bankok

K&H: fókuszban a lakossági piac

28.6%-kal 13.4 milliárd forintra nőtt a K&H Bank első féléves céltartalékok előtti működési eredménye. A céltartalékok utáni működési eredménye csak 9.2 milliárd forint lett, amely elmarad a bank várakozásaitól- számolt be John Hollows, vezérigazgató a 2. legnagyobb magyarországi bank első félévéről. A ROE 18.5%-ra nőtt.

Hogyan reagálhat az OTP Bank az adóemelésre?

Az OTP Bankhoz közeli forrásokból úgy értesültünk, hogy a vezető magyar kereskedelmi bank a piaci versenyt folyamatosan figyelve, annak függvényében a többlet adóteher egy részét át kívánja hárítani az ügyfelekre. Egy további reakcióként jelentkezik, hogy - amit már korábban is kiemelt a bank - a nettó profit dinamikájának csökkenése esetén a működési költségek oldalán kívánnak beavatkozni a folyamatokba.

Szakad az OTP és az FHB!!! Több mint 4% mínusz pár perc alatt

Meredeken zuhan az OTP árfolyama, miután a PM most is zajló tájékoztatóján elhangzott, hogy 2 kulcsossá válik a társasági adó rendszer is oly módon, hogy a pénzügyi vállalatok 24%-os kulccsal adóznak majd.

PSZÁF: amit a devizahitelekről tudni kell!

A gépjármű-hitelezés körében már évek óta ismert devizakölcsönök gyors ütemben terjednek a lakáshitelezésben és a szabad felhasználású hitelek körében is. Amikor devizakölcsönről beszélünk, olyan hitelt értünk alatta, amelynek összegét nem forintban, hanem valamely más pénznemben határozzák meg. Devizában tartozunk tehát, függetlenül attól, hogy azt forintban vagy devizában folyósítja-e a bank.

Fiatalok és a plasztiklap

Több, mostanában megjelent kutatás arra világít rá, hogy a fiatalok vágyait leginkább a fogyasztás határozza meg, de a fizetés módja is egyre nagyobb hangsúlyt kap. A bankjegyautomatákból felvett készpénz üzletekben való elköltéséről a közvetlenül, kártyával történő vásárlásra térnek át, legyen az élelmiszerüzlet, butik, benzinkút, vagy például a Sziget Fesztivál.

Mi történik idén a magyar bankpiacon?- Elemzés a Nemzetközi Bankárképzőtől

A nyári bankstatisztikák beérkezésével végre mód nyílik az első számadatokon alapuló elemzésekre a bankok idei évét illetően. Úgy tűnik, az alapvető tendenciák nem sokat változtak tavalyhoz képest: jövedelmezőségük, eszközállományuk illetve devizahiteleik arányának növekedése idén ugyanúgy jellemezte a bankokat, akárcsak tavaly - igaz, néhány folyamat mintha megfordulni látszana. Az alábbiakban a Nemzetközi Bankárképző Központ elemzését közöljük teljes terjedelemben.

Bullish Barney: a javasolt portfólió

A Citigroup Smith Barney a részvények súlyának növelését javasolja az ügyfelek számára portfóliójukon belül, míg a készpénz arányának mérséklését ajánlja.

OTP a webtraderben

Az elmúlt héten a MOL részvényeire folyt a kereskedés a portfolio.hu Webtrader játékában, melynek győztese Alf lett, aki egy hónap premium előfizetést kap portfolio.hu oldalaihoz ajándékba. Nyereményéhez gratulálunk!

10 év után ismét börtönbüntetés egy bef.bankárnak - ezúttal egy email miatt

Frank Quattrone-t az amerikai szövetségi bíróság 18 hónap börtönbüntetésre ítélte. Az 1990-es évek egyik legnagyobb tiszteletben álló befektetési bankára - sikertelen fellebbezés esetén - azért fog börtönbe kerülni, mert gátolta a SEC vizsgálatát az IPO allokációkra vonatkozóan. Quattrone a CSFB-nél az 1990-es évek második felében a legforróbb internetes részvénykibocsátásokat menedzselte, melyekkel kapcsolatban felmerült a szabályellenes allokációs gyakorlat gyanúja. A gyanú kivizsgálására indított SEC vizsgálatot azonban aktívan igyekezett gátolni.
Quattrone sikertelen fellebbezést követően 10 után az első befektetési bankár lesz, akit az USA-ban börtönbüntetésre ítélnek.

Megtévesztőek a banki reklámok? - Szigorítások várhatóak

A megtévesztő banki lakáshitelek témáját tűzte napirendjére a Bankszövetség Etikai Bizottsága. Az egyre alacsonyabb, átmenetileg érvényes, a kezelési költségeket nem tartalmazó akciós kamatok ugyanis hamis képet alakítanak ki a lakosságban főleg a deviza alapú hitelek valódi áráról- írja a Napi Gazdaság.

Kiélezett verseny a befektetési alapoknál

Csökkentette az S&P 500 index alapok expense ratio-ját az E-Trade a versenytársak, például a Fidelity és a Charles Schwab hasonló lépései nyomán. A mérséklések még áprilisban indultak meg, s kedvező hatásai már látszanak.

Az orosz bankrendszer az egyik legkockázatosabb

Az S&P szerint az orosz bankrendszer a legkockázatosabbak között található annak ellenére, hogy az orosz gazdasági növekedés igen erőteljes. A GDP bővülése azonban szinte kizárólag az olaj és a gázszektornak köszönhető.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.