NAV

2016. július 27. 15:28 | MTI

Közel 400 milliárd forintnyi adót csaltak el eddig idén a cégek

Eredményes a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) új, célzott kiválasztáson alapuló ellenőrzési rendszere, idén az első fél évben az utólagos ellenőrzések során 383 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel a hatóság, ami több mint 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - számolt be Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.

2016. július 27. 09:15 | Portfolio

Több mint félmillió idénymunkásra volt eddig szükség idén

2016 első félévében 520 ezer alkalmazottat vettek fel a vállalkozások időszakos munkára, ami 30 ezerrel magasabb, mint egy évvel korábban. Leginkább a kereskedelemben, az építőiparban és a vendéglátásban volt szükség beugró emberekre, de a mezőgazdaságban is gyakran alkalmaztak idénymunkásokat. Az alkalmi munkavállalók havonta több mint egymilliárd forintot hoztak az államkasszának - számol be a Magyar Idők.

2016. július 25. 08:37 | MTI

Érdemes minél előbb rendezni a tartozást a NAV felé

Az adóval tartozóknak érdemes mihamarabb rendezni adósságukat, hogy ne kelljen késedelmi pótlékot fizetniük vagy felszámolástól tartaniuk - mondta Suller György Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

2016. július 22. 08:31 | MTI

Sokan vissza sem kérik a pénzüket az adóhatóságtól

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal március végén 1160 milliárd forintos túlfizetést tartott nyilván, sokan az idő múlásával sem kérik vissza a feleslegesen lerótt összeget, ami öt év után végleg az államkincstárnál marad - írta pénteki számában a Magyar Idők.

2016. július 21. 20:29 | MTI, Portfolio

Kíméletlen a kormány csodafegyvere

Külső helyszínen, ellenőrzés közben mutatták be a NAV és az NGM munkatársai, hogyan működik az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer. Molnár Tamás helyettes államtitkár a legérdekesebb számokat is ismertette a rendszer eredményéről.

2016. július 20. 09:37 | Portfolio

Ilyen az, amikor az adócsaló két aktatáskányi készpénzt ad a NAV-nak

Háromszázezer fürdőruhát adott el feketén egy távol-keleti árukat forgalmazó kereskedő, akinek a be nem vallott adó ellenében és bírságként 133 millió forintot kellett megfizetnie. A vállalkozó két aktatáskányi pénzt adott át a végrehajtóknak - közölte a NAV.

2016. július 13. 09:29 | MTI

Augusztus végéig tart a NAV nyári ellenőrzéssorozata

A turisták által kedvelt üdülőhelyeken, vendéglátóhelyeken, strandokon, nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken, szállásadóknál, rendezvényszervezőknél, tüzépeken is lehet számítani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársaira munkaidőn kívül és hétvégén is, a július elejétől augusztus végéig tartó nyári országos ellenőrzések során.

2016. június 30. 10:36 | MTI

Júliustól kérhető az egyszerűsített részletfizetés a NAV-tól

Több mint félmillió magánszemély élhet 2016. július 1-jétől az egyszerűsített részletfizetés lehetőségével; akinek legfeljebb 200 ezer forint adótartozása van, az évente egyszer 6 havi pótlékmentes részletben törleszthet, amennyiben ezt kéri a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV).

2016. június 15. 09:30 | MTI

Cégpiramissal csalt el milliárdos adót a győri házaspár

Üzletszerűen és bűnszervezet tagjaiként elkövetett költségvetési csalás miatt előzetes letartóztatásba került nyolc ember, akik egymilliárd forint kárt okoztak azzal, hogy sem adót, sem járulékokat nem fizettek biztonsági őrzéssel és munkaerő-közvetítéssel foglalkozó szervezetük után - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-t.

2016. június 14. 14:47 | Portfolio

Eddig nem ismert részleteket árultak el a magyar csodafegyverekről

Az EKÁER és az online pénztárgép-rendszer működéséről értekezett a Nemzetgazdasági Minisztérium adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára és Leszek Skiba, lengyel pénzügyminiszter-helyettes Budapesten, ami kapcsán a minisztérium több érdekes statisztikát is kiadott a két rendszerről.

2016. június 07. 09:55 | Portfolio

A nyeremény felét is bukhatod, ha illegális oldalon fogadsz a foci EB-re

Az illegális online szerencsejáték jelentős kockázatot jelent a játékosoknak is, mivel a nyeremény kifizetésére csak az engedélyezett fogadó oldal nyújt garanciát. Ellentétben az engedély nélküli oldalakkal, a szabályos online szerencsejáték nyereménye után a játékosnak nem kell adót fizetnie - hívja fel a figyelmet ma kiadott közleményében a NAV.

2016. június 01. 09:45 | Portfolio

Az ellenőrzések felénél büntetett a NAV

4000 cég esetében összesen 250 millió forint bírságot szabott ki a NAV tavaszi akciójában - derült ki az adóhatóság közleményéből. Mintegy 60 üzletet kellett 12 napra bezárni, és 3 esetben kellett üzletbezárást helyettesítő bírságot megállapítani. A NAV saját adataira és információra támaszkodva választotta ki, mely vállalkozásokat kell ellenőrizni, azaz hol a legnagyobb a szabálytalanság esélye.

2016. május 20. 10:58 | MTI

Közeleg a társaságiadó-bevallás határideje is

Az egyszeres és kettős könyvvitelt vezető adózóknak május 31-ig kell benyújtaniuk a 2015-re vonatkozó társaságiadó-bevallásukat és letétbe helyezni, illetve közzétenni az elektronikus beszámolójukat - figyelmeztet a Nemzeti Adó-, és Vámhivatal (NAV) pénteki közleménye.

2016. május 19. 14:40 | MTI

Még 1,5 millió adóbevallást vár a NAV

Május 15-ig 3,2 millió személyijövedelemadó-bevallás érkezett az adóhatósághoz, a május 20-i határidőig még mintegy 1,5 milliót várnak.

2016. május 18. 16:38 | MTI

A NAV nyomozói iratokat foglaltak le a Liga szakszervezeteknél (2.)

"Nincs szó akcióról; a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói vannak a helyszínen a Liga szakszervezeteknél, és iratokat foglalnak le. Ennél több információt nem tudunk megosztani." - közölte a NAV bűnügyi sajtóiroda az MTI-vel. Később a Liga is megszólalt és azt hangsúlyozta, hogy a NAV szerdai ellenőrzése vélhetően egy korábban ismeretlen tettes ellen kezdeményezett és folyamatban lévő nyomozással kapcsolatos.

2016. május 17. 09:39 | Portfolio

Friss házas vagy? - Pár napig még kérheted az állami nászajándékot

Mintegy 20 ezer házaspárnak már csak 4 napja van a havi 5 ezer forintos állami nászajándék lehívására - hívja fel a figyelmet ma kiadott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium. A 2015-ben bevezetett kedvezmény lényege, hogy a házasságkötést követő 24 hónapon keresztül az ifjú házasok együttesen havi 5 000 forint adónak megfelelő kedvezményt érvényesíthetnek, de csak azoknak jár, ahol legalább az egyik fél az első házasságát köti.

2016. május 12. 09:02 | MTI

Majdnem egymilliárdot csaltak repceolajjal

Csaknem egymilliárd forint áfát csalt el egy budapesti cég repceolaj-beszerzéssel. Az adóhivatal revizorainak korábbi gyanúját az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer adatai is megerősítették - tájékoztatta a NAV bűnügyi szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Részletes keresés