bankok

Se kecske, se káposzta - az árfolyamnyereség-adó buktája

"Úri huncutság ez kérem szépen"- mondta a tőzsdéről K. József, s elvitte a pénzét a Baumagba fialtatni. A pénz elment, most K. József 300%-os THM-ű kölcsönből finanszírozza életét. A magyar lakosság pénzügyi kultúrája döbbenetesen alacsony színvonalú, az emberek tömegeinek szeme előtt a demagóg politikai ígéretek hatására egy paternalisztikus állam képe lebeg, amely majd megoldja problémáikat.

Lakáshitel: mennyi lesz a THM?

A Pénzügyminisztériumban most egyeztetik a tervek szerint 2005. január 1-jétől a lakáshiteleknél is kötelezően bevezetendő teljes hiteldíjmutató számításának módját- írja a Napi Gazdaság. A PM igyekszik figyelembe venni a Bankszövetség álláspontját az ügyben, ugyanakkor még vár a PSZÁF állásfoglalására. A munkát még októberben be kell fejezni.

A Raiffeisen Bank átvette értékpapír cégének ügyfeleit

Szeptember 27-ével a Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt. (RSI) megszüntette befektetési szolgáltatási tevékenységét, ügyfél- és értékpapír-állományát átruházta a Raiffeisen Bank Rt.-re.

Csányi - Draskovics csörte: érvek, példák, ellenvélemények

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója és Draskovics Tibor pénzügyminiszter fejtette ki álláspontját a hitelintézetek - kormány közötti csörtéről az MTV Friderikusz Sándor által szerkesztett A szólás szabadsága című műsorában. A megegyezés ellenére világossá vált, maradtak jócskán véleménykülönbségek a felek között...

A lakáshiteleknek már a felét devizában vették fel

Ismét megugrott a deviza lakáshitelek állománya augusztusban az MNB statisztikai adatai szerint. A hiteleknek már a felét devizában vette fel a lakosság az elmúlt hónapban.

OTP: Már Belgrádban dolgozik a csapat

Wolf László vezérigazgató-helyettes vezetésével Belgrádba utazott az OTP húszfős csapata, hogy megkezdje a Jubanka átvilágítását- írja a Napi. Mint ismeretes Szerbia 5. legnagyobb bankjára október végéig kell megtenni a kötelező jellegű ajánlatot. Előzetesen a bankra az OTP mellett a görög Alpha Bank és a SocGen adott be ajánlatot

Palladium, a kétarcú fém... - A nemesség kötelez?

Akad még olyan fém, melynek piacán nem érvényesül a sokszor emlegetett Kína-faktor, mégis egyetlen ország nagyobb befolyással van az árakra, mint az OPEC az olaj esetében. A palladium piaca igazi csemege, elsősorban egyedi és dinamikusan változó keresleti viszonyainak köszönhetően, mellyel szemben meglehetősen szűkös és koncentrált kínálat áll. Előre bocsátjuk: a piac igen kicsi, az árak pedig meglehetősen volatilisek.

Az elbocsátások hatása az OTP eredményességére - Külföldi terjeszkedés

Ma Csányi Sándor az OTP Bank elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy 1,000 munkatárstól válnak meg főleg a back-office területéről. Az OTP Bank a kormánnyal kötött megállapodás (2 évig extra adó) nyomán kieső nyereségét az elkövetkező két évben az intenzívebb nemzetközi tevékenysége révén pótolni tudja majd. Csányi Sándor elmondta azt is, hogy a közeljövőben várhatóan több bankot is vesz majd az OTP Bank. Az OTP 10 milliárd forint extra adót fizet majd jövőre, az osztalék 120 forint lesz.

Eladó két újabb szerb bank

Pénteken jelenik meg a Novosadska Banka és a Continental Banka többségi csomagjának privatizációs pályázata. A szerb állam a két bankban 76.8, illetve 97.34%-os részesedéssel rendelkezik- tudósított a Reuters.

PSZÁF a lakáshitelek kockázatairól

A lakáshitel-állomány dinamikus növekedésével egyidejűleg az elmúlt hónapokban a fogyasztóknak számos problémát okoztak a hitelezési feltételekkel kapcsolatos nem kielégítő információk és azok körülményes elérhetősége. Ezért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) mind a jelzálog-fedezeti ingatlanhiteleket igénylő ügyfelek számára, mind pedig a vételi jogot alkalmazó pénzügyi intézmények számára tájékoztató anyagot készített.

OTP tőkeemelés a Robanknál

Az OTP Bank Rt. az Igazgatóság jóváhagyásának birtokában 10 millió EUR-val megemelte a 100%-os tulajdonában lévő romániai leányvállalata, a Banca Comerciala RoBank S.A. alaptőkéjét. A tőkeemelés az akvizíció 2004.július 30-i zárását követően azért vált szükségessé, hogy az eddig elsősorban a vállalati szektorra fókuszáló romániai hitelintézet mielőbb megkezdhesse lakossági üzletágának fejlesztését, elsősorban a szükséges informatikai fejlesztéseken és újabb fióknyitásokon keresztül

Az "átértékelt paradicsom" - trendek a hazai határidős porondon

Idősebbek talán még emlékeznek az 1997-1998-as időszakra, mely az általános piaci optimizmusban hihetetlen gyors növekedést okozott a BÉT határidős forgalmában. A spekulációra, vagy kockázat fedezésre használt piacon hatalmas mértékeket öltött a magyar magánszemélyek aktivitása. A paradicsom pillanatok alatt szétloccsant az orosz válsággal, majd jelentős apadást okozott a 2000-2001-es időszakban az igen kedvezőtlen nemzetközi környezet és a BÉT prompt piaci likviditásának drámai visszaesése.

2003 volt az első év, mely határozott élénkülést hozott a BÉT-en, a határidős kereskedés azonban ekkora már teljesen kikerült a tudósítások fókuszából. Pedig 2002 eleje óta a határidős részvény és index forgalom párhuzamos fejlődést mutat az azonnali piaccal; a határidős szegmens stabilan az azonnali forgalom 17-18%-át teszi ki.

John Hollows (K&H) a 24%-os társasági adóról

John Hollows, a K&H Bank vezérigazgatója a tervezett társasági adó növelésről a pénzügyi vállalkozások esetében elmondta, hogy a K&H Bank is csak most hallott a javaslatról, s nem örülnének annak, ha a társasági adó területén olyan változások következnének meg, amely diszkriminatívak lennének egyes konkrét szektorokkal szemben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.