facebook

Az adatbotrány ellenére is veszi a Facebookot a világ legnagyobb alapkezelője

Az elmúlt időszak adatbotránya után a Facebook részvényei jelentős esést produkáltak, és míg a piaci szereplők egy része meglehetősen borúsan látja a közösségi média szolgáltató jövőjét, addig a BlackRock szakértői optimisták, a társaság Global Allocation Fund alapja az adatbotrány után növelte a Facebook részvényekben fennálló pozícióját.

Havi 5 millió forintnyi átlagfizetést kapnak a Facebooknál

Havi 5 millió forintnyi átlagfizetést kapnak a Facebooknál

Tavaly 240 ezer dollár, vagyis közel 60 millió forint volt az éves medián fizetés a Facebooknál. A vezetők ennél jóval többet kerestek, Mark Zuckerberg kompenzációja több mint 8,8 millió dollár (2,2 milliárd forint) volt - derül ki a cég 2017-es adataiból.

Facebook-botrány: a Brexit-népszavazást is manipulálták

Facebook-botrány: a Brexit-népszavazást is manipulálták

Brit törvényhozók hétfőn bizonyítékot tettek közzé arra vonatkozóan, hogy a Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépéséért kampányoló egyik kampánycsoport is igénybe vette a Facebook-felhasználók adatait tudtuk nélkül felhasználó Cambridge Analytica (CA) szolgáltatását.

Elhagyja a Facebook a technológia szektort

Nagy változások jönnek szeptembertől az MSCI és az S&P indexeiben: lesznek külön "kommunikáció" szektorindexek. Ezek a cégek most a távközlés, a technológia, vagy a fogyasztói javak szektort gazdagítják.

Tényleg belerokkan a Facebook az adatbotrányba? - Keményen nekimentek Zuckerbergnek

Amikor az elmúlt hetekben a részvénypiacok estek, általában nagy szerepet játszottak benne a technológiai papírok. Különösen a "FANG-részvények", a középpontban a Facebookkal. Napról napra egyre aggasztóbb részletek derülnek ki nem csak a Cambridge Analytica-botránnyal kapcsolatban, hanem a közösségi média adatkezelési gyakorlatáról is, a napokban pedig Mark Zuckerberg kongresszusi meghallgatása során különösen reflektorfénybe kerültek a problémák. A vállalat, amiről nemrég még mindenki azt hitte, hogy az "új gazdaság" alapjait teremtette meg, igencsak kiesett a pikszisből és a politikusok és szabályozó hatóságok célkeresztjébe került - írja blogjában Aswath Damodaran.

Minden lépésedet figyeli a Facebook - így derítheted ki, mit tudnak rólad

Nemrég kiderült, hogy a Facebook 87 millió felhasználó adatait osztotta meg a Cambridge Analytica nevű adatelemzési céggel, ennek kapcsán sokunkat érdekelheti, hogy pontosan milyen adatokat tárol rólunk a népszerű közösségi oldal. Van lehetőség ennek megtekintésére, mindössze egy gombnyomásba kerül.

Mi a baj a Facebokkal? - Videó elemzés

A Facebookkal kapcsolatos híreket mindig is rivaldafény övezte, a cégalapító vezére, Mark Zuckerberg pedig amolyan cyber hős státuszt élvezett. Eddig. Az adatkezelési hiányosságok illetve a hírfolyam kialakítási mechanizmusa, és a nehezen szűrhető kamuhírek egyre nagyobb kihívás elé állítják a technológiai céget, mely természetesen az árfolyamban is megmutatkozik. Hol vannak a Facebook vételi zónák, és mik a kihívások a Facebook előtt? Videónkból megtudod a részleteket.

Facebook-botrány: 2 milliárd dollárt bukhatnak Zuckerbergék

2 milliárd dollárral csökkenhet az éves árbevétele a Facebooknak a Cambridge Analytica botrány miatt, a facebookozók 15 százaléka emiatt fogta vissza facebookos tevékenységét - mondja Daniel Ives, a GBH Insights elemzője a NCBC beszámolja szerint.

Zuckerberg: az én adataimmal is visszaéltek, elkerülhetetlen a közösségi média szabályozása

Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál alapítója és elnök-vezérigazgatója kongresszusi meghallgatásának második napján, szerdán elkerülhetetlennek nevezte a közösségi média bizonyos fokú szabályozását. Ezzel együtt is ma közel 2%-kal emelkedni tudott a Facebook részvényárfolyama, így a március közepi nagy zuhanás közel felét már ledolgozta.

Most már tényleg jön a fizetős Facebook?

Most már tényleg jön a fizetős Facebook?

Mindig lesz ingyenes verziója a Facebooknak - mondta el Mark Zuckerberg a tegnapi kongresszusi meghallgatásán, ami arra utal, hogy valóban gondolkodtak egy fizetős változaton.

Hamis profilok jelentek meg a Facebookon a magyar választás előtt

Hamis profilokat távolítottak el a Facebook közösségi oldalról többek között a magyar parlamenti választások előtt is - közölte Mark Zuckerberg, a portál alapítója és elnök-vezérigazgatója kedden, kétnapos kongresszusi meghallgatásának első napján.

Fizet a Facebook, ha adatlopást jelentesz fel

Akár 40 ezer dollárt is kaphat a Facebooktól az a felhasználó, aki felfedez adatokkal való visszaélést a platformon és jelenti azt a cégnek - ismertette új programját a Facebook, amit a Cambridge Analytica-botrány ihletett.

Elhagyja a Facebookot az Apple egyik alapítója

Elhagyja a Facebookot az Apple egyik alapítója, Steve Wozniak. Aggodalmát fejezte ki az adatbiztonsággal kapcsolatban, és ami saját magát illeti, inkább fizetne a szolgáltatásért, csakhogy ellenőrizhesse adatainak felhasználását.

Fizess a Facebookért, ha nem akarod, hogy használják az adataidat!

Fizetniük kellene a Facebookért azoknak a felhasználóknak, akik nem akarják, hogy felhasználja a cég az adataikat a célzott hirdetésekhez - fejtette ki véleményét a társaság ügyvezető igazgatója, Sheryl Sandberg az NBC News-nak adott interjújában.

Egész jó volt a hangulat csütörtökön a tőzsdéken

Egyre masszívabb a felpattanás a tőzsdéken az elmúlt hetek esése után, többen már azt szajkózzák, hogy itt az alja, és jöhet a nagy részvénypiaci felattanás. Eddig működik ez a forgatókönyv.

Gyakorlatilag az összes Facebook-felhasználó adataihoz hozzáférhettek

A korábban becsült 50 millió helyett 87 millió felhasználó adataihoz férhetett hozzá a Cambridge Analytica - ismerte el a Facebook. Mark Zuckerberg hozzátette, hogy a 2 milliárd felhasználó többségének publikus adataihoz hozzájuthattak illetéktelenek anélkül, hogy konkrét jóváhagyást kaptak volna a felhasználótól. A cégvezető egyúttal felhívta a figyelmet az adatok sebezhetőségére és közölte, hogy felelős a történtekért.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.