Az olajkartell július 1-jén tartja majd szokásos havi találkozóját, ahol eldöntik a tagok, hogy megemelik-e a kitermelés volumenét augusztustól. Előzetes értesülések szerint több ország is a további lazítást szorgalmazza, de annak mértékéről még nem született meg a döntés. Mindeközben egyre nagyobb a hiány az olajpiacon, a Goldman Sachs becslései szerint ez elérheti a napi 3 millió hordót is.
Bár a tavaly októberben megkötött tűzszünetet követően viszonylagos nyugalom állt be az évek óta polgárháborúval sújtott Líbiában, azonban azóta sem sikerült érvényt szerezni a tűzszüneti megállapodás fontos eleméről, amely az országban tartózkodó több mint 20 ezer külföldi katona, zsoldos kivonását írja elő. A szerdán megrendezendő, a nagyhatalmak és a térségbeli államok részvételével zajló, a líbiai rendezést célzó második berlini konferencia egyik fő témája ennek elősegítése lesz. Az idő sürget, ugyanis decemberben elvileg parlamenti és elnökválasztást tartanak az országban, amelynek rendezett megtartását igencsak elősegítené a jelentős részben Törökország és Oroszország által idevezényelt külföldi harcosok kivonása, amelyek Szíriához hasonlóan itt is a frontvonal ellentétes oldalán avatkoztak be a konfliktusba.
Az ázsiai piacokon vegyes mozgások alakultak ki pénteken, miután a befektetők a Fed szerdai üzenetit emésztették, viszont az európai tőzsdék a kezdeti iránykeresés után csúnyán lefordultak, a magyar tőzsde is eséssel zárt ma. A tengerentúli tőzsdéken is kifejezetten rossz hangulat uralkodott, ami részben annak tudható be, hogy a St. Louis-i Fed elnöke arról beszélt, hogy az amerikai jegybank akár már jövő év végén kamatemelésbe kezdhet.
Az elmúlt hónapokban alapos drágulás volt megfigyelhető a tőzsdéken, nagyot ralizott az S&P 500, de az európai börzék is magukra találtak, miközben megugrott az infláció is. Sokakban felmerül a kérdés, hogy milyen részvényeket érdemes ebben a környezetben venni. A UBS elemzői két nagyobb lehetséges jövőbeli trendet azonosítottak, amiből érdemes kiindulni, és ezek alapján hat részvénytípust ajánlanak a befektetők figyelmébe.
Az elmúlt hónapokban alaposan elszálltak a nyersanyagárak, ami fájdalmas áremelkedéseket eredményezett több termék esetében is, mint amilyenek az üzemanyagok. Különösen rossz szemmel nézte a helyzet súlyosbodását Kína, amely számos árutőzsdei termék legnagyobb fogyasztója a világon, a finomított réz iránti globális kereslet fele például innen ered. Nem véletlen tehát, hogy az ország a napokban bejelentette, hogy értékesíti stratégiai készletei egy részét, hogy így gyakoroljon nyomást az árakra. Emellett szigorúbb hangnemet ütött meg az amerikai jegybank is a magasabb infláció miatt, ami jelentős dollár erősödést váltott ki. A nyersanyagárak így globális össztűz alá kerültek a héten, ami több termék esetében is áreséshez vezetett, de vannak olyanok, amik továbbra is jól állják a sarat.
Az ázsiai tőzsdéken vegyes volt a hangulat hétfőn, Európában azonban jó hangulatban indult a hét, a DAX új csúcsra emelkedett. A magyar piac ma relatíve alulteljesítő volt a kedvező nemzetközi hangulatban, viszont a midcapek között nagy mozgásokat láttunk, a Masterplast árfolyama 8 százalékos pluszban is járt ma, de jól teljesített a Rába és az Opus is. Európával szemben a tengerentúlon gyengén indult a hét, de csak kisebb mínuszban állnak a vezető amerikai indexek.
Az elmúlt hónapokban jelentősen emelkedett az olajár, és a márciusi megtorpanást követően tovább folytatódik a rali. Ez nem véletlen, hiszen nagyban zajlik a gazdasági kilábalás, bár a globális olajkereslet várhatóan csak 2022-re állhat vissza a koronavírus-járvány előtti szintekre. Ezzel párhuzamosan azonban alaposan visszaesett az olajtermelés is, és egyelőre meglehetősen cammogós a visszaállás, különösen az amerikai palaolajtermelők esetében látszik, hogy nem sietik el a dolgokat, és inkább a hozamokra koncentrálnak a terjeszkedés helyett. Ennek köszönhetően jelentősen visszaesett az olajtartalékok szintje is, bár egyes becslések szerint őszre visszaállhat a kereslet és a kínálat egyensúlya. Távolabbra tekintve azonban egyre rosszabbnak tűnnek a kilátások, az olajkitermelésben több száz milliárd dollárnyi beruházás eshet ki a koronavírus-járványnak köszönhetően, és az elmúlt években is egyre inkább elmaradoznak a tőkebefektetések a szektorban, ami hosszú távon okozhat még komolyabb fejfájást. Változás pedig inkább az ellenkező irányban várható, mivel egyre nagyobb a nyomás az olajcégeken, hogy gyorsítsák fel az energiaátmenetet, és hagyjanak fel a fosszilis tevékenységeikkel.
