A héten jelentős lehűlés volt tapasztalható Ukrajnában, az orosz bombázásokkal együtt ez az ország energia-ellátási infrastruktúrájának jelentős terhelést okoz – jelentette ki az Ukrenergo vállalat közleményében, melyet a CNN szemlézett.
A brit National Grid még csütörtökön adott ki figyelmeztetést, hogy a háztartások akár háromórás áramkimaradásokkal is szembe kellhet nézniük, amennyiben az ország nem tud elegendő gáz- és áramimportot biztosítani. Pénteken az Octopus energiaszolgáltató bejelentette, hogy egy olyan programot indít, amelynek keretében a vállalat fizetne ügyfeleinek azért, hogy ne használjanak nagy mennyiségben áramot a magas fogyasztási igényű időszakok során, ezzel is segítve az áramkimaradások megelőzését.
Idén már 280 esetben kénytelen volt működését kórházi osztály vagy szakellátás leállítani, Kunetz Zsombor egészségügyi közgazdász sokszor személyzethiány miatt, és ezek előfordulása egyre gyakoribb.
A hétfőn bejelentett új uniós tervezet értelmében az európai vállalatoknak bizonyos kulcsfontosságú termékekből többet kellene gyártaniuk, és készleteket kell felhalmozniuk - írja a Reuters.
A Holtankoljak.hu ügyvezetője az ATV Start című műsorában úgy fogalmazott: eddig is azt lehetett látni, hogy sokan túlvásárolják magukat és inkább otthon tárolják az üzemanyagot, ez azonban veszélyes is lehet. Bujdos Eszter elmondása szerint a forgalom rekordokat dönt és a magyar lakosság olcsónak tartja a 480 forintos árat, szerinte egy sokkal tudatosabb tankolási rutinra kellene átállni.
A Mol megerősítette az RTL Híradónak, hogy hétfőtől nem árulja azokat a PB-gázpalackokat, amiknek az árát a kormány a rezsicsökkentés miatt befagyasztotta. Ehelyett egy kisebb palackot forgalmaznak majd drágábban. Németh Szilárd kormánybiztos korábban azt mondta, hogy a forgalmazók kijátsszák a rezsicsökkentést, ennek pedig véget vet, azonban egyelőre nem történt semmi.
A ma este megjelent friss közlöny szerint Magyarország felszabadítja stratégiai üzemanyagkészleteinek egy részét, hogy azzal kisegítse az OMV kúthálózatot.
Jóllehet a várandósellátás és a szülés a társadalombiztosítás által teljes mértékben finanszírozott rendszerben zajlik, a gyermekvállalás a magyar családok számára jelentős kiadásokkal jár. A gyermekvárás egészségügyi kiadásai Magyarországon átlagosan 126 ezer forinttal terhelik a családokat. Babafelszerelésre a családok átlagosan 180 ezer forintot költöttek - derül ki a KSH Népességtudományi Kutatóintézet most megjelent Csecsemőkor Magyarországon című kiadványából, amely bemutatja mindazt, amit tudni lehet a magyarországi szülésekről és a 6 hónapos gyermekekről. Ezúton felhívnánk olvasóink figyelmét, hogy a kutatás a 2018-2019-es állapotokat mutatja, a költségek azóta jelentősen emelkedhettek, illetve a hálapénz betiltásával a szülészorvosi költség hivatalosan megszűnt.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint a koronavírus-járvány halálos áldozatainak tényleges száma megközelíti a 15 milliót - derül ki a csütörtökön Genfben kiadott friss WHO-jelentésből.
Magyarország az egyre borúsabb figyelmeztető jelzések ellenére még nem tette rugalmassá és krízisállóvá a gyógyszerfinanszírozást - hívja fel a figyelmet az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM), amely szerint erre különösen nagy szükség lenne, mivel a piaci és reálgazdasági kötöttségek nem megkerülhetők, így a forint folyamatos árfolyamgyengülése, a koronavírus-járvány, illetve az orosz-ukrán háború okozta helyzet már rövid távon is veszélyeztetheti a magyar betegek biztonságos hozzáférését. Romlik a magyarok új terápiákhoz való hozzáférése, ráadásul veszélyben vannak a klinikai vizsgálatok is. Az egyesület úgy látja, hogy azonnali érdemi intézkedésekre van szükség a gyógyszerpolitikában, ezért három fő pontban foglalta össze az új kormány számára a szektort érintő legégetőbb lépéseket.
Nemrég több ukrán élelmiszerraktárat is találat ért. Ukrajnai tudósítók szerint meglehet, hogy Moszkva éheztetni próbálja Kijevet, hogy behódoljon - számolt be a brit Sky News.
Napokon belül jelentős alkatrészellátási problémákkal számol a győri Audi az ukrán helyzet miatt, tudta meg a Telex. A magyarországi gyár ezen a héten még zavartalanul ki tudja szolgálni a megrendelőit, de egyáltalán nem biztos, hogy ez a jövő héten is így marad. Nem egyedi esetről beszélünk, nagymértékű alkatrészhiány miatt korlátozni kényszerült a hét elejétől az új személygépkocsik gyártását a cseh Skoda Auto autógyár is.
Félmilliárdnál is több ember süllyedt mélyszegénységbe az elmúlt egy évben, a koronavírus-járvány csúcsán, mert saját zsebből kellett állnia az egészségügyi kiadásait - közölte vasárnap a Világbank és az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
"Annyira nincs semmi baj, annyira meg sem rezdült az egészségügy, hogy a Veszprémi Kórház már a járóbeteg ellátást, azaz a szakrendelést is kénytelen korlátozni" - írja friss bejegyzésében Kunetz Zsombor, egészségügyi elemző, -szakértő, -rendszerfejlesztő, miután a Covid-járvány miatt Veszprémben komoly korlátozásokat vezettek be.
Szlovákiában túlterhelődtek a kórházak, ahol most etikai kódexet készítenek arról, hogy mi a teendő akkor, ha nem tudnának minden beteget megfelelően ellátni. A helyzet kapcsán Hegedűs Zsolt, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának elnöke beszélt a magyar kódexről az Új Szónak. A részletek bemutatása mellett hangsúlyozta: ezeket az irányelveket a legjobb tudomása szerint élesben Magyarországon még nem kellett használni.
Június 15-étől, hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető a járványellenes készültség fenntartása mellett - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A járványhelyzet miatt a fogászati ellátás a hatályos rendelkezések értelmében a sürgősségi, akut ellátásra korlátozódik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bizonyos beavatkozások szünetelnek, azonban az tévhit, hogy jelenleg csak és kizárólag foghúzásra szorítkozna az ellátás. Adódik a kérdés, akkor mégis milyen problémákkal érdemes most felkeresni a fogorvosi rendelőt és milyen kezelésre számíthat az, akinek valamilyen panasza van? És hogyan működik pontosan a sürgősségi ellátás? Többek között erről is beszélt a Pénzcentrumnak Gerle János, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Fogorvosi Tagozatának elnöke.