bankszövetség

Patai: a kormánynak meg kell hajolnia a realitás előtt

Nem enged a Bankszövetség, nem fogja egyoldalúan megoldani a devizahitelesek ügyét - mondta Patai Mihály. A kormány szétszedi a bankrendszert: a jövőben kisebb tortáért mások fognak harcolni - írja az Index.

Új adósmentő megoldáson dolgozik a bankszövetség

Új adósmentő megoldáson dolgozik a bankszövetség - írta a Népszabadság. A lap csütörtöki számában Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára elmondta, hogy a szövetség elnöksége hétfőn arról tárgyalt, hogy a jegybank állásfoglalásának megfelelően, át kell dolgozniuk az egyik javaslatuk megoldási irányát, illetve egyebek között a nehéz helyzetben lévő ügyfelekről is egyeztettek.

Patai: belerokkannánk, ha egyszerre forintosítanák a devizahiteleket

A bankszövetség elnöke biztos benne, hogy lesz megoldás a devizahitelesek ügyében, de november elsejéig véleménye szerint képtelenség megoldani az összes problémát, a kapkodás pedig drámai forintgyengüléssel és az importtermékek, például a benzin árának megugrásával járna, ezért a forintosításra csak fokozatosan, néhány év alatt, tervezetten, 10-15 részletben lát lehetőséget.

Varga is üzent a bankoknak

Tovább folytatódik az újabb devizahiteles mentőcsomaggal kapcsolatos üzengetés és kijelentés-cunami. Úgy tűnik, a felek elbeszélnek egymás mellett. Patai Mihály bankszövetségi elnök kedd délelőtti szavaira Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter közleményben reagált. Ezek szerint örül annak, hogy a bankszövetség újabb javaslaton dolgozik, de ezt ne a kormány asztalára, hanem a devizahiteles ügyfelekére tegyék le a bankok. Azt is közölte, hogy a kormány támogatja Fidesz-KDNP frakciószövetség javaslatát, vagyis a bankok november elsejéig kaptak időt.

Megszólaltak a bankok! - Nem felelősek a forint gyengüléséért

A banki közösség fontosnak tartja annak megerősítését, hogy nem felelős a magyar valuta árfolyamának gyengüléséért, illetve ingadozásáért, és hasonlóan nem felelős az országkockázat alakulásáért sem, amely közvetlenül érvényesül a magyarországi hitelkamatokban. A hitelintézetek érdekeltek abban, hogy a lakossági deviza jelzáloghitelek adósainak terhei csökkenjenek, és eleget tudjanak tenni fizetési kötelezettségeiknek - olvasható a Magyar Bankszövetség hétfőn este megjelent sajtóközleményében.

NGM: a bankszövetségi devizahiteles javaslat egy része elfogadhatatlan

A bankszövetség javaslatainak egy része elfogadhatatlan a nemzetgazdasági tárca számára, a devizahiteles mentőcsomagról azonban még sem a kormány, sem a minisztérium nem hozott döntést - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére szerdán.

Devizahiteles csomag: "csak" három eldöntendő kérdés maradt

Az árfolyamra, a forintosítás időzítésére és a forintosított jelzáloghitelek jövőbeni kamatozására összpontosít a magyar kormány és a bankszövetség a jelenleg is folyó tárgyalásokon - nyilatkozta kedden a Wall Street Journal lapnak Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára. A Fidesz ma kezdődő háromnapos frakcióülésén is napirendre kerülhet a devizahitelek ügye, Rogán Antal frakcióvezető szerint azonban végleges döntés még nem várható a héten.

Kész a bankok devizahiteles csomagja - Mit is rejt valójában?

