Üzlet

Állami támogatás: máris kapkodnak az elektromos autók után

Portfolio
Az állam 1,5 millió forintos támogatást ad minden teljesen elektromos hajtású autóra. Ezzel azoknak az új autót vásárolni szándékozóknak a környezettudatosságát díjazzák, akik hajlandóak az egyelőre borsosabb árú, de nulla károsanyag-kibocsátású, olcsóbban üzemeltethető autókat megvenni. A forgalmazók máris élénkülő érdeklődésről számoltak be, ugyanakkor az értékesítésen ez még nem látszik, hiszen a pályázatok még elbírálás alatt állnak.
Magyarországon is egyre többen gurulnak kizárólag elektromos hajtású autókkal az utakon, de a kormányzati akaratnál lassabban cserélődik nulla károsanyag-kibocsátásúra a hazai autópark. A kritikus tömeg eléréshez más országokhoz hasonlóan a tisztán elektromos hajtást nem csak a nyilvános töltőinfrastruktúra kiépítésével, hanem közvetlen állami vásárlási támogatással, 1,5 millió forinttal támogatja a kormány.

A pályázatokat október 27. óta lehet benyújtani az állami támogatásra, legkésőbb pedig jövő év június elsejéig kell beérkezniük. A forgalmazók a pályázati időszak kezdete óta élénkülő keresletről adtak számot, ugyanakkor ez még a forgalomba helyezéseken nem látszik. A Porsche Hungaria, a Volkswagen importőre megkeresésünkre elmondta:

A pályázati lehetőség meghirdetése előtt már tapasztalható volt fokozottabb érdeklődés és várakozás az ügyfelek részéről, a korábbi időszakhoz képest érzékelhető volt az ajánlatkérések számának ugrásszerű növekedése.

A Nissan importőre is hasonlókról számolt be:

Az állami támogatás a honlapunkon és a szalonokban is megtöbbszörözte az érdeklődést. Jelen pillanatban egy kezdeti stádiumnál járunk. Ez azt jelenti, hogy sok érdeklődő kezdte el körbe járni a témát és információt gyűjteni. Természetesen a komoly érdeklődők száma is megugrott, az első 1,5 hónap tapasztalt aktivitás alapján a 2017-es év kiemelkedőnek várható elektromos autó értékesítés terén.

A KIA forgalmazójánál is megnőtt az érdeklődés a tisztán elektromos meghajtású autók iránt, de azt is hozzátették, hogy az értékesítési darabszám növekedésének mérhetőségéhez hosszabb időtávra van még szükség. A BMW Magyarország pedig arról nyilatkozott lapunknak, hogy az állami támogatás pozitív hatása már érezhető, de ez egyelőre még a forgalombahelyezéseken nem látszik, tekintettel arra, hogy kb. 20 db kérvény van folyamatban különböző státusszal.

A megjelenést támogatta a Porsche Hungaria.

MNB Intézet

Science Under Strain

Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!

Ingatlanpiaci elemző

Ingatlanpiaci elemző
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet