Megindult a Vatikán békemissziója
Kijevbe utazik Matteo Zuppi bíboros, aki Ferenc pápa békeküldöttnek nevezett ki, hogy megpróbálja előmozdítani az ukrajnai háború politikai rendezését - jelentette be a Vatikán hétfői közleményében.
Kijevbe utazik Matteo Zuppi bíboros, aki Ferenc pápa békeküldöttnek nevezett ki, hogy megpróbálja előmozdítani az ukrajnai háború politikai rendezését - jelentette be a Vatikán hétfői közleményében.
Az egyiptomi hadsereg szombati közleményében megerősítette, hogy három izraeli katona és az egyiptomi biztonsági erők egy tagja életét vesztette az izraeli-egyiptomi határ térségében, izraeli területen aznap kitört lövöldözésben.
Azzal vádolja az orosz Wagner csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin az orosz védelmi minisztérium vezetőit, hogy bűncselekményeket követtek el az ukrajnai háború során; elmondása szerint feljelentést intézett az orosz hatóságoknál, hogy az ügyet kivizsgálják.
A Széchenyi Alapok 10 millió euróval beszáll az 500 Emerging Europe amerikai hátterű befektetőcég legújabb tőkealapjába, amelynek irodája Budapesten lesz - közölte a magyar állami tőkefinanszírozó kedden.
A Magyar Biztosítók Szövetségének Ügyvezető Elnöksége továbbra is kéri a szektort terhelő jövő évi tervezett, megemelt bevételi előirányzat számainak a biztosítási ágazattal egyeztetett felülvizsgálatát - derült ki a MABISZ közleményéből.
A héten 85 ezer hektárnyi területen irtják a szúnyogokat a szakemberek - tájékoztatta a szúnyoggyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-t.
Patriot légvédelmi rakétarendszerrel is hozzájárul Németország a júliusi vilniusi NATO-csúcs biztonságához - közölték pénteken Berlinben.
Csatlakozik az UBS igazgatótanácsához Ulrich Körner, a Credit Suisse vezérigazgatója – írja a Financial Times.
Szolgálati titok megsértésének gyanújával nyomozást indított a berlini tartományi bűnügyi hivatal csütörtökön az ukrán államfő tervezett látogatásával kapcsolatban a sajtóban megjelent adatok miatt.
Váratlanul elhunyt Vágó István, írja közleményében a Demokratikus Koalíció. Az ismert műsorvezető és politikus 74 éves volt.
Ma váratlanul, indoklás nélkül felmentették Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. Megkerestük a Honvédelmi Minisztériumot, hogy a döntés hátteréről érdeklődjünk, a válaszukig azonban érdemes talán reflektálni néhány értesülésre, amely a hazai sajtóban jelent meg az eseménnyel kapcsolatosan.
Közleményben mondott véleményt az EKB arról a márciusi kormányrendeletről, ami az MNB által kibocsátott diszkontkötvények átruházását korlátozza és meghosszabbítja a kamatplafont.
Váratlanul távozott a Fehér Házból Susan Rice, vezető nemzetbiztonsági és belpolitikai tanácsadó, aki a Biden-kormány és az Obama-kormány alatt egyaránt fontos szerepet töltött be az Egyesült Államok döntéshozatali struktúrájában.
A Szíria biztonságának megerősítésére és a szíriai-török kapcsolatok normalizálására irányuló gyakorlati lépéseket vitatta meg Moszkvában négyoldalú megbeszélésen az orosz, az iráni, a szíriai és a török védelmi miniszter.
A CIB Bank egyes szolgáltatásai nem vagy csak korlátozottan lesznek elérhetőek szerdán este 10-től csütörtökön hajnali 1-ig az informatikai rendszer fejlesztése miatt - közölte a pénzintézet a honlapján.
Az Egyesült Államoknak és a Nyugatnak nincs joga elvitatni Észak-Koreától a nukleáris nagyhatalmi státuszt, és Phenjant nem köti a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés (NPT) egyetlen pontja sem - szögezte le pénteken az észak-koreai külügyminiszter.
Új műveleti csoportot hozott létre Ukrajnában az orosz haderő – írja a brit hírszerzés. Ezt Vlagyimir Putyin herszoni látogatásából következtették ki a londoni védelmi minisztérium elemzői.
Az orosz erők ellen harcoló, fronton szolgáló ukrán katonák 100 ezer hrivnya (932 ezer forint) összegű ellátmányt kapnak havonta - közölte szerdán az ukrán hadvezetés azzal a szándékkal, hogy véget vessen a pénzügyi ellátmány és az egyéb juttatások körül kialakult találgatásoknak.
Több mint hetven új munkahelyet teremtett a Magyar Posta az új, automatizált csomaglogisztikai üzemcsarnokában Zalaegerszegen - közölte a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-vel.
Hazahozták a Dominikai Köztársaságban elfogott magyar nőt, akit Magyarországon pénzmosás, csalás és költségvetési csalás miatt több mint 15 év szabadságvesztésre ítéltek, de 2012 tavaszán nyomtalanul eltűnt; a 43 éves debreceni nő "Európa egyik legkeresettebb bűnözője volt" - írta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden a police.hu oldalon.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Aggódva figyelnek a befeketők.
Van, ahol az egy százalékot sem éri el az áremelkedés.
Hannya Nimerrel, a GKI Gazdaságkutató Zrt. Igazgatóságának elnökével beszélgettünk.
Ezeket már nem használja fel Teherán.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!