A kínai tudósok egy új, régióspecifikus étrendet javasolnak az ország étkezési szokásainak javítására, amely egyszerre célozza meg az elhízás és az életmódbeli betegségek növekvő problémáját, valamint a természeti és környezeti erőforrások megőrzését - írja a Reuters.
Az Integritás Hatóság költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználásának gyanújával feljelentést tett három projekt ügyében, amelyek a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) keretében összesen 487 millió forint európai uniós támogatásban részesültek Kazár és Mátraverebély községekben. Az érintett projektek célja halastavak létesítése volt, összköltségük pedig 973 millió forintot tett ki – derül ki a szervezet közleményéből.
A csalódást keltő harmadik negyedéves GDP-adat után az Erste elemzői lefelé módosították az idei GDP-előrejelzésüket 0,5%-ra az eddigi 1,4%-ról. Az áthúzódó hatás és a jövő évi bizonytalanságok miatt a jövő évi előrejelzést is lefelé módosították 2%-ra. A beruházások ugyanakkor a jövő év második félévétől stimulálhatják az aktivitást.
Az Egyesült Államok járványügyi központja (CDC) csütörtökön új ajánlást adott ki a madárinfluenzával kapcsolatban. A szervezet szerint minden mezőgazdasági dolgozót meg kell vizsgálni, aki fertőzött állatokkal érintkezett, függetlenül attól, hogy vannak-e tünetei - írja a Reuters.
Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság magyar biztosjelöltje szigorúbb állatjóléti előírásokat és harmadik országokra is kiterjesztett élelmiszerbiztonsági szabályokat ígért a brüsszeli meghallgatásán - írja az Agrárszektor. Reformjait a gazdákkal együttműködve, pénzügyi ösztönzőkkel támogatná, a szakbizottságok ugyanakkor további kérdéseket intéznek hozzá, mivel nem kapta meg a szükséges, kétharmados támogatást.
A korszakváltás, aminek a magyar agráriumban mind részesei vagyunk, évtizedes távlatban is a legnagyobb kihívás. Csaknem minden gazdálkodási körülmény egyidejű megváltozása változtatásra, versenyre kényszeríti gazdálkodóinkat. Nem vagyunk ehhez hozzászokva. Elkényeztetett minket a támogatási rendszer, a csak néhány növénnyel való foglalatosság, a kedvező költség-ár viszonyok. Mindennek vége. Ezekben az években omlik le mezőgazdaságunkról az a kéreg, amely burokban tartotta. Vele megy a gazdálkodók széles rétege is. Kevesebb vállalkozás, nagyobb, szélesebb együttműködések mentén, de mindenképpen versenyképesebb lesz agráriumunk, nagyjából e pénzügyi-kifizetési ciklus végére. Ennek előmozdítása érdekében e kétrészes cikkben stratégiai témákat boncolgatunk, évet értékelünk.
Kampány indult az Egyesült Királyságban az úgynevezett "farmmosás" ellen. Ez a "zöldre mosáshoz" hasonló kifejezés arra utal, hogy a nagy áruházláncok hamis farmmárkákat és brit zászlókat használnak termékeiken, azt a benyomást keltve, mintha azok helyi, családi gazdaságokból származnának - írja a Grocery Gazette.
A minap felállított beruházási alapból vízerőművek építését fogja finanszírozni Kirgizisztánban Magyarország – többek között erről beszélt a mai sajtótájékoztatón Orbán Viktor miniszterelnök.
Oroszország egyik legrégebb óta hivatalban lévő régiós vezetője, Vaszilij Golubev rosztovi kormányzó váratlanul lemondott tisztségéről, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök elfogadott – írja a Reuters. A Rosztovi terület stratégiai jelentőségű Oroszország számára, mivel határos Ukrajnával, és fontos szerepet játszik az orosz hadsereg ellátásában, valamint az ország mezőgazdasági termelésben.
