Az igazi svájci titok - Tudod, minek köszönheti az ország mesés gazdagságát?

Természetesen ezekre a kérdésekre nem egyszerű választ adni, a pontos miértjét és idejét is nehéz meghatározni a "svájci csodának", de az alábbiaknak nézzük meg, hogy mik járulhattak hozzá ahhoz, hogy Svájc a 20. század egyik legbefolyásosabb, és leggazdagabb országáva nője ki magát.

A semlegesség elve

A 19. században, miközben a nagyhatalmak a globális problémákkal voltak lekötve, addig Svájc még belviszályoktól forrongott, különösen az 1815 és 1848 közötti években. A kantonok közötti ellentétek végül az 1847-ben kitört rövid Sonderbund háborúhoz vezetettek. A polgárháború után 1848-ban új alkotmányt fogadtak el, aminek következményeként a kantonok összefogtak, és megszületett a Svájci Konföderáció a saját alkotmányával, kormányával és törvényeivel. A kantonok határait megszüntették, Svájc szomszédai elfogadták az ország függetlenségét, és bevezették az örökérvényű semlegesség elvét. Innentől kezdve Svájc történelme elsősorban az állandó gazdasági, politikai és szociális fejlődésről szólt, mely révén az ország Európa egyik leggazdagabb országává vált.

A semlegesség elve lehetővé tette az ország számára, hogy távol maradjon a történelem borzalmas eseményeitől. Míg a szomszédait nemegyszer a földdé tették egyenlővé, addig Svájc nem vett részt az első és második világháborúban sem (egyszer ugyan Schaffhausen városát egy navigációs hiba miatt lebombázták az amerikaiak), ezáltal az alpesi ország vált egyaránt a menekültek és a tőke menedékévé.

A kalóz állam

A szabadalom egy hivatalos elismerés az állam által, amely kizárólagos jogokat biztosít egy találmány felett egy meghatározott ideig (lehet az 20 év, de akár örökre szóló is). Gyakorlatilag a monopólium egyik formájaként a szabadalom idegen a szabad piacok számára, és ellentétes a szabad kereskedelem alapelveivel. A szabadalmi törvény megszületése a 19. században vereség volt a szabad piacok hívei számára, viszont győzelem azoknak, akik a protekcionizmust támogatták. Az ezt megelőző időkben a svájci iparnak hatalmas előnye származott a helyzetből, ugyanis a szabadalmi törvények nélkül gyakorlatilag bármit lemásolhattak következmények nélkül, ami miatt például a franciák csak kalóz államként emlegették Svájcot. A vállalatok például Zürichben kátrányfestéket gyártottak német technológiát használva, amit később Németországban értékesítették jóval alacsonyabb áron, mint a helyiek.

A szabadalmi törvények lefektetése, és többszöri pontosítása előtt a svájci cégek arról voltak hírhedtek, hogy gátlástalan módszereket használtak az információk megszerzésére, kémkedés, csempészés, és külföldi szakemberek Svájcba csábítása által. Persze Svájc számára ez a túlélésről szólt, mivel mint azt már említettük természeti kincsek, és egyéb erőforrások hiányában hatalmas volt rajtuk a nyomás a technológiai fejlődés irányába, ami az esetek többségében rendkívül jól is sikerült nekik. Gondoljunk csak a gyógyszeriparra (Novartis, Roche).

Haderő nélküli hódítás

Kis országként, és vezető ipari államként Svájc természetesen már a 19 századtól kezdve folyamatosan támogatta a szabadkereskedelmet, mivel akkoriban Svájc gazdasága főként a pamut gyártásra, a selyemre, a vegyszerekre, a gépiparra és az órakészítésre épült, amelyek mind exportorientált iparágak voltak, így Svájcnak gyorsan kellett nyitnia a külső piacok felé. Megállapodásaik révén a gyarmatosító nagyhatalmakkal már akkoriban exportáltak az USA-ba, Dél-Amerikába, Afrikába és Ázsiába Genfben gyártott órákat, vagy épp Glarusban készített festett szöveteket.

A svájciak követték a Franciaország és más gyarmatosító nagyhatalmak által bejárt (vagy épp kivágott) utat, és jelentős piaci részesedést szakítottak ki maguknak bármerre a Földön, ahol a gyarmatosítók új piacokat nyitottak. Tehát gyakorlatilag a svájciak áldozatok nélkül használták ki a hódítás és gyarmatosítás okozta előnyöket.