Kétféle devizahiteles javaslatcsomagot helyezett a kormány asztalára tegnap a bankszövetség. Úgy hírlik, az egyik a lakáscélú devizahitelek azonnali és kedvezményes forintosításáról, a másik pedig egy ötéves, gyorsított árfolyamgát keretében történő fokozatos forintosításról szól. Előbbi egy átlagos hiteles esetében szerintünk közel 16%-os törlesztőrészlet-csökkenéssel járna, utóbbi esetében azonban ilyen hatásról egyelőre nem tudni. Értesüléseink szerint a banki és jegybanki javaslatok egyaránt napirendre kerülnek a kormány mai ülésén. Cikkünkben megvizsgáljuk a számok nyelvén is, a bankok kétféle javaslata milyen hatással járhat a bankszektorra, az államra, az MNB-re és a devizahitelesekre nézve.

Devizahiteles mentőcsomag: ez így nem fog tetszeni a kormánynak

Több elemében sem felel meg a kormány elvárásainak a bankszövetségnél készülő devizahiteles javaslatcsomag, amelyet a szervezet az augusztus 20-i hosszú hétvége után mutat majd be a kabinetnek - értesült a Figyelő. Pedig Varga Mihály és Rogán Antal már jelezte: kompromisszumos megoldás híján ősszel a kormány egyoldalúan dönt a devizahitelesek megsegítéséről.

Varga Mihály üzent a bankoknak - Csak a forintosítás jöhet szóba (2.)

Nincs forrás a költségvetésben a devizahitelesek megsegítésére. Akár a bankokkal, akár nélkülük, lesz mentőcsomag ősszel - üzente tegnap Varga Mihály a bankoknak a TV2-n. A Magyar Nemzet úgy tudja, a kormánynál csakis a forintosítás jöhet szóba, a bankszövetségnek erre kell kidolgoznia egy javaslatot augusztus 23-áig.

Devizahitelek: a bankok is sürgetik a megegyezést

Megkezdődtek az egyeztetések a kormány és a bankok képviselői között a lakáscélú devizaalapú jelzáloghitelek kivezetésének lehetséges megoldásáról - írja az NGM közleményében. Minél gyorsabban dűlőre akarnak jutni, ugyanis a megegyezés halogatása bizonytalanságot okoz.

Devizahitelek: együtt dolgozik a kormány a Bankszövetséggel

A Magyar Bankszövetség elnöksége csütörtök délelőtt kapott tájékoztatást a nemzetgazdasági minisztertől a devizahitelekkel kapcsolatos szerdai kormánydöntésről, valamint annak szakmai, pénzügyi hátteréről. A felek megállapodtak, hogy a konkrét javaslatok kidolgozását a jövő héten kezdik meg - tudatta a bankszövetség az MTI-vel csütörtökön.

Válságban aktívabbak a magyar bankok a külföldieknél

Rendkívül stabil a magyar takarékszövetkezeti szektor, mérete azonban jelentősen elmarad az európai országok átlagától - ismertette előadásában Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség ügyvezető igazgatója. A Világgazdaság csütörtöki konferenciáján Hegedüs Éva, a Bankszövetség elnökségi tagja pedig bemutatta: viszonylag alacsony a hazai bankok részaránya Magyarországon, de a válság során más országokhoz hasonlóan kevésbé fogták vissza hitelezésüket, mint a külföldi bankok. Utóbbiakra is szükség van azonban.

Varga: "nyissunk tiszta lapot!"

"A napokban elkezdtük az egyeztetéseket a Bankszövetséggel, azt javasoljuk, hogy a hitelezés növeléséért cserébe kedvezményt, visszatérítést kaphatnak a bankadóból" - jelezte a banki hitelezés-gazdasági növekedés témakörében a HVG-nek adott, ma megjelent interjúban Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter a bankokkal korábban kötött, az előző miniszter által megszegett megállapodás kapcsán úgy fogalmazott: ő a Bankszövetség minapi közgyűlésén azt monda: "történt, ami történt, nyissunk tiszta lapot, amit pozitív jelzésként értékeltek" (a bankok - a szerk.).

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.