Az innovációs és technológiai miniszter gyakorolja októbertől a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) fenntartói jogait, a felsőoktatási intézmény új működési modelljének előkészítése céljából - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból.
Bizakodnak, de óvatosak - talán így lehetne összefoglalni azt, mit gondolnak magyarországi cégvezetők, HR-vezetők, üzletemberek arról, ahogy a tervek szerint átalakul a Corvinus egyetem működése. Korábbi, még a bejelentések előtt készült interjúinkból az tűnik ki, hogy az üzleti élet szereplői szerint igencsak szükség van arra, hogy érdemi átalakítások kezdődjenek a magyar gazdasági felsőoktatásban.
Hová menjek és mit tanuljak? Ez a két legalapvetőbb kérdés, amivel egy fiatalnak szembe kell néznie, mielőtt igazán nekivág az életnek. Olyan kérdések ezek, amelyekre nagyon nehéz megtalálni a helyes választ, és eközben az egész életünket meghatározhatják. Ebben a cikkben most két, erősen véleményes választ adok arra, hogy itthon merre és miként érdemes belevágni a gazdasági pályába. Kikötném, hogy egyáltalán nem mindenkire lesz érvényes, amit mondok. Sőt, az is biztos, hogy nem egy jó válasz van ezen a téren. De cserébe hozzátenném, hogy azért olyan túl sok jó út sincs. Akkor most kezdjünk is bele!
"Belülről" újítaná meg a Budapesti Corvinus Egyetemet (BCE) - és tágabb értelemben a magyar gazdasági felsőoktatást - az a hallgatói csoport, ami a napokban a Facebookon tette közzé javaslatait.
Együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Corvinus Egyetem és a Közép-európai egyetem vezetője - tájékoztatta a Corvinus egyetem az MTI-t pénteken.
Hiventures néven folytatja működését az MFB csoporthoz tartozó Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., a társaság a korai szakaszban lévő induló vállalkozások kockázati tőkéhez jutását segíti - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) csütörtökön az MTI-t.
Ellenjelölt hiányában a Budapesti Corvinus Egyetem Szenátusa keddi ülésén az intézmény rektorává választotta Lánczi Andrást, írja a Népszabadság. A 25 éve a Corvinus Egyetemen (illetve jogelődjében) dolgozó Lánczi András Rostoványi Zsoltot váltja az egyetem rektori székében.