A 100 millió eurós tőkebevonás régiós szinten is kimagasló, mi a célja Digital and Circular Tomorrow Magántőkealapnak, hogyan tervezik kihelyezni a forrást?
A tőkealap létrehozása fontos mérföldkő a Lead Ventures életében, a kezdetektől fogva támogatjuk a közép-kelet-európai régió innovatív vállalkozásait, célunk az volt, hogy felépítsük a piaci pozíciónkat, valamint kiaknázzuk a régióban rejlő lehetőségeket.
Az új alappal most szintet lépünk: elsősorban növekedési fázisban lévő, úgynevezett "scaleup" technológiai vállalkozásokba fektetnénk, amelyek már rendelkeznek piaci validációval, és nemzetközi terjeszkedésükhöz keresnek partnert.
Ezek a cégek már bizonyították életképességüket, és készen állnak arra, hogy globálisan is érvényesüljenek. Jellemzően a nemzetközi piacokra fejlesztenek és értékesítenek szoftveres üzleti megoldásokat, ezeknek a vállalkozásoknak a támogatása hozzájárul a régió versenyképességének hosszú távú javításához. Olyan, erős vezetői csapattal rendelkező cégeknek kínálunk partnerséget, amelyek készen állnak a globális kihívásokra, és megteremtették a szilárd alapokat a növekedéshez. A pénz akkor válik tőkévé, ha megfelelő szaktudással, stratégiai gondolkodással és kapcsolatrendszerrel párosul, hiszünk benne, hogy ez a megközelítés hosszú távon a régió gazdaságának javára válik.
Hogyan látja a jelenlegi befektetési piacot, a makrogazdasági helyzet mennyire tereli a „scaleup” kkv-kat a kockázati tőke irányába, milyen cégek számára ideális az ilyen típusú forrásbevonás?
A jelenlegi befektetési piac dinamikus, ugyanakkor kihívásokkal teli, különösen a makrogazdasági helyzet hatásai miatt. Az infláció, a növekvő kamatlábak és a gazdasági bizonytalanságok sok vállalkozás számára nehezítik a hagyományos finanszírozási formákhoz való hozzáférést.
Ebben a környezetben a kockázati tőke továbbra is vonzó azon a scaleup vállalkozások számára, amelyek gyors növekedést céloznak meg, de nem rendelkeznek a szükséges forrásokkal.
Növekedési fázisban a kockázati tőke azoknak a vállalkozásoknak jelent ideális megoldást, amelyek már túl vannak az indulási fázison, készen állnak a nagy léptékű növekedésre, és rendelkeznek piaci validációval, de a növekedésükhöz további forrásokra van szükségük. Legyen szó technológiai fejlesztésről, új piacokra való belépésről vagy a nemzetközi terjeszkedésről. Ezek a cégek gyakran olyan iparágakban működnek, ahol a gyors innováció és a skálázhatóság kulcsfontosságú – például a technológiai, szoftveres, illetve fenntarthatóságot célzó vállalkozások esetében. Mi jellemzően ilyen típusú és érettségű vállalkozásokat támogatunk.
Ugyanakkor nem minden vállalkozás számára ideális a kockázati tőke. Vannak olyan cégek, amelyek stabil, organikus növekedést céloznak meg, nem igényelnek gyors tőkeinjekciót, inkább a hagyományos finanszírozási forrásokat részesítik előnyben.
Visszatérő téma, hogy mennyire hatékonyan használják fel az adott cégek a kockázati tőkét, főleg, ha a gazdaságélénkítés is cél: ha a növekedést a befektetésből sikerült csak elérni, az exitnél sok esetben a befektető hozamelvárása az alapító részesedését csökkenti, vagyis a felvásárolt cég alapítói kisebb tőkével állhatnak neki a hazai technológiai szektor felvirágoztatásának. Hogyan látja ezt?
A kockázati tőke lényege, hogy olyan korai és növekedési fázisban lévő cégekbe fektet, ahol a cél az értékteremtés. Az állami hátterű befektetések esetében nemcsak a pénzügyi hozamok, hanem a gazdaságélénkítés is kiemelkedő szempont, ezek a befektetések olyan cégeket támogatnak, amelyek hozzájárulnak a hazai technológiai szektor fejlődéséhez és nemzetközi versenyképességéhez.
Természetesen igaz, hogy a befektetők hozamelvárása hatással lehet az alapítók részesedésére az exitnél, de végső soron minden fél érdeke az, hogy a cég minél nagyobb értéket teremtsen. A befektetők és az alapítók közös célja a vállalat sikeres növekedése, és mindkét fél érdeke, hogy a vállalat értéke maximalizálódjon az exit során.
Bár az alapítók részesedése csökkenhet, fontos megjegyezni, hogy sok esetben a befektetők révén jutnak olyan tőkéhez és szakértelemhez, amely nélkül a cég nem érne el akkora növekedést és sikert.
