e-mobilitás

2017. január 18. 12:47 | Portfolio

10 tény, ami miatt már rohansz is elektromos autót venni

Az elektromos autózás mellett és természetesen ellen is lehet érveket felsorolni, mivel azonban egy egyelőre kevéssé ismert és elterjedt, de alapvetően sok szempontból a környezetet óvó, a jövőbe mutató technológiáról van szó, most összegyűjtöttünk 10 érvet mellettük. Persze sokaknak ez egyszerűen pénzkérdés egyelőre, de azért viszonylag egyértelmű, hogy a környezetünk és az egészségünk megóvása érdekében jó lenne minél hamarabb átállni a közlekedésben az elektromos hajtásra. Az egzaktabb tényektől a kicsit elvontabbakig soroljuk az érveket.

2016. december 25. 16:12 | Portfolio

Állami támogatás: máris kapkodnak az elektromos autók után

Az állam 1,5 millió forintos támogatást ad minden teljesen elektromos hajtású autóra. Ezzel azoknak az új autót vásárolni szándékozóknak a környezettudatosságát díjazzák, akik hajlandóak az egyelőre borsosabb árú, de nulla károsanyag-kibocsátású, olcsóbban üzemeltethető autókat megvenni. A forgalmazók máris élénkülő érdeklődésről számoltak be, ugyanakkor az értékesítésen ez még nem látszik, hiszen a pályázatok még elbírálás alatt állnak.

2016. december 05. 18:00 | Portfolio

Állami támogatás: máris kapkodnak az elektromos autók után

Az állam 1,5 millió forintos támogatást ad minden teljesen elektromos hajtású autóra. Ezzel azoknak az új autót vásárlóknak a környezettudatosságot díjazzák, akik hajlandóak az egyelőre borsosabb árú, de nulla károsanyag kibocsátású, olcsóbban üzemeltethető autókat megvenni. A forgalmazók máris élénkülő érdeklődésről számoltak be, ugyanakkor az értékesítésen ez még nem látszik, hiszen a pályázatok még elbírálás alatt állnak.

2016. március 01. 10:25 | MTI, Portfolio

Sok helyen vidéken is ingyenes a parkolás a zöld rendszámmal

Márciustól Debrecenben és Kaposváron is ingyenesen parkolhatnak a zöld rendszámtáblás - elektromos, vagy tölthető hibrid - járművek, és hasonló szabályozás van érvényben például Székesfehérváron, Szolnokon és Pécsen is.

2016. január 21. 14:24 | Hámor Iván

Óvatosan a zöld rendszámmal, a buszsáv még tiltott terület!

Az elektromos, vagy környezetkímélő autók használatának elősegítése érdekében már bő fél éve létezik a "zöld rendszám", amelyhez bizonyos kedvezmények már kapcsolódnak, mások bevezetésének időpontja azonban még nem ismert. Ilyen a buszsáv használatának lehetősége is.

2016. január 07. 08:05 | Hámor Iván

Vannak, de nem működnek a gyorstöltők

Az elektromos autózás még szinte embrió állapotban van Magyarországon, de a közeljövőbeni jelentősége miatt már ma is fontos, hogyan működik a meglevő rendszer. Elektromos autókat több márka is kínál, bárki bemehet a szalonokba és kis szerencsével akár raktárról is hozzájuthat egyhez. Ha kéri, zöld színű rendszámmal veheti át, amivel használhatja a buszsávokat, ingyen parkolhat, feltéve, hogy használni is tudja az autóját. Az otthoni és a pl. munkahelyi lassú töltésen kívül ugyanis sok más lehetősége akkor sincs az innovációra fogékony, kellően környezettudatos felhasználónak, ha hajlandó kifizetni az elektromos autók ma még borsos felárát. Hiába vannak ugyanis kellő médiafigyelem mellett átadott gyorstöltők, azok használata finoman fogalmazva is nehézkes.

2015. december 31. 14:58 | MTI

Kötelező lesz töltőpontot is építeni a parkolókba

A jövőben a parkolók létesítésekor minden 100 parkolóhely után 10 helyet úgy kell kiépíteni, hogy ott - a burkolat megbontása nélkül elektromos járművek töltőállomását lehessen kialakítani - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.

2015. december 31. 12:38 | MTI

Autótöltésre is használható az éjszakai áram

Az elektromos autózás széleskörű elterjedésének egyik akadálya a töltőhálózat hiánya, ma még nagyon kevés nyilvános töltő van az országban, ráadásul ezeken sokáig - a leggyorsabbakon is 45-60 percig - kell tölteni az autót. Javíthat a helyzeten az otthoni töltés, melyet 2016. januárjától akár éjszakai árammal is lehet végezni.

2015. december 16. 14:36 | MTI, Portfolio

Már a reptéri parkolóban is van áram - az autóknak

A zöld repülőtér program részeként valósult meg az első elektromos autótöltő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a beruházás 15 millió forintba került és jelenleg ingyen használható - mondta a szerdai átadáson Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

2015. december 11. 14:15 | Portfolio

Feltekerik a potmétert az autógyárak

Az autóipari tömörülések, szövetségek, de az egyes tagjaik is egymás után emelik tétjeiket, jelentik be az elkövetkező időszak fejlesztéseit az elektromos autózás terén. Most a Ford közölte, hogy az elkövetkező négy évben további 4,5 milliárd dollárt fordít erre a célra.

2015. december 09. 17:59 | Hámor Iván

450 km-es hatótáv, vezeték nélküli töltés

A következő generációs Nissan LEAF számára fejlesztett 60 kWh-s akkumulátorcsomag 450 km-es hatótávolságot tesz lehetővé, ráadásul minden eddiginél kényelmesebb lesz a töltése is.

2015. november 26. 10:37 | Portfolio

Több mint 500 elektromos taxival lehet utazni

Csak a Nissan által gyártott LEAF-ből több mint 500 működik taxiként Európa útjain, ami azt jelenti, hogy ez a modell vezeti globálisan is az elektromos meghajtású "bérkocsik" listáját. Az üzemeltetők egyre hosszabb listájára legutóbb egy 65 autót megrendelő magyarországi taxitársaság iratkozott fel.

2015. november 15. 16:31 | MTI, Portfolio

Honnan lesz 4 év alatt 54 ezer villanyautó?

A széndioxid kvóták eladásából származó bevételt kívánja az elektromobilitás infrastruktúrájának kiépítésére és fejlesztésére fordítani a kormányzat - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán, a Dunaújvárosi Főiskola tudományos hete keretében rendezett Elektromobilitás-zöld napon tartott megnyitóbeszédében.

2015. november 03. 12:12 | Hámor Iván

Két ritkaság - KIA Soul EV és 1,6i

A KIA elsősorban volumenmárkává kívánt válni az elmúlt években, és a globális eladásait megfigyelve ezt sikerült is elérnie. Olyan autókat gyártanak, melyek elsősorban az átlagos igényeket elégítik ki, viszont nem minden földrészen és régióban ugyanazokkal az autókkal érik el mindezt. Nálunk a vitathatatlanul a c'eed és a Sportage a listavezető, de létezik a Soul is, mely inkább az amerikai fiatalok körében tett szert népszerűségre. Most két, minden eddiginél ritkább hajtással, az 1,6 literes benzinessel, illetve tisztán elektromossal is lehetőség nyílt kipróbálni.

2015. október 28. 13:08 | Portfolio

Az eddigi legnagyobb elektromos autóflotta

A Renault-Nissan Alliance vállalatszövetség a valaha látott legnagyobb, elektromos járművekből álló flottát biztosítja a nemzetközi konferencia számára. Az ENSZ párizsi COP 21 klímakonferenciájának hivatalos autóipari partnereként a vállalatszövetség 200 tisztán elektromos járművet biztosít a november 30. és december 11. között megrendezésre kerülő éves csúcstalálkozó résztvevőinek.

2015. szeptember 25. 16:34 | Portfolio

Jön az igazi e-mail!

Az elektromos autót a városokban a legideálisabb használni, az olyan cégek, mint pl. a Posta számára kifejezetten versenyképes alternatíva lehet. Hogy ez valóban így van-e, arra egy egyéves teszt során derül fény, melyre a Magyar Posta Zrt-nél kerül sor 2015 nyarától. Az autókat az első hónapokban Budapesten, később pedig vidéken használják csomagkézbesítési feladatok ellátására, a motorokat futárpostai területen tesztelik - mondta Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója.

2015. június 30. 11:58 | MTI

Változás az autók besorolásában: lesz környezetkímélő kategória

Egy rendelettervezet szerint bekerül a környezetkímélő gépkocsi fogalma a magyar jogba, ilyennek számít majd az elektromos, valamint a légszennyező anyagot ki nem bocsátó, azaz "nulla emissziós" gépkocsi. Eddig csak a csendes és a kis légszennyezésű gépkocsi fogalmát ismerte a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló, 1990-ben hozott rendelet.

2015. június 09. 11:12 | MTI

Így előznek a kínaiak

Az év második felében piacra kerül a kínai Baidu által jegyzett, teljes mértékben kínai fejlesztésű vezető nélküli autó, amely minden szükséges teszten és próbavezetésen is túl van - jelentette be a vállalat.

2015. június 05. 14:37 | MTI

A terv már megvan - Jedlik Ányos Terv

Elkészült az e-mobilitás terjedését segítő Jedlik Ányos Terv, a dokumentum hamarosan a kormány elé kerül, és megkezdődik az abban foglaltak megvalósítása - közölte a nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Részletes keresés