Továbbra is jelentős mennyiségű tejet kell megsemmisíteniük Tolna megyei kistermelőknek a megengedettnél nagyobb aflatoxintartalom miatt. A Tolna Megyei Agrárkamara kármérséklést kér a termelőknek - írja az MTI.
A Vidékfejlesztési Minisztérium már dolgozik azon a rendeleten, amely segítséget nyújtana azoknak a termelőknek, akik kénytelenek a tejet megsemmisíteni határértéken felüli aflatoxin-tartalma miatt - mondta Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára hétfőn az MTI-nek.
Az alkaloid mák hatvan százalékát elvetették a termelők, a gyógyszeripar részére termelt növény vetésterülete 2013-ban várhatóan 11 500-12 500 hektár lesz, hasonló az előző évekhez - tájékoztatta az MTI-t Isztin Ferenc, a Dombegyházi Agrár Zrt. vezérigazgatója, a Máktermelők és Termelésszervezők Országos Szövetség elnöke.
Többhetes vizsgálat eredményeként több tíz tonna hamis sajtot vontak ki a forgalomból az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság szakemberei - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.
Az Európai Bizottság meg fogja vizsgálni azokat a panaszokat, melyek szerint a magyar hatóságok intézkedései nyomán osztrák gazdák elveszíthetik a magyar telekkönyvbe szabályszerűen bejegyzett, földbirtokhoz fűződő jogaikat - jelentette pénteken az ORF osztrák közszolgálati rádió. A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint kizárólag a jogszabályba ütköző szerződések megkötésében részt vevőknek kell számolniuk a magyar állam fellépésével, írja az MTI.
A mostaninál összetettebb lesz az unió közös agrárpolitikájának (KAP) elméletileg 2014-től bevezetendő új rendszere - mondta a vidékfejlesztési tárca agrárgazdaságért felelős államtitkára a parlament mezőgazdasági bizottságának ülésén, írja az MTI.
A gazdasági növekedést jelezni hivatott GDP-mutatónk alakulását jelentősen befolyásolja az agrárszektor rendkívül hektikus teljesítménye. Éppen ezért érdemes az ettől megtisztított indexeket is nézni, talán tisztábban láthatjuk gazdasági teljesítményünk trendjeit.
Több százezer bizonytalan származású, jelöletlen tojást találtak a pénzügyőrök egy gazdasági társaság dél-alföldi telephelyén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
Magyarországról származó rákkeltő aflatoxinnal szennyezett tejet találtak egy romániai kereskedőnél, egy második adagra pedig egy román tejfeldolgozó cégnél bukkantak rá. Az aflatoxinnal szennyezett tejet a román hatóságok bevonták - jelentette be Daniel Constantin román mezőgazdasági miniszter.
A magyar mezőgazdaság minden idők legjobb exportteljesítményét produkálta tavaly, a kivitel értéke meghaladta a 8 milliárd eurót (mintegy 2300 milliárd forint) - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakmai konferencián.
Az új földforgalmi törvény (földtörvény) a termőfölddel kapcsolatos átfogó szabályozásnak csak az első eleme lesz, ha az Országgyűlés elfogadja és életbe lép - mondta Simon Attila, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára az MTI-nek.
A földtörvény parlamenti vitájával összhangban, a nemzeti konzultációs sorozat részeként kedden, a szaktárca képviselői Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vezetésével hét, de áttételesen 168 civil szervezetet képviselőivel egyeztettek.
Az idén több probléma lesz országban az aflatoxinnal, mert a tavalyi szárazság miatt például a betakarított kukoricatermés penészesebb lett. A szaktárca ezért segítséget nyújt a gazdálkodóknak abban, hogy az esetlegesen penészes takarmánytételeiket le tudják cserélni - mondta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-biztonságért és agrárigazgatásért felelős államtitkára az MTI-nek kedden. Az államtitkár a nagyobb budapesti vásárcsarnokokban felbukkanó aflatoxinnal szennyezett tej kapcsán kirobbant botrányra reagált.
Átadták a mezőgazdasági és építőipari gépek értékesítésével, javításával, alkatrészek forgalmazásával foglalkozó Axiál Kft. mintegy 500 millió forintos beruházással megvalósuló új telephelyét Zalaegerszegen.
Dubaj az elmúlt években jelentős globális elosztó központtá nőtte ki magát. Az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb és második legnagyobb városa elhelyezkedésénél fogva mind Ázsia, mind Afrika felé kaput jelent. Idén 17. alkalommal rendezték meg a dubaji Gulfood élelmiszeripari kiállítást, melyen számos magyar cég is részt vett. Ami igazán érdekes és meglepő, hogy a Mirelite-Mirsa Zrt. egyik terméke díjat is nyert a Gulfood Awards termékversenyen.
Magyarország még nem vette át - így az még nem jogerős - azt a hivatalos határozatot, amely szerint az Európai Bizottság mintegy 9,3 millió euró, azaz hozzávetőleg 2,7 milliárd forint uniós támogatás visszafizetésére kötelezi az országot - közölte az MTI kérdésére kedden a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája.
A február 19-i keddel záruló héten a nettó spekulatív vételi pozíciók csökkenése jellemezte a nyersanyagpiacot. Ezzel újabb mélypontját érte el a nettó spekulatív kereslet értéke az árupiacon. A makrogazdasági környezet felemás képet mutatott az időszakban: Amerikában és az eurózónában is láthattunk bizalomra okot adó, és csalódást keltő adatokat, összességében azonban mégis negatív hangulat uralkodott. A legtöbb nyersanyag esetében a nettó vételi spekulatív pozíciók gyengülését nagyobb részben az eladói nyomás erősödése, kisebb részben pedig a vételi erő csökkenése okozta. A kávé és a cukor piacán azonban annak ellenére csökkent a nettó spekulatív kereslet, hogy a befektetők némiképp növelték vételi pozícióikat. A héten a földgáz drágult jelentősen, amelynél így a nettó spekulatív kereslet csökkenésében a profitrealizálás játszhatott szerepet.
Mintegy 400 millió euró szabálytalanul vagy nem megfelelően ellenőrzött módon elköltött mezőgazdasági támogatást fizettet vissza az Európai Bizottság az Európai Unió tagállamaival, Magyarországnak mintegy 9,3 millió eurót (2,7 milliárd forintot) kell visszafizetnie az uniós büdzsébe - adta hírül az MTI.