A Reuters exkluzív riportban foglalkozott Alekszej Petrovval, a Kreml egyik tanácsadójával, aki közösségimédia-aktivitása szerint kapcsolatban állhatott a Wotanjugend nevű orosz neonáci formációval, internetes felhasználónevei pedig többek között egy Adolf Hitlerre utaló kódolt számot rejtenek.
Lemondott a tíz napja hivatalban lévő finn gazdasági miniszter, Vilhelm Junnila, akit bírálatok értek, mert náci célozgatásokat tett a választási kampány idején.
Joe Biden azután látogatott Kijevbe, hogy „biztonsági garanciákat” kapott Oroszországtól – írja Telegram-csatornáján Dimitrij Medvegyev volt orosz elnök.
Mióta megindult Oroszország Ukrajna elleni inváziója, tömegesen kezdtek el menekülni a zsidók Oroszország területéről, annak ellenére, hogy nincsenek jelentős harci cselekmények az országban és a lakosság egyelőre minimálisan érzi csak a háború súlyát. Elhagyta az országot többek közt Pinchas Goldschmidt is, Moszkva főrabbija, aki Magyarországon keresztül távozott. Egyelőre a zsidó közösséget célzó, diszkriminatív intézkedéseknek nincs nyoma Oroszországban, viszont a politikai nyomásgyakorlás egyre nagyobb, ami jól látszik Goldschmidt távozása mellett a Zsidó Ügynökséggel szembeni intézkedéseken is.
Banderisták, banderomobil, banderák – gyakran látjuk ezeket a kifejezéseket az ukrajnai háborúról szóló orosz híradásokban, beszédekben, beszámolókban. Az oroszok Sztyepan Bandera második világháború környékén aktív ukrán nacionalista vezetőre és ideológiájának követőire utalnak, akik a Kreml szerint lényegében egy az egyben megfeleltethetők az oroszok ellen harcoló ukrán katonáknak és önkénteseknek. Az igazság ezzel szemben az, hogy Sztyepan Bandera emlékének megítélése Ukrajnában is megosztó dolog: tény, hogy vannak, akik a modern ukrán nacionalizmus egyfajta ideológiai atyjaként gondolnak rá, ugyanakkor rengeteg ukrán állampolgár határolódik el egyértelműen Banderától, illetve a nemzetiszocialista Németországgal való kollaborációjától. De ki is volt valójában Sztyepan Bandera és mekkora befolyása van a "banderistáknak" a mai Ukrajnában? Nézzük.
Nemzetközi ítélőtábla elé fogja állítani az úgynevezett „Donyecki Népköztársaság” az általuk neonácinak nevezett ukrán harcosokat, akiket élve foglyul ejtett az orosz haderő és a szakadár milícia az Azovsztalnál történt fegyverletétel után – jelentette be Denisz Pusilin, a „Donyecki Népköztársaság” vezetője.
Egy orosz bíróság 11 millió rubelre (47,1 millió forintra) bírságolta a Google amerikai óriáscéget, amiért nem törölte az ukrajnai konfliktusról szóló hamisnak ítélt információkat és az ukrán "szélsőjobboldali" csoportok által készített YouTube-videókat - jelentette csütörtökön a TASZSZ orosz hírügynökség.
Néhány napja biztossá vált, hogy az orosz haderőt támogatva megkezdte műveleti tevékenységét Ukrajnában a „Wagner-csoportként” emlegetett irreguláris orosz zsoldoshaderő is, akiket gyakran egyfajta Kreml által irányított árnyékhadseregként szoktak jellemezni a nyugati sajtóban. Gyakran felmerül a kérdés, hogy miért pont Wagner-csoport a nevük, amikor egy szinte kizárólag oroszokból álló zsoldosformációról van szó. Nézzük.
Úgy tűnik, hamarosan elfoglalja az orosz haderő és az őket támogató szakadár „népköztársaságok” hadereje Mariupolt, a stratégiai fontosságú azovi-tengeri várost. A harcok már a belvárosban folynak, a város nagy része megsemmisült. A védők és a támadók is súlyos emberiségellenes bűncselekményekkel vádolják egymást.
Számos orosz vagy orosz-szimpazitáns médiaforrás arról ír, hogy meghalt tegnap este Mikola „Kruk” Kravcsenkó, az ukrán nemzeti gárda „Azov” elit egységének ideológiai vezetője a Mariupol körüli harcokban. A hírt ukrán források egyelőre nem erősítették meg.
Úgy néz ki, minden közösségi médiafelületéről eltüntette a nemzetiszocializmussal összefüggésbe hozható alakulatjelzőjét az ukrán nemzeti gárda Azov zászlóaljként emlegetett különleges műveleti egysége.
Vlagyimir Putyin televíziós beszédében arra szólította fel az ukrán hadsereget, hogy "vegyék kezükbe a hatalmat", és buktassák meg az ország vezetését.
Egy több mint 50 fős szélőséges csoportot állítottak meg a német-lengyel határnál, amelynek tagjai a migránsokat akarták feltartóztatni. A felfegyverkezett tagok a neonáci Harmadik Út (Der Dritte Weg) felhívására vonulhattak a határra.
És még ennél is többet terveznek.
Azonnal reagált a devizapiac is.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
A két külügyminiszter telefonon tárgyalt egymással.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?