10 éve nem fizetett ilyen magas osztalékot az OTP
46,2 milliárd forint osztalékot fizethet ki az OTP.
46,2 milliárd forint osztalékot fizethet ki az OTP.
A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 15 forintos osztalékfizetést javasol a 2015-ös üzleti év terhére.
Felfüggesztené az RWE a törzsrészvényei utáni osztalékfizetést, miután a menedzsment továbbra is nehéz működési környezetre számít. A részvények mintegy 9 százalékos zuhanással reagáltak.
A legtöbben kiemelkedő hozamokra vágyakozva kerülnek kapcsolatba a tőzsdével, amit eleinte sokkal inkább egy pénzügyi "játéktérnek" fognak fel, mint valós cégeket megtestesítő részvények piacának. Az első kísérleteket az esetek többségében kudarcok, bizonytalanság és veszteségek jellemzik, ami teljesen természetes. Sokan feladják ezen a ponton és sosem tudják meg, hogy a tőzsdén történő boldogulás nehezebb útját (a kereskedést) próbálták ki, ráadásul mindenféle alap nélkül, így az eredmény aligha lehetett kérdéses. Létezik azonban olyan befektetési megközelítés, amit könnyedén lehet széles körben alkalmazni, minimális időráfordítást igényel, és ugyan nem nyújtja a gyors meggazdagodás hamis ígéretét, hosszú távú eredményei miatt azonban mindenképp érdemes odafigyelni rá.
Andreas Treichl szavai szerint az elemzők által vártnál feletti, akár 50 eurócentes osztalékot is fizethet 2015-ös eredménye után az Erste - írja a Reuters.
Elképesztően magas összeget fizetett új frekvenciablokkokért a legutóbbi aukción a legnagyobb lengyel távközlési vállalat, az Orange Polska, a cég emiatt az osztalék lefelezése mellett döntött, emiatt pedig folytatódik az árfolyam esése.
Martin Blessing vezérigazgató nyilatkozata szerint nincs semmi kétség afelől, hogy 2015-re, a pénzügyi válság kirobbanása óta először, osztalékot fog fizetni a Commerzbank a részvényeseknek - számol be a Reuters.
A Buda-Cash Zrt. "f.a." folyamatosan gondoskodik a hiánytalanul meglévő pénzügyi eszközök kiadásáról, melynek során a felszámolási eljárásban befolyt osztalékok is kiutalásra kerülnek az érintett ügyfeleknek. 712 ügyfél juthat így osztalékához - írja a PSFN legújabb közleményében.
A mostani alacsony hozamkörnyezet rákényszeríti a befektetőket, hogy magasabb hozamok után kutassanak. Megnéztük a legnagyobb európai vállalatokat, mekkora osztalékfizetés várható az idei év után. Ha az osztalékhozamot nézzük, akkor legtöbbet a Direct Line biztosító részvényein lehet keresni, de a Lufthansa és az RTL Group is szép hozammal kecsegtet.
Az INA horvát olajipari vállalat éves rendes közgyűlése 150 millió kuna (közel 6,5 milliárd forint) osztalék kifizetéséről döntött a tavalyi eredmény alapján - tájékoztatta az MTI-t a vállalat pénteken.
Már eddig is sokat kereshettek a befektetők a magyar tőzsdén forgó áramszolgáltatókkal, a sztori pedig, úgy tűnik, még csak most indul. A tervezett állami eszközvásárlások növelhetik a cégek eredménytermelő képességét, ami az eladásokból befolyó egyszeri pénzbevételek mellett lehetőséget teremthet a magasabb osztalékfizetésre. Nem szabad persze megfeledkezni a kockázatokról, ami magyarázattal szolgálhat arra, hogy miért nincs a mostaninál jóval magasabb szinten az Elmű és az Émász árfolyama. Kiemelten fontos, hogy az állammal történnek az esetleges megállapodások, ami megnehezíti a tisztánlátást.
Egyre több pénzt adnak vissza az amerikai vállalatok a részvényeseknek osztalékfizetés és saját részvény vásárlások formájában, ami viszont azt is jelenti, hogy eközben visszafogják hosszú távú beruházásaikat. Ez nyilván rövid távon a részvényesi hozamok szempontjából kedvező, azonban a vállalatok hosszabb távú versenyképessége, fejlődése szempontjából már aligha. A növekvő osztalékfizetések és részvény visszavásárlások mögött részben az egyre erőteljesebben fellépő aktivista befektetők állnak.
Péntek reggel közzétette a Zwack a közgyűlési meghívóját, melyből kiderül, hogy a menedzsment 1200 forintos osztalékfizetést javasol részvényenként.
A bankbetéteken lényegében nem lehet pénzt keresni, és az állampapírok is egyre alacsonyabb hozamot kínálnak a befektetőknek, így egyre vonzóbbnak tűnnek a hazai részvények az osztalékhozamok szempontjából. Az alábbiakban ezt a témát jártuk kicsit körül, vizsgálódásaink főbb megállapításai a következők:
A MOL 2015. április 16-án megtartott éves rendes közgyűlése a 2014-es üzleti év tekintetében 50 milliárd forint osztalék kifizetéséről határozott. Az osztalékfizetés részleteit a 2015. május 5-én megjelent hirdetményben tették közzé.
Május 22-én lehet utoljára 2014. évi osztalékra jogosító MOL-részvényt vásárolni - derül ki a társaság friss közleményéből. Az osztalékfizetés június 3-án indul, pontos mértékét pedig május 21-éig közli a cég.
A hazai társaságok jelentős része már közzétette az éves rendes közgyűlési meghívóját illetve a közgyűlési előterjesztéseket, melyekben többek között az igazgatóság javaslatot tett az előző éves eredmények terhére fizetendő osztalékról. Az alábbiakban a magyar tőzsdei cégek osztalékjavaslatait és a kifizetések időpontját gyűjtöttük össze.
A névérték 145 százalékának megfelelő, részvényenként 147 forint osztalékot fizet az OTP.
A Richter bejelentette, hogy 2015. április 28-án 15 órakor tartja évi rendes közgyűlését. A közgyűlés helye: 1143 Budapest, Stefánia út 34. (MH. Művelődési Ház). A társaság szokásos módon közzétette osztalékjavaslatát is a tavalyi évi eredmény tekintetében, egy részvényre vetítve 33 forint osztalék kifizetését javasolja. Ez csaknem fele az egy évvel korábbi osztalékfizetésnek, amit a profit jelentős visszaesése magyaráz.
Nagyon erős számokat közölt az olajcég.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.