-írta a svájci gazdaság fejlődésével foglalkozó német tudós, Ulrich Menzel.

A pénzügyi szektor és a banktitok

1848 előtt a svájci bankszektort két csoportra lehetett osztani: magánbankokra és helyi takarékszövetkezetekre, amelyekhez később harmadik csoportként csatlakoztak a ma is ismert nagybankok (UBS, Credit Suisse stb) és befektetési alapok. Bár az alpesi ország pénzintézetei évszázados múltra tekintenek vissza, a mai értelemben vett pénzügyi szektor csak egy az 1934-ben hozott törvény után alakult ki, mely a banktitokra vonatkozott:Érdekes történet, hogy a törvény állítólag azután született meg, hogy a francia hatóságok egy párizsi bankfiókban "razziát" tartva hozzájutottak azon előkelő honfitársaik (politikusok, bírók, egyházi előkelőségek, üzletemberek) adataihoz, akik az adók elkerülése céljából Svájcba juttatták jövedelmüket. A vád nem csak hazafiatlanság volt: Fabian Alberty parlamenti képviselő élesen rávilágított arra, hogy Svájcon keresztül a náci Németországnak juttatnak kölcsöntőkét. A botrány azonban - mint azóta kiderült - igen jó szolgálatot tett a svájci bankoknak, hiszen a nyomában megszavazott törvény nagyon szigorúan védi a betéteseket.

Persze ennek számos más megalapozott oka is volt, mint például az alpesi ország semlegessége, és centrális elhelyezkedése, ami miatt átjáróháza volt a kémeknek és otthon adott mindenféle titkos találkozóknak, így Svájc érdekeit erősítette, ha ügyfeleik teljes titokban tudtak pénzeket elhelyezni, és utalásokat végrehajtani a számláikon.Érdekességként kis intermezzo, hogy a svájci bankok fölött demoklész kardjaként lóg, hogy a második világháború során a nácik által zsidóktól elkobzott aranyat és értékeket svájci bankokban tárolták ( főként a berni Nationalbank és a jegybankok bankjaként működő baseli Bank für Internationalen Zahlungsausgleichben). A londoni külügyminisztérium jelentése alapján 1940 és 45 között állítólag akkori értéken számolva körülbelül 2,7 milliárd frank értékben ömlött az arany Németországból Svájcba, így okkal gyanítható, hogy közte volt az a vagyon is, amit a németek az európai zsidóságtól raboltak el. Kontextusba helyezve ez több volt, mint ebben az időszakban a világ aranytermelésének az egyharmada.

A World Jewis Congress számításai szerint 9-14 milliárd dollár értékben tulajdonítottak el értékeket a zsidóságtól, azonban a probléma főként abban gyökerezik, hogy egyrészt ennek egy jelentős része valószínűleg meg sem érkezett Svájcba, de ha oda is ért, azoknak eredete gyakorlatilag visszakövethetetlen, másrészt valószínűleg az arany jelentős részét nem is személyektől, hanem a megszállt országok központi bankjaitól lopták el. Persze ennek ellenére több per is indult már az ügyben, aminek következtében svájci bankok eddig több milliárd dollárt fizettek ki a kedvezményezetteknek.

A teljes képhez azért hozzá tartozik, hogy a svájci bankok mélyén ennél jóval nagyobb értékben pihennek tovább a világháború óta elárvult, tulajdonos nélkül maradt betétek, amelyet a zsidók helyeztek el.

Az erős frank okozta nyomás

A válságok (mint például a 2010 tavaszától meginduló EU-válság) hatására jellemzően rengeteg pénz áramlik az olyan hagyományosan biztonságosnak tekintett menedékeszközökbe (safe haven), mint amilyen a svájci frank is. Részben ennek következtében a frank 30-40 évig folyamatosan erősödő trendben volt, ami viszont negatív hatással van a svájci vállalatok profitabilitását, mivel azok bevételeinek oroszlánrésze az exportból származik. Ez azonban nem fektette vállra a cégek jelentős részét, ami több dolognak is köszönhető:

• Egyrészt Svájc rendkívül kedvező szabályozói, és adózási környezetet alakított ki a vállalatok számára, amik ellensúlyozni tudják a frank erősödését. Svájc már évek óta messze az első helyen áll például a legfontosabb globális versenyképességi indexben is.
• Másrészt az erősödő frankból adódó konstans nyomás megedzette (szelektálta) a cégeket, így az évek során csak a legerősebbek élhették túl. Gondoljunk csak a Novartisra, a Glencore-ra, a Nestlére, vagy a Rochéra.
• Az exportvállalatok között sok a luxustermékeket-gyártó cég, mint például a Rolex, a Schaffhausen, vagy a Breitling, amelyek az árak növelésével is ellensúlyozni tudták az erősödő frank okozta nyomást.

