Küszöbön az e-szerződések tömege, de erre a kockázatra senki sem gondol
A fintech világ elképesztő mértékben kiterjeszti a szerződéskötés földrajzi határait, sőt, az elektronikusan kötött szerződések esetében egyre kevésbé értelmezhető már a "határon átnyúló szerződés" fogalma is, hiszen a kibertérben lényegében nincsenek határok, egyetlen globális térről beszélünk, globális szabályozás nélkül
- hívja fel a figyelmet Parti Tamás, a Budapesti Közjegyzői Kamara (BKK) elnöke.Mindez két dolgot jelent:
- A modern technológia soha nem látott mértékben könnyítheti a szerződéskötést és támogatja a termékek, szolgáltatások eladását, az eladás nagy földrajzi régiókra való kiterjesztését.
- a komplexebb jogviszonyok jelentősen növelik a jogérvényesítés kockázatát is, mert bár az elektronikus azonosítási lehetőségek és a smart szerződések remekül működnek a kibertérben, de lényegében elszakadnak az adós/partner valódi, fizikai személyétől, vagyonától, gazdasági és jogi környezetétől.
Ezért nő valószínűsége annak, hogy olyan kockázatok lépnek fel, amelyeket nem lehet előre megjósolni - figyelmeztet a BKK elnöke. A vállalatoknak lényegesen kisebb esélyük és idejük lesz arra, hogy felkészüljenek a kockázatokra, miközben a szerződések életciklusaiban a teljesítési kockázat folyamatosan nőni fog.
Az adós áttelepülése vagy vagyonának átmentése egy másik uniós államba, önmagában is megnehezíti vagy lehetetlenné teszi a követelések érvényesítését.
A jogviszonyok - például a finanszírozási jogviszonyok - komplexitásának növekedése megmutatkozik abban, hogy a
- a vállalatoknak, hitelezőknek egyre több határon átnyúló szerződéses kapcsolatuk lesz, adósaiknak pedig egyre több hitelezőjük,
- a szerződő feleknek (adósoknak, szállítóknak) mind a vagyonuk mind a személyük vonatkozásában sokkal nagyobb a földrajzi mozgástere van,
- úgy finanszírozhatunk adósokat, hogy a többi adós és hitelező nem tud róla - egyre több befektetőcég lép be például a cégfinanszírozásba és nem ritka a baráti cégek vagy tulajdonosok által eszközölt finanszírozás sem.
Belföldön és külföldön tehát egyaránt bővülő hitelezői körrel, erősödő hitelezői versennyel és bizonytalanabb követelésérvényesítéssel kell számolni.
A hitelezők versenyét az fogja megnyerni, aki a többieknél gyorsabban, lehetőleg per nélkül képes érvényesíteni a követeléseit nem csupán a hazai, hanem nemzetközi környezetben is. Ebből a szempontból nézve tehát nem az a kérdés, hogy tudunk-e érvényesen szerződni - terméket, szolgáltatást eladni -, hanem az, hogy tudjuk-e eredményesen érvényesíteni a jogainkat
- hangsúlyozta Parti Tamás.Ennek megfelelően a jogalkalmazásban, jogszolgáltatásban is át kell értékelni a feladatokat és a lehetőségeket. Szükség van olyan jogi megoldásokra, amelyek az ilyen kockázatok kezelésére megfelelő segítséget nyújthatnak, egyben képesek kezelni a komplexebb szerződési és jogérvényesítési gyakorlatot. A korábbiakhoz képest sokkal komplexebb ugyanakkor könnyebben hozzáférhető eszközök kellenek ahhoz, hogy biztosítsuk szerződéses kapcsolatainkból fakadó gazdasági érdekeinket.
De hogyan lehet hatékonyabb és gyorsabb a jogérvényesítés ebben az egyre komplexebbé váló világban? Hogyan tudunk biztonságosan szerződni akár az online térben is? Mit kell tennünk, ha a határon átnyúló jogviszonyainkat szeretnénk biztonságosabbá tenni? Ezekre a kérdésekre keresi a választ és kínál megoldást a Portfolio és a MOKK szervezésében február 12-én megrendezett Jogérvényesítés 2.0 szeminárium.
Jelentkezés a szemináriumra: Kattints!
A SZAKMAI NAP TÉMÁI
- Nyakunkon a kiberszerződések - a modern jogviszonyok kihívásai
- Határon átnyúló szerződések - Mit tehetünk, ha külföldre költözött a partnerünk?
- Elektronikus jogérvényesítés - hiteles e-dokumentumok Európában
- Végrehajtás országhatáron túl - XXI. századi jogi megoldások az EU-ban
Megtalálták a feketedobozát a rejtélyesen lezuhant török katonai gépnek
A hatóságok nagyerőkkel dolgoznak.
Bevallotta Moszkva: titkos tárgyalás volt a NATO egyik legerősebb hatalmával - Ez sokak számára kiábrándító lesz
A tárgyalást ráadásul nem is Oroszország kezdeményezte.
Példátlan átalakítás: egyetlen tábornok kezébe kerül az atomhatalom hadseregének vezetése
Ez szemben áll a modern elvekkel.
Sikerült a Citigroupnak: Putyin engedélyezte, hogy eladja orosz leánybankját
Három éve tervezi már az amerikai bank a keleti piac elhagyását.
Nagy bejelentést tett Orbán Viktor, csaknem 300 ezer lakáshitelesnek segít a kormány
A bankoknak már csaknem 500 milliárdjába kerülhet 2022 óta az intézkedés.
Küszöbön a háború: megparancsolták a teljes mozgósítást - Amerika bármelyik pillanatban támadhat
Venezuelában 200 ezer ember ragad fegyvert.
Hat országban már súlyos a helyzet: katasztrofális éhínség fenyeget
Kongatják a vészharangot.
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Akár több százezer forintot spórolhatsz az életbiztosításon, ha még idén megkötöd
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

