Oroszország minden erővel meg akarja akadályozni, hogy NATO-infrastruktúrát, NATO-rakétákat telepítsen „pár kilométerre a határtól” egy „nacionalista rezsim” – idézi az MTI Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivőt. Arra is egyértelműen utalt, hogy Moszkva nem fog békét kötni Ukrajnával anélkül, hogy területet tudjon tőle elcsatolni.
Az orosz haderő borzasztó helyzetben van, ezt kiválóan mutatja az, hogy Moszkva Észak-Koreától próbál fegyvereket szerezni – írja a Sky News elemzője, Sean Bell friss bejegyzésében.
Örményország és az Egyesült Államok hétfőn megkezdte tíznapos Eagle Partner 2023 fedőnevű közös hadgyakorlatát, amelynek célja a békefenntartó műveletekben részt vevő amerikai és örmény erők "műveleti szintjének emelése".
Közzétettek egy videót egy újonnan alakult orosz ezred harckocsizóinak kiképzéséről. A hamarosan az orosz-ukrán frontra kerülő katonákat 70 éve gyártott, ősrégi T-55-ös páncélosokon trenírozzák.
Látszólag egyre összetettebb a helyzet az Orbán Viktor kormányfő hétvégi beszédéről kiszivárgott sajtóértesülés után, mert hétfőn a moszkvai magyar nagykövet a TASZSZ hírügynökségnek azt hangsúlyozta, hogy nem akar leválni a kormány az orosz hátterű nukleáris fűtőanyagról, de közben a Portfolio információi szerint holnap a francia Framatome nevű céggel köt majd szándéknyilatkozatot az Energiaügyi Minisztérium a nukleáris fűtőanyaggal kapcsolatos együttműködésre. A zavarosnak tűnő helyzet mögött a „megfejtés” olyasmi lehet, hogy a francia irányú beszerzés a megtartott orosz beszerzés mellé léphet majd Pakson, illetve elképzelhető, hogy bizonyos licenszeket/képességeket átad az orosz Roszatom leánycége (TVEL) a franciáknak, és így magyar szempontból továbbra is elmondható lesz majd, hogy orosz hátterű fűtőanyaggal megy a Paks I. és a majdani Paks II. is. Mindez egyúttal afelé mutat, hogy a kormány nem szeretne az amerikai Westinghouse felől formálódó beszerzéssel élni.
Aktiválta magát a „Szent István Légiója” nevű szervezet, egy oroszbarát „önkéntes zászlóalj,” amely kifejezetten magyar állampolgárokat akar az ukrán frontra toborozni – szúrta ki a Lakmusz.
Oroszország jobban tenné, ha felfüggesztené a diplomáciai kapcsolatokat az Európai Unióval - írta Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese hétfőn a Telegram-csatornáján.
Az ukrán hírszerzés a Telegram-csatornáján osztott meg egy közel negyed órás videót, valamint egy gyorsjelentést arról, hogy az ukrán különleges alakulatok visszafoglaltak több, a Fekete-Tengeren található olajfúró tornyot, melyeket még 2015-ben szálltak meg orosz kommandósok.
Az ISW napi jelentése egy részében azzal foglalkozik, hogy a „Ruszics” alakulat katonái erőteljesen panaszkodnak az orosz hadsereget jellemző tartós problémákra, és állítják, ezek egyre több katonából váltják ki a parancsok megtagadását, mint egyetlen lehetséges válaszreakciót.
Szorgalmazza az ENSZ Biztonsági Tanácsának megreformálását Lula brazil elnök, szerinte rendkívül elavult állapotokat tükröz a mostani helyzet. Eljött az ideje az 5 részvevős tanács taglétszámának bővítésére. Ez azonban nem nyerte el mindenki tetszését - írja a Wion.
Légicsapást mért az ország északi részében található lázadó bázisokra Mali egyetlen megmaradt Szu-25-öse, azonban a csatarepülőgép ismeretlen okok miatt lezuhant az akció közben.
A Defensenews számolt be arról, hogy az ukrajnai harctéri események az Egyesült Államok nagyszabású harckocsifejlesztési terveit is átfogalmazzák. Az eddigi elképzeléseket végül elvetették, és egy teljesen új, modern jármű építése felé fordultak.
Korlátozott ukrán támadás bontakozott ki a napokban Avdijivkától délre, Oputne település ellen, az ukrán csapatok ráadásul a háború jelenlegi dinamikájához képest kifejezetten gyorsan haladtak előre a térségben. Oroszpárti források arról számoltak be, hogy csapataik visszavonulása néhol pánikszerű menekülésbe fordult és súlyos veszteségeket szenvedtek.
Amióta négy évvel ezelőtt elindult az orosz vezetékes gázszállítás Kínába, még sosem hozták nyilvánosságra a kalkulált átlagárat, a Reuters viszont most betekintést nyert egy olyan orosz kormányzati dokumentumba, amely számszerűen bemutatta, hogy mintegy 40%-kal olcsóbban adják Kínának a vezetékes gázt az oroszok, mint Törökországnak és az Európai Uniónak. Ez pedig idéntől igencsak fájhat az orosz Gazpromnak és az állami költségvetésnek is.
Májusban 41 ezer katona részvételével fog hadgyakorlatot tartani a NATO Lengyelország területén - Írja a Financial Times. A gyakorlat során a katonák arra fognak felkészülni, hogy egy esetleges orosz támadást hárítsanak el Kelet-Európában.
Az orosz hadsereg feladatul tűzte ki az Uralvagonzavod konszern számára a gázturbinás meghajtással felszerelt T-80-as harckocsik gyártásának újraindítását - mondta Alekszandr Potapov, a vállalat vezérigazgatója a Zvezda tévécsatorna adásában, a Ria Novosztyi tudósítása alapján.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma hétfőn ismét közzétette az orosz-ukrán háborúval foglalkozó szokásos napi jelentését, melyben ezúttal az orosz sorozási gyakorlattal, valamint annak munkaerőre gyakorolt hatásaival foglalkoztak.
A szovjet fejlesztésű MT-LB páncélozott szállító harcjármű a világ egyik legelterjedtebb ilyen járműtípusa, de ez nem jelenti azt, hogy modernnek számítana. Az alig felfegyverzett, gyengén páncélozott járművet mind az orosz, mind az ukrán haderő előszeretettel hajt végre "harctéri fejlesztéseket", az egyik legnépszerűbb orosz modellt pedig nagyon úgy néz ki, hogy be is vetették.
Lassult a havi és gyorsult az éves szintű infláció Oroszországban augusztusban. Az éves infláció már a második egymást követő hónapban állt a jegybanki 4 százalékos inflációs cél fölött.