metró

Döntött a 3-as metróról a Fővárosi Közgyűlés (2.)

Döntött a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén a 3-as metró felújításával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról, köztük a szükséges hitelfelvétel előkészítéséről, valamint arról, hogy felkérik a BKV Zrt.-t a szerelvények felújítására vonatkozó tender kiírására.

Így hosszabbítanák meg a 2-es metró vonalát?

Nemsokára elkészül a megvalósíthatósági tanulmánya annak a hosszú ideje tervezett projektnek, amely a 2-es metrót és a gödöllői HÉV-et kötné össze - számolt be róla az InfoRádió.

Mi lesz a 3-as metróval? Segít a kormány

A 3-as metró felújításának ügye nem várható tovább - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a szerdai kormányülés után. A tárcavezető sok konkrétumot nem árult el a kormányzati segítségnyújtás módjáról, a cél szerinte a vonal biztonságos működtetése.

Már most csúszik a 3-as metró felújítása?

Továbbra sem hirdetik ki a 3-as metró felújítására kiírt pályázat győztesét. A döntés már július 2-án megszületett, de a Miniszterelnökség a vesztes konzorcium francia tagjának adóigazolására vár - írja az Index.

Még nem életveszélyes a 3-as metró, de az lehet

Minden üzemkezdet előtt átvizsgálják a BKV és a BKK szakemberei a 3-as metró teljes vonalát, és a talált hibák jellegétől függően, ha szükséges, korlátozásokat vezetnek be, a forgalom csak az üzembiztonság fokozott szem előtt tartásával indulhat meg.

Ingyenes vagy kötelező legyen a 4-es metró használata?

Hétfő reggel, Móricz Zsigmond körtér. A munkába siető fővárosiak kénytelenek megkérni utastársaikat, hogy álljanak a tömött mozgólépcsők jobb oldalára a gyorsabb haladás érdekében, annyian próbálnak lejutni a színes lapokkal díszített metróállomásra. Mindez annak ellenére van így, hogy irányonként kettő is működik folyamatosan az Újpalotát Budaörs határával összekötő metróvonalon. - Ez sajnos egyelőre csak fikció, de valahogy így képzeljük Budapest jövőjét. Három hónappal a 4-es metró átadása után annak fejlesztési lehetőségeit vizsgáltuk.

Indul a 3-as metró felújítása!

Az M3-as metró vonalán négy júliusi hétvégén pótlóbusz jár a vonatok helyett Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között, mert a BKV megkezdi a metróvonal síncsere-programját. 2015. december 31-éig szakaszosan mintegy 42 ezer méternyi elhasználódott sínszálat cserélnek ki.

Mégis felújítják a 3-as metrót?

Jóváhagyta a 3-as metró rekonstrukciójának előkészítő tervezéséhez kapcsolódó fejlesztési megállapodást a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésén. A javaslatot 29 igen és 1 tartózkodó szavazat mellett fogadta el a testület.

Beszakadt a metró a villamosfelújítástól

Az M1-es metró vonalán a Hungária körútnál az 1-es villamos felújításával kapcsolatos munkálatok miatt megsérült a kisföldalatti födémje. Ezért rövidített útvonalon, csak a Vörösmarty tér és az Oktogon megálló között jár az M1-es metró.

Brüsszelben folytatódik a harc a metrófelújításért

A Népszabadság információi szerint az Európai Unió nem fogja hagyni a fővárosi közlekedési beruházások Lázár János által javasolt leállítását. A kormány által benyújtott projektlistáról Brüsszel választja ki azokat, amelyekre a kohéziós alapból forrást biztosít, így a főváros csak annyit tud tenni, hogy eléri, hogy a budapesti közlekedési beruházások mindenképp rajta legyenek ezen a projektlistán. Bár a legkritikusabb állapotban a Tarlós István által is "felkarolt" 3-as metró van és ennek a vonalnak a felújítása a leginkább elhalaszthatatlan, nem feledkezhetünk el arról sem, hogy számos egyéb projekt sorsa is kétségessé vált, melyek nélkül nem beszélhetünk egy fejlődő fővárosról.