Az ázsiai börzék ma többnyire jól szerepeltek, a magyar tőzsde a kedvezőtlen nyitás után kimondottan jól teljesít, itthon a legfontosabb hír jelenleg Mészáros Lőrinc megszólalása, a leggazdagabb magyar szerint a piacnak 350 forintra kellene árazni az Opus papírjait - a megszólalás hatására meredeken emelkedni kezdett az Opus árfolyama. A délutáni órákban egyre jobb volt a hangulat Európa vezető börzéin, az általános jókedv többek között azzal magyarázható, hogy a viszonylag magas infláció ellenére nem emelt kamatot tegnap az EKB, és egyelőre az amerikai jegybank sem emelt kamatot az emelkedő inflációra reagálva. Szektorszinten az olajár emelkedésének köszönhetően jól telesítettek az olajcégek, de a légitársaságok papírjainak piacán is a vevők domináltak. A vezető amerikai részvényindexek továbbra is csúcsközelben állnak.
Oroszország fejlett műholdat fog eladni Iránnak, amellyel az egész Közel-Keleten nyomon tudja követni potenciális katonai célpontjait - jelentette csütörtökön a The Washington Post című amerikai napilap meg nem nevezett három forrásra hivatkozva.
Végleg felfüggeszti a Keystone XL olajvezeték építését a TC Energy, néhány hónappal azután, hogy Joe Biden elnök visszavonta a projekt kivitelezési engedélyét – írja a CNN.
A hétvégi G7-csúcstalálkozó nagy adómegállapodási híre a jelek szerint nem bizonytalanította el a befektetőket, amelyek új impulzusokra vártak a keddi európai kereskedésben, amelyet végül a vezető nyugat-európai részvényindexek a tegnapi záróértékeik közvetlen közelében zártak. A magyar tőzsdén ugyanakkor a vevők domináltak, a BUX értéke 0,6 százalékot erősödött a hétfői záráshoz képest. Amerikában viszont nem láthattunk érdemi elmozdulásokat a keddi kereskedésben. Nem úgy a kriptovaluták piacán, ahol jelentős zuhanások következtek be kedden.
A koronavírus-járvány miatt tavaly erős visszaesés volt látható az energetikai befektetések területén, idén azonban már újra beindulhat a növekedés, ami magasabb beruházási aktivitással is jár egyben. Továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek a megújuló energiaforrások, és egyre több pénz áramlik a tiszta energiatechnológiák irányába. Emellett azonban visszapattanás látható az olajbefektetések kapcsán is, elsősorban a kínai, orosz és közel-keleti jellemzően állami tulajdonban lévő vállalatok bővíthetik a termelésüket idén. Azonban több nagy olajtársaság is tervezi, hogy a jelenleginél nagyobb összegeket fordítson környezetbarát befektetésekre. A széntermelésre pedig ugyan egyre nagyobb nyomás nehezedik, de Indián és Kínán múlik, hogy ennek mi lesz az eredménye. Összességében pedig még mindig nagyon távolinak tűnik a klímasemlegesség 2050-es elérése – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) World Energy Investment 2021 tanulmányából.
Az amerikai tőzsdék tegnapi lefordulását követően az ázsiai tőzsdéken is nagyrészt a negatív hangulat volt jellemző, azonban Európa tőzsdéi mérsékelten emelkedtek, a magyar BUX index ma történelmi csúcson zárt az OTP-vel egyetemben és ma már az amerikai piacok is magukhoz tértek. Európához hasonlóan a tengerentúlon is jó hangulat uralkodik a tőzsdéken, miután a vártnál gyengébb munkaerőpiaci adat alapján nem valószínű, hogy az amerikai jegybank idő előtt fog módosítani a jelenlegi ultralaza monetáris politikáján. Mindeközben Elon Musk hajnali tweetjét követően beindult az eladási hullám a kriptovaluta-piacon, a Tesla-vezér kiírása alapján ugyanis "szakíthatott" a bitcoinnal.
Mérsékelten optimista hangulatban történő kereskedés jellemezte múlt pénteken az amerikai tőzsdéket, végül mindhárom vezető index feljebb került, bár a PCE-adat valamelyest rontotta a hangulatot. Ezt követően hétfőn kedvezőtlen hangulat uralkodott az ázsiai piacokon, miután Japánból és Kínából is a vártnál gyengébb gazdasági adatok érkeztek. Az európai tőzsdék gyengén teljesített hétfőn, a BUX azonban felülteljesítő volt a mai kereskedésben, és végül pluszban zárt a hazai index. Az amerikai tőzsdék ma a Memorial Day miatt zárva tartanak.
A Total részvényesei rendkívüli közgyűlésen, egyhangúlag fogadták el azt a határozatot, melynek értelmében a Total, TotalEnergies-re változtatja a nevét. Emellett megszavazták a társaság stratégiai átalakulását is, azzal a céllal, hogy a jövőben egy széleskörű energetikai vállalattá váljon.
A technikai elemzés szemszögéből nagyon izgalmas időszak előtt van az olaj árfolyama. A piacon a kurzus nagyon közel van két éves csúcsához, és egyre több jel utal arra, hogy mozgolódnak a vevők, egyre szélesebbre nyitva pénztárcájukat. Az emelkedés mögött fundamentális tényezők is állnak, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a piacok egyre inkább a járvány végét árazzák. Ahogy a lezárások megszűnnek, a gazdaság is felélénkül, főként a közlekedés területén. Emiatt a vevői oldal tűnik sokkal erősebbnek már most is, de az igazi vásárlói cunamit a legközelebbi ellenállás áttörése hozhatja el.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) arra hívta fel a figyelmet friss tanulmányában, amelyről mi is beszámoltunk részletesen, hogy a 2050-es klímasemlegesség elérése érdekében radikális változtatásokra lenne szükség. Többek között már most abba kellene hagyni az új olaj- és gázmezők kialakítását, és az új szénbányák nyitását, a gázkazánok értékesítését pedig be kellene tiltani 2025-től. A radikálisnak mondható javaslatokat felemás fogadtatásban részesítették a világ vezető hatalmai.