A modern technológiák térnyerése következtében a munkaerőpiaci kereslet is átrendeződött: előtérbe kerültek a magas képzettséget igénylő, illetve az alacsony munkaerőköltségű, egyszerűbb tevékenységek. Az automatizálható feladatokat végzők iránt azonban egyre kevesebb igény mutatkozik - derült ki a KSH Népszámlálási atlasz, 2022 című, most megjelent kiadványából. Ezáltal 2011 és 2022 között nőtt a magas szintű szakértelmet igénylő munkakörökben dolgozók, valamint az egyszerű fizikai foglakozásúak aránya, ezzel szemben a rutinszerű ipari, kereskedelmi és szolgáltatási foglalkozásúaké mérséklődött.
Az Európai Bizottság Mezőgazdasági Számviteli Adathálózata (FADN) és az Eurostat adatai szerint a legnagyobb és a legkisebb gazdaságok jövedelmi különbségei megduplázódtak Európában – számolt be a The Guardian.
A madárinfluenza gyorsabban terjed az EU-ban, mint tavaly, ami aggodalomra ad okot a szakértők körében. A betegség az elmúlt években világszerte több százmillió madár pusztulását okozta, és most félő, hogy a korábbi válságok megismétlődhetnek. Bár az EU-ban még nem mutatták ki emberekben vagy szarvasmarhákban, az Egyesült Államokban már igen, ami fokozza a járványveszélyt.
Az őszi kalászosok fejlődéséhez még elegendő nedvesség áll rendelkezésre a talajban, és az évszakhoz képest magas hőmérsékletek is az állományok erősödését segítik, de az optimális fejlődéshez egyre inkább szükség lenne csapadékra - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Az Egyesült Államokban először mutattak ki H5N1-es madárinfluenzát sertésben, ami aggodalomra ad okot a szakértők körében. Az eset egy oregoni háztáji gazdaságban történt, és bár a hatóságok szerint nem jelent közvetlen veszélyt a lakosságra, fokozott óvintézkedéseket vezettek be a vírus terjedésének megakadályozására, írja a Reuters.
A harmadik negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal elmaradt az előző negyedévitől – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Előzetesen a Portfolio által megkérdezett szakértők előrejelzési konszenzusa -0,2% volt, vagyis ennél sokkal enyhébb visszaesésre számított a piac. Mivel a gazdaság két egymást követő negyedévben zsugorodott, ismét technikai recesszióba került. Éves alapon (szezonálisan és naptárhatással igazítva) szintén 0,7 százalékos visszaesést becsült a KSH. A nyers visszaesés 0,8%, ehhez képest a piac 0,3%-os növekedésre számított.
A magyar termékek vásárlása nemcsak a hazai termelők támogatása miatt fontos, hanem azért is, hogy a pénz az országon belül maradjon, és az árucikkek rövidebb utat tegyenek meg, mielőtt az asztalunkra kerülnek. De vajon mennyire tartják ezt szem előtt a magyar vásárlók? Mit tehetnek a nagyobb áruházláncok annak érdekében, hogy növeljék a hazai termékek arányát a polcokon? Ezen kérdések mentén beszélgettünk két vendégünkkel, Benedek Eszterrel, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetőjével, és Vincze Gézával, a PENNY beszerzési igazgatójával.
Vajon ismét recesszióba csúszott a magyar gazdaság? A Portfolio által megkérdezett elemzők válaszai alapján ez a fő kérdés a harmadik negyedéves GDP-adat kapcsán. A várhatóan igen szerény gazdasági aktivitásról beszámoló jelentés végképp széttöri az idei gyors gazdasági növekedésről szóló álmokat: a 2024-es éves átlagos GDP-bővülés az előrejelzések szerint éppen csak meghaladja majd az 1%-ot. Jövőre viszont a GDP-növekedés üteme a kormány 3-6%-os növekedési célsávjába emelkedhet, igaz, csak az aljába.
Siegfried Muresan, az Európai Parlament vezető tárgyalója elutasította azt az elképzelést, hogy az EU támogatásait a 2028-2034 közötti időszakban összekapcsolják a tagállamok makrogazdasági reformjaival, mivel ez a polgárokra nézve hátrányos következményekkel járhat. Muresan hangsúlyozta, hogy a hagyományos prioritások, mint a területi kohézió és mezőgazdaság mellett új kihívások, például a zöld és digitális gazdaságra való átállás és a védelem fejlesztése is kiemelt figyelmet igényelnek.