Sikeres exit általában nem létezik elégedett alapító nélkül, ideális esetben a felvásárolt vállalkozást alkotó csapat tovább erősíti az immár közös céget.
A kihelyezett tőke mértékén túl, milyen mérőszámokkal érdemes mérni egy alap sikerességét? A Lead Ventures korábbi alapjainak teljesítményét hogyan értékelik?
Erre viszonylag standard mutatószámok léteznek, amelyek minden tőkealapra egységesen kiszámolhatók, és amelyek többsége az alap lezárulta után értékelhető. A legfontosabb mutatók közé tartozik az IRR (belső megtérülési ráta), a ROI (befektetésre jutó hozam) és a DPI (a befektetőknek visszajuttatott hozammal növelt befektetési összeg). Minden alap más befektetői profillal és céllal jön létre, ugyanakkor ezek a pénzügyi mutatók jól összehasonlíthatóvá teszik az alapok teljesítményét.
A Lead Ventures korábban indult kockázati tőkealapjai még ma is aktívak, így a teljesítményük csak akkor lesz véglegesen értékelhető és más alapokkal összehasonlítható, amikor azok lezárulnak.
A Lead Ventures kifejezetten a növekedési fázisban lévő cégekre specializálódott, említene néhány gyakorlati példát a jelenlegi portfolióból, ahol sikeresen használták fel a cégek a kapott forrást?
A jelentős magyarországi operációval rendelkező AIMotive egy kiváló példa: a kapott forrást arra használták, hogy továbbfejlesszék az önvezető autókhoz kapcsolódó szoftverüket és globális terjeszkedésbe kezdjenek. Ennek eredményeképpen a Stellantis csoport felvásárolta a céget, ami a hazai kockázati tőke piac legnagyobb exitje volt.
Egy másik kiemelkedő példa a horvát telematikai cég, az Amodo, amely a kockázati tőkét nemzetközi jelenlétének erősítésére fordította, és az egyesült államokbeli Cambridge Mobile Telematics vásárolta fel őket. Mindkét tranzakció rávilágít arra, hogyan segíthet a megfelelő forrásbevonás a globális piacon való sikeres érvényesülésben.
A jelenlegi portfóliónkban is több ígéretes vállalat található, többek között a szlovák Cloudtalk, valamint a magyarországi operációval rendelkező Recart és Antavo, amelyek gyorsan növekednek, kihasználva a Lead Ventures által biztosított tőkét és szakmai támogatást. Emellett érdemes megemlíteni a Leanpay-t is, amely régiós Buy Now Pay Later (BNPL) szereplővé vált, és a Lead Ventures befektetése óta sikeresen zárt egy jelentős Series B tőkebevonási kört is, tovább erősítve pozícióját a régióban.
Mik a távlati elvárások a jelenlegi alap esetében, vannak már konkrét befektetési célpontok?
Folyamatosan keressük és átvilágítjuk a legígéretesebb befektetési lehetőségeket, portfóliónk egyre bővül, bővítjük a csapatot, hogy minél több befektetési lehetőséget vizsgáljunk meg, és megfelelő támogatást nyújtsunk a portfóliócégeknek.
Távlati víziónk egy olyan „multi-stage” kockázati tőke struktúra kialakítása, amely nemcsak az érettebb fázisban lévő vállalkozásokra koncentrál, hanem a korai fázisú startupok számára is forrást biztosít.
Így egy átfogó finanszírozási rendszert hozunk létre, amely a vállalkozásokat a kezdetektől egészen a nemzetközi terjeszkedésig támogatja. Konkrét befektetési célpontok tekintetében már most is több ígéretes vállalkozást azonosítottunk, és az előkészületek jelenleg is zajlanak.
A cikk megjelenését a Mol támogatta.
Címlapkép forrása: Portfolio
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Súlyos beszállítói problémák miatt visszavágta terveit Európa legnagyobb repülőgépgyártója
Kevesebbet fognak idén szállítani.
Rekord összegért kelt el az orosz cári család számára készített rendkívüli dísztárgy
A Christie’s londoni aukcióján került kalapács alá a Fabergé-tojás.
Gerendai Károly: A Budapestre érkezők többsége nem a magas minőséget keresi
A magyar főváros még elmarad a régiótól.
Trendforduló a globális városfejlesztésben: így alakulhat át drasztikusan az épített környezetünk
Dános Pál, a KPMG Associate Partnerének cikke.
Videó: úgy néz ki, rést találtak az ukránok az orosz szörnyszülöttek páncélján
Szegény harckocsik évről évre több furcsa extrát kapnak, de ezek sem segítenek mindig.
A magyarok egyik kedvenc nyaralóhelye vezeti idén a világ legkedveltebb üdülőingatlan-országainak listáját
Spanyolország került a Property Finder friss "Vacation Score" rangsorának élére.
Keményen visszavágott Trump héjája, kioktatta XIV. Leó pápát: "kérem a Szentatyát, hogy álljon a történelem jó oldalára!"
A diplomácia ideje végérvényesen lejárt?
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.


