt partnereinél, így a Bankmonitoron keresztül is elérhető az UniCredit Partner Aktív Nul
EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p

Az osztalék portfólióm - 2025. szeptember
Aktív hónap volt, vásároltam sokat, új részvényeket és a már meglévők mellé is. Osztalék viszont alig csordogált.VáltozásokUnited Parcel Service, Inc. (UPS) vásárlás 85 dolláron, 7,72%
A baby boomer generáció gazdasági jelentősége
Kulcsszereplők a jövő gazdasági növekedésében.
A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