A politikai stabilitás és a közvetlen demokrácia

Svájc a demokratikus hagyományok mintaképe. Legyen szó a külföldiek kitoloncolásáról, a fegyvertartás szigorításáról, atomerőművek építéséről, vagy arról, hogy az óvodában milyen dialektusban beszéljenek az óvónők, mindenről megkérdezik a népet. A kisebb kantonok fővárosaiban például még ma is él a közvetlen demokráciának egy olyan ősrégi szokása, a Landsgemeinde /kantoni gyűlés/, amikor április utolsó vasárnapján összegyűlik egy térre minden választópolgár, hogy kinevezzék a legmagasabb hatóságokat, és állást foglaljanak az őket érintő fontos kantoni, és szövetségi kérdésekben, új törvényeket hozzanak.

Érdemes azért megemlíteni, hogy Svájcban a kantonok nagyban különböznek a közvetlen demokrácia kiterjedésében. Némelyik kantonban a népszavazás intézménye kiterjed a költségvetés kérdéseire beleértve az adókat és a kiadásokat is. Érdekesség, hogy kutatók tanulmányai alapján (Kirchgässner-Feld-Savioz 1999), a szélesebb körű közvetlen demokráciával rendelkező kantonoknak a múltban nagyobb volt a makrogazdasági teljesítménye, mint a többié, de azt is kimutatták, hogy ezáltal magasabb az állampolgárok elégedettségi szintje is. Persze ehhez a magasabb életszínvonal is vastagon hozzájárul.

Az oktatás, és a magasan képzett munkaerő

Az oktatás színvonala megkérdőjelezhetetlenül magas Svájcban, azonban az országnak a legnagyobb előnye a magasan képzett munkerő bevándorlásából származik/származott, aminek több oka is van:

• Svájcnak négy hivatalos nyelve van: a német (64%) északon és az ország közepén, a francia (19%) nyugaton, az olasz (8%) délen, és végül a latin nyelvcsaládhoz tartozó romans (rétoromán), amit egy apró kisebbség beszél. A soknyelvűség és kulturális sokszinűség pedig jóval könnyebbé teszi a szomszédos országokból érkező munkaerő beáramlását, és integrációját.
• Persze ennek történelmi okai is vannak, Svájc már évszázadok óta támogatja főként a magasan képzett munkaerő beáramlását (az értelmiségi hugenották már a 16.században Svájcba menekültek a francia reformáció elől), akik a későbbiekben oroszlánrészt vállaltak az ország fejlődéséből. Az is ezt támasztja alá, hogy Svájc legsikeresebb vállalatinak jelentős részét külföldiek alapították (Nestlé, Brown Boveri stb).

• Svájc rengeteg nemzetközi szervezeteknek ad otthont (WHO, WTO, CERN stb.), amelyek növelik az ország stabilitását, és jólétét.
• A kedvező adózási, és szabályozási környezet miatt rengeteg vállalat választja Svájcot székhelyéül, aminek köszönhetően nagy az igény a magasan képzett külföldi munkaerő iránt.

Homo Helveticus

Svájc sikerének alapköve, részben a polgárai elképesztő munkamorálján, és etikáján nyugszik. Ha valaki járt már svájci vonaton vagy repülőn sok minden eszébe juthat, de a luxus az biztosan nincs közöttük. A svájciakra a mai napig jellemző a keményen dolgozunk, keveset költünk, és sokat félrerakunk mentalitás. Egy német lapban néhány évvel ezelőtt megjelent egy a témáról szóló cikk, ahol a szerző a címben viccesen csak Homo Helveticusként emlegeti a tipikus dolgozó svájcit.

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

• Címkék:
• tőzsde,
• makrogazdaság,
• svájc