Felújítják a 3-as metrót, majd, valamiből

Megszólaltak az illetékesek a budapesti uniós projektek esetleges elvonásának ügyében. A fő kérdés természetesen a 3-as metró felújítása, hiszen ez már nem halasztható tovább. Tarlós István főpolgármester szerint nem vonhatók el Budapest közlekedési fejlesztési forrásai és bízik abban, hogy a kormány és a városvezetés együtt megoldja a forrás előteremtésének ügyét. Lázár János - aki a Miniszterelnökség vezetőjeként felel mindenért, ami uniós forrás - viszont csak annyit közölt, hogy a kormány a felújításra garanciát vállalt és támogatja. A forrás előteremtésének konkrét módjáról azonban nem beszélt.

Nem kelendő a 4-es metró

Az üres üzlethelyiségekkel teli aluljárókkal megnyílt 4-es metró, úgy tűnik, nem túl vonzó a bérlők számára. Alacsony érdeklődéssel, de legalább eredményesen zárult az új metróvonal aluljáróiban lévő üzletekre kiírt bérlői tender - számolt be a Népszabadság.

Meglepő számok - Itt a legdrágábbak a lakások

Egy metróállomás közelében lakni közlekedési kapcsolatok szempontjából mindenképp előnyös lehet, talán még akkor is, ha fennáll annak az esélye, hogy rengeni fog a ház az alatta elhaladó metrótól. Az Otthontérkép adatait felhasználva megnéztük, hogy mennyiért vehet lakást az, aki az egyes metróállomások közelébe akar költözni. Meglepő eredmények születtek.

El kellett halasztani a Metro tőzsdére lépését

Az orosz-ukrán feszültségek kiéleződése akadályokat gördít a tőzsdére igyekvő cégek elé, az utóbbi hetekben több vállalat is elhalasztotta a bizonytalanságok miatt az IPO-ját. A Reuters arról számolt be, hogy a Metro orosz üzletágának 25%-os pakettjének eladását húsvétra időzítették volna, viszont a piaci turbulenciák a terveket felülírták. A legalább 1 milliárd eurós kibocsátásra csak akkor kerülhet sor, ha már tisztábban látnak a cégvezetők és a befektetők is.

Világraszóló sikert aratott a négyes metró

Az M4-es Metró Szent Gellért téri és a Fővám téri állomásai nyerték a fődíjat az A+ Popular Choice Awards nemzetközi építészeti szavazásán busz és vasúti megállók kategóriában.

Így nem öl meg a 4-es metró

Számos újítást, az eddigiektől eltérő műszaki megoldást alkalmaztak a pénteken átadott M4-es metróvonalon. Azt minden érdeklődő láthatta, hogy egyebek mellett merőben más a terek belső kialakítása és az utastájékoztató rendszer. A főváros közleményéből kiderült az is, milyen biztonságtechnikai megoldások csökkentik az esélyét annak, hogy a metró okozza vesztünket.

Itt és most megnézheted, milyen lett a 4-es metró!

Pénteken átadták a nagyközönségnek a 4-es metróvonal Kelenföld és Keleti pályaudvar között húzódó szakaszát. Ha még nem láttál volna elég képet az új vonal állomásairól és szerelvényeiről, most ezekkel a képekkel körbejárhatod az új metróvonalat.

Akiket kitiltottak a metróátadásról

Kitiltották az új vonal építésében résztvevőket a 4-es metró hivatalos, 9 órakor kezdődő átadásáról, melyen Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester is részt vesz - tudta meg a Portfolio.hu.

Amit biztosan nem tudtál a 4-es metróról!

Holnap déltől birtokba veheti az utazóközönség a régóta várt 4-es metrót. Már rengeteg cikk született, mely a beruházás költségét és szükségességét firtatja, azonban most nem erre fókuszálunk. A több évnyi építkezés után végre megnyílik a főváros negyedik metróvonala, mely új kapcsolatot teremt átépített és felújított közterületek között. Ennek kapcsán interaktív infografikánkból megtudhatsz mindent, amit csak az új vonalról érdemes.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.