Szijjártó Péter: új útvonalon jöhet a paksi fűtőanyag, dél felől stabilan kaphatjuk a gázt

Szijjártó Péter: új útvonalon jöhet a paksi fűtőanyag, dél felől stabilan kaphatjuk a gázt

Magyarország és Románia kész segíteni egymást az energiabiztonság területén, így jelenleg tárgyalások zajlanak a nukleáris fűtőelemek új szállítási útvonaláról és a két ország közötti földgáz-interkonnektor kapacitásbővítéséről - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben annak kapcsán, hogy Bogdan Lucian Aurescu román külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokat (képünkön).

Visszalépett két magyar cég a román-magyar gáz interkonnektor lekötésétől

A két magyar vállalat, amely 2018-ban lekötötte a román-magyar gázhálózatot összekötő interkonnektor teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres kapacitását, visszalépett a projektből, hiszen tavasszal, amikor már fizetniük kellett volna, hogy megerősítsék az elkötelezettségüket, nem tették meg - nyilatkozta Virgil Popescu román gazdasági miniszter pénteken.

Húsz év tervezés után épülhet meg a magyar-szlovén távvezeték

Két évtized tervezés után kezdetét veszi a Szlovéniát Magyarországgal összekötő 400 kilovoltos (kV) távvezeték megépítése, miután nemrég a szlovén energia ügynökség jóváhagyta a projekt finanszírozását - közölte a helyi sajtó hétfőn. Szlovéniának jelenleg csak Magyarországgal nincs közvetlen határkeresztező távvezeték-kapcsolata.

Váratlan magyar húzás után zöld lámpát kaptunk a románoktól gázügyben

A román energiaszabályozó hatóság jóváhagyta az Európai Unió által támogatott bolgár-román-magyar-osztrák (BRUA) gázvezeték román-magyar szakaszára a kapacitáslekötési eljárást - közölte a román hatóság pénteken. Mindez azután érkezett, hogy a magyar hatóság a várakozásokkal ellentétben nem tart ilyen eljárást a vezeték teljes román-magyar-osztrák szakaszára, csak a magyar-román részre. Erről bővebben a hét elején írtunk:

Jöhet a gáz a szlovákoktól, de miért csak most?

Július elsejétől Szlovákia felől is érkezhet gáz Magyarországra, mivel a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiadta az ehhez szükséges működési engedélyt.

Az ukránok nagyon várják a "magyar" gázt

Ukrajna reméli, hogy a magyar hatóságok eleget tesznek a gázszállítások újraindítására vonatkozó ígéretüknek - közölte kedden a BruxInfo kérdésére válaszolva Andryi Koboljev, az ukrán Naftogaz elnök-vezérigazgatója. Szíjjártó Péter magyar külügyminiszter szerint a szlovák-magyar gázösszekötő jövő év eleji forgalomba helyezése után nyílik lehetőség az ukrajnai szállítások felújítására.

Kiszáll az MVM a szlovák-magyar gázvezetékből

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. közgyűlése a vonatkozó kormányhatározat alapján döntött a Magyar Gáz Tranzit Zrt. 49,98%-os tulajdoni hányadának értékesítéséről. Az MVM Zrt. a magyar-szlovák összekötő földgázvezeték építéséért és üzemeltetéséért felelő társaságban lévő részesedését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vásárolja meg 3,75 milliárd forintért a Magyar Állam javára. A tranzakció és a kormányhatározat végrehajtásával, valamint a rendszerüzemeltetői tanúsítás megszerzésével a Magyar Gáz Tranzit ZRt. megkezdheti a kereskedelmi üzemet az EU harmadik energiacsomagjával összhangban - olvasható az MVM közleményében.

Orosz szorításból szabadítana minket Orbán

A mai napon Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő jelenlétében zajlott le a magyar és a szlovák földgázrendszereket összekötő gázvezeték "összekapcsolási ünnepsége". A választásokra készülő kormányfők a projekt méltatása mellett nagyszabású közlekedésfejlesztési programról is kötöttek egy együttműködési szándéknyilatkozatot.

Ütemesen halad a magyar-szlovák interkonnektor építése

Jó ütemben halad a magyar-szlovák tranzit földgázszállító vezeték magyarországi szakaszán a csővezeték árokba fektetése, hamarosan elkészül az Ipoly folyó alatt átvezető szakasz is, amely összeköti a magyar és szlovák területeket. Az új gázvezeték növeli Magyarország és a régió ellátásbiztonságát, erősíti Magyarország tranzitszerepét és hozzájárul a hazai gáztárolók előnyösebb kihasználtságához - olvasható az MVM-csoporthoz tartozó Magyar Gáz Tranzit Zrt. közleményében.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megindult Izrael kegyetlen megtorlása: egyszerre több vörös vonalat is átléptek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.