A HungaroMet Zrt. kedd délelőtt harmadfokú, piros riasztást adott ki az ország egyes részeire a heves zivatarok és károkozó szélrohamok miatt. A debreceni mérőállomás 111 km/h-s széllökést regisztrált.
Orbán Viktor miniszterelnök egy Facebook-videóban számolt be a tegnapi vihar okozta károkról és a helyreállítási munkálatokról. A súlyos időjárási körülmények három fő területen okoztak fennakadásokat: a közlekedésben, a vízellátásban és az áramszolgáltatásban.
A tegnapi vihar miatt jelentős fennakadások keletkeztek a vasúti közlekedésben, több mint 1500 vonatot és 800 ezer utast érintve. A fakidőlések és a villamoshálózatot tartó oszlopok károsodása miatt különösen súlyos a helyzet, például a balatonfüredi vonalon, ahol a helyreállítás hetekig is eltarthat. Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter szerint a MÁV-Volán csoport minden erőforrását mozgósította, és bár az anyagi károk jelentősek, szerencsére emberi sérülés nem történt.
Több mint háromezer riasztás a hétfői vihar után – A hétfői viharok nyomán kedd hajnalig 2932 viharkáresethez riasztották a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltókat – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A legtöbb esetben kidőlt fák és letört faágak miatt kellett beavatkozni, főként Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád-Csanád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben, valamint Budapesten. A kárelhárítás még kedden is folytatódik, a MÁV szerint már az ország nagy részén járhatók a vasútvonalak.
Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt Facebook oldalán a mai, rendkívül heves és kiterjedt viharról, amely jelentős pusztítást okozott országszerte.
Lázár János építési és közlekedési miniszter ismét a Facebook-oldalán közzétett videóban tájékoztatott a Magyarországot sújtó hatalmas vihar következményeiről és a közlekedési helyzet alakulásáról.
Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebookon számolt be a keddi hatalmas vihar okozta károkról, amelyek az ország közúti és vasúti hálózatát érintették. A miniszter személyesen látogat el az érintett központokba, hogy felmérje a helyzetet.
Az átvonuló vihar súlyos fennakadásokat okozott a keleti országrész vasúti közlekedésében is. A MÁV tájékoztatása szerint több fő- és mellékvonalon is fakidőlések, valamint felsővezetéki hibák akadályozzák a vonatforgalmat - mutatjuk a részleteket.
A hétfő délutáni heves zivatar nemcsak a közutakon és a vasúthálózaton, hanem a légi közlekedésben is komoly fennakadásokat okozott. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a vihar következtében törmelék került a futópályákra, emiatt azokat biztonsági okokból ideiglenesen lezárták.
Rendkívüli helyzet alakult ki a vasúti közlekedésben: a hétfőn érkezett brutális hidegfront országszerte súlyos károkat okozott a vasúti infrastruktúrában. A MÁV-csoport vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét, miközben több fővonalon is szünetel a forgalom - jelentette a Telex.
Egy halálos áldozatot követelt a Milánót sújtó vihar, miközben Olaszország északi részén heves esőzések és szélviharok okoztak károkat.
Törökországban az utóbbi tíz napban 761 erdőtüzet regisztráltak, amelyeket mostanra sikerült eloltani, illetve úrrá lenni rajtuk - közölték vasárnap a török hatóságok az X-en.
Erdőtüzek miatt több mint 50 ezer embert kellett kitelepíteni hétfőn Törökország nyugati, délnyugati és déli részén, Izmir, Manisa és Hatay tartományokban - közölte a török katasztrófavédelmi hivatal (AFAD).
Ma hajnalban intenzív orosz támadás érte Harkivet, Ukrajna második legnagyobb városát, a károk felmérése folyamatban van.
Kelemen Hunor együttérzéséről biztosította a parajdi sóbányánál kialakult rendkívüli helyzet miatt a Hargita megyei község lakosait. Minden támogatást megadunk Parajdnak - írta kedden este Facebook-oldalán az erdélyi magyar politikus. Petres Sándor Hargita megyei prefektus szerint a bányába beáramló víztömeget lehetetlen megfékezni, de szakértők szerint egyelőre nem kell aggódni a bánya esetleges összeomlása miatt.
3,3-as erősségű földrengés rázta meg Horvátország déli részét hétfő délután Ston város környékén - jelentette a Croatia Week.
Vezetők nélkül marad az űrügynökség.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ritka orosz csúcsfegyvert semmisítettek meg az ukránok.
Ennyire erős a verseny?
Friss adatok érkeztek.
Sötét felhők a költségvetés felett.