Kihirdették a következő tanév fontos időpontjait
A 2017/2018-as iskolai tanév szeptember elsején, pénteken kezdődik és 2018. június 15-én pénteken ér véget - olvasható a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent rendeletben.
A 2017/2018-as iskolai tanév szeptember elsején, pénteken kezdődik és 2018. június 15-én pénteken ér véget - olvasható a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent rendeletben.
A legutóbbi kormányülésen fontos szakmai döntés született arról, hogy elindulnak a kilencosztályos általános iskola irányába, ami "egyfajta preschool-t (előiskola) jelent", mert a szakmai viták ebbe az irányba mutatnak - mondta egy pénteki szakmai rendezvényen Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter. A lépést azzal indokolta, hogy a "gyermekút" tekintetében mindig az átmenet a legnehezebb, vagyis bölcsődéből óvodába, óvodából iskolába, vagy általános iskolából a következő szintre kerülni, ezeknél az átalakulásoknál pedig elveszik a képességek jelentős része.
A pályázati meghirdetési dömping mellett gőzerővel folyik az uniós pályázatok meghirdetésének első lépcsőfoka, a társadalmi egyeztetés, amelynek egyik jele, hogy a napokban egyeztetésre bocsátották a közel 7 milliárdos keretösszegű, az egészséges étkezést népszerűsítő programokat támogató felhívás szövegét. A pályázat keretében csak alapítványok jelentkezését várják. Egy-egy pályázó tankonyha és tankert létrehozására minimum 5 millió, maximum 15 millió forintot igényelhet a kevésbé fejlett régiókban.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a legújabb PISA-felmérés eredményei alapján igazolva látja azt a korábbi álláspontját, hogy mindaddig, ameddig az iskolák szakmai önállóságát nem állítják helyre, a nevelő és oktató munka színvonala nem fog javulni - közölte az érdekképviseleti szervezet szerdán.
2015-ben is ázsiai országok végeztek az első helyen az OECD PISA-felmérésén, amely során 15 éves diákok matematikai, szövegértési és tudományos képességeit vizsgálják, és amelynek eredményeit kedden ismertették. A teszt ezúttal a természettudományokra fókuszált: ezen a területen a magyar diákok teljesítménye a középmezőnybe tartozik a vizsgált országok között, és nagyjából az olasz, a litván és a horvát tanulókéval van egy szinten. Hazánk a természettudományok és a szövegértés területén is visszaesett 2015-ben, és összességében az elmúlt négy felmérés során a legrosszabb eredményt produkálta.
November végére készül el az új, ötödik Nemzeti alaptanterv koncepciója, amely foglalkozhat a 9-kor kezdődő iskolakezdés kérdésével is - értesült a Magyar Idők.
A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK), az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI), a Magyar Tudományos Akadémia és a pszichológusszakma is egyetért abban, hogy csökkenteni kell az általános iskolás gyerekek óraszámát - írja a Magyar Idők szombati számában.
A kormány létrehoz egy, a korábbi Közoktatás-politikai Tanácshoz hasonló testületet, amelyben minden érdekelt szereplő megjelenik - mondta a Magyar Idők pénteki számában megjelent interjújában az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára.
Országos igazgatói konferenciát hívott össze jövő péntekre az emberi erőforrások minisztere az oktatásról. Balog Zoltán ezt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában jelentette be péntek reggel.
Széleskörű megállapodás-tervezetet juttatott el a kormány a pedagógusok sztrájkbizottságának a hét végén, a szerdán nyilvánosságra hozott dokumentum kitér többek között az állami intézményfenntartásra, a pedagógusok munkaidejére, az adminisztráció csökkentésére és tartalmi kérdésekre is.
Összesen 122 milliárd forintnyi EU-támogatást költöttünk el a 2007-2013-as ciklus terhére az első tíz legnagyobb beruházására a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében - derül ki a Portfolio újabb átfogó vizsgálatából. A lista érdekessége, hogy a 10 beruházásból háromnak az Állami Egészségügyi Ellátó Központ a Kedvezményezettje, illetve további három egyetem is felkerült a listára. A mostanában a viták kereszttüzében álló KLIK csak az ötödik helyre fért fel a a rangsorban. Lényeges az is, hogy a top10 beruházás egyik Kedvezményezettje sincs rajta a bürokráciacsökkentési "halállistán".
A Financial Times 2015-ben is összeállította Európa legjobb üzleti iskoláit tartalmazó rangsorát, amelynek a 79. helyére a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kara került fel, vagyis az intézmény megőrizte tavalyi pozícióját.
A magyar alapfokú oktatásban tanuló iskolások sokkal kevesebb óraszámban tanulnak, mint az OECD országokban átlagosan, ráadásul a kötelező tananyag között sok a nem az alapkészségek elsajátításához szükséges tanulnivaló, arról nem is beszélve, hogy a magyar tanulók egyáltalán nincsenek felkészítve az iskolában a digitális kor kihívásaira - többek között ezeket a megállapításokat fogalmazta meg az OECD Oktatási Körkép 2015 című tanulmánya Magyarországra vonatkozóan. Emellett óriási a bérszakadék a nemek között és képzettség szerint is. Kevesen végeznek felsőoktatási képzést, sőt, doktori címet nálunk szereznek a legkevesebben. Valószínűleg mindez összefüggésben van azzal, hogy Magyarországon az egyik legalacsonyabb az egy tanulóra jutó éves kiadás és a vizsgált időszakban nálunk csökkent a legdrasztikusabban az oktatásra fordított állami kiadások aránya. A tanárok pedig továbbra is alulfizetettek és egyre idősebbek.
Még soha annyian nem jelentkeztek alternatív iskolákba, mint idén: az eddigieknél kétszer, háromszor több gyereket taníttatnának ilyen intézményekben - írja a Világgazdaság.
Még a nyáron dönthet a kormány a kilencéves általános iskola bevezetésének tervezetéről - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában. Czunyiné Bertalan Judit arról is beszélt, hogy idén már eggyel több általános iskolai évfolyam kaphat ingyen tankönyveket.
Jövő januártól az óvodás gyermekek családjától is megvonnák az iskoláztatási támogatást, ha a gyermek 20 napnál többet hiányzik igazolatlanul az óvodából - értesült a Magyar Nemzet.
Mindenképpen foglalkozni kell azzal, hogy a pedagógusok hogyan érzik magukat az iskolákban, a helyzet javítása érdekében nagyon komoly egyeztetés folyik jelenleg a Pedagógusok Szakszervezetével - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár.
Nemcsak amiatt volt jelentős nap a múlt péntek a magyar fejlesztéspolitika életében, mert öt Operatív Programunkat elfogadta Brüsszel, hanem amiatt is, hogy a kormány rögtön 15 fejlesztési célra meg is hirdetett pályázati kiírásokat. Ezek keretösszege együtt 32 milliárd forintot tesz ki, amelyből messze a legnagyobb az innovatív iskolák fejlesztésére fordítható (14,5 milliárd forint) fejlesztési forrás. A legtöbb friss kiírás köz-, illetve felsőoktatási intézmények, valamint egyházi fejlesztési elképzelések finanszírozására alkalmas. Érdemes azonban a kutatás-fejlesztési területen mozgó vállalkozásoknak is megnézni az egyik kiírást, hiszen egy uniós keretprogramra való felkészüléshez lehet támogatást nyerni. Egyes kiírásoknál a pályázatok benyújtási lehetősége már rögtön adott, míg más pályázatoknál még 2-3 hetet várni kell erre.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Bejelentést tett az IRGC.
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Baj van a hitelezéssel.