Óriási károkat okoz az AI az egyetemistáknak – Generációkat butíthat el a technológia

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

A helyszín egy nyugati egyetem, május végét írjuk, a negyvensok hallgatónak már nagyon más dolgokon jár az esze, de azért még megküzdünk a szemeszter utolsó órájával. Az utóbbi egy-két évben érezhetően megcsappant a diákok érdeklődése minden iránt, így a kurzus végén mindig beszélgetek velük a motivációjukról, mármint inkább annak hiányáról. A válasz szinte mindig ugyanaz, bár némileg becsomagolva, de mégiscsak ifjonti önelégültséggel éreztetik az egyszeri oktatóval, hogy hát a ChatGPT világában nekik bizony igazából már nincs is szükségük tanárokra, iskolára, hiszen a feladatokat úgyis az AI segítségével írják meg, én meg ne hepciáskodjak.

Erre ártatlan szemekkel feltettem nekik a kérdést, hogy mire számítanak, amikor munkába állnak, a feladataik körülbelül hány százalékát tudják majd mesterséges intelligencia segítségével elvégezni. Csak úgy repkedtek a magabiztosságtól dagadó ötven, hatvan, kilencven, sőt, akár kilencvenöt százalékok is! Mivel az emberbe oktatóként szorul némi dramaturgiai érzék, kis hatásszünet után tettem fel nekik az újabb kérdést:

Ha szerintetek a majdani feladataitok nagy részét el lehet végezni az AI segítségével, akkor miből gondoljátok, hogy lesz munkátok?

Bár ezen a felvetésen láthatóan elgondolkodtak egy kicsit, de aztán a pillanat gyorsan tovaszállt, és már fordultak is vissza a laptop felé. Azt ugyan elvileg tilos lenne használniuk az órán, de hát ki vagyok én, hogy függőségtől szenvedőkkel veszekedjek? Így viszont felmerül a kérdés, hogy mi történik a felsőoktatással a mesterséges intelligencia viharos gyorsaságú elterjedésének köszönhetően. Már ma is sokat cikkeznek AI okozta munkaerőpiaci változásokról, de sokkal aggasztóbb az, hogy a már eleve a mesterséges intelligencián felnövő, a munkaerőpiacra 5-10 év múlva kikerülő generációk milyen minőséget képviselnek majd szakmailag és emberileg egyaránt.

Az AI hatása az egyetemi oktatásra

Bár én magam kifejezetten szeretem és alkalmazom az éppen aktuális legújabb AI technológiákat, azok hatása az oktatásra egyelőre meglehetősen lesújtó. A hallgatók egy jelentős részének már általános vagy középiskolában lecsökkent a koncentrációs képessége, hála a különböző közösségimédia-platformok rövid videóinak és a doomscrolling-nak. Ezt a folyamatot most betetőzi, hogy már nem is muszáj sokáig koncentrálniuk, hiszen az egyetemi oktatásban eddig megszokott számos feladatot most pár másodpercnyi promptolással meg lehet oldani. (Lám, írni sem lehet rendes magyar nyelven a témáról.)

• Prezentáció? A ChatGPT generálja a szöveget, a Prezi pedig a diákat.
• Beadandó dolgozat? Csak meg kell adni, hány karakter az elvárás.
• Írásbeli dolgozat, esetleg levél idegen nyelven? Ha az oktató nem vigyáz, már megy is a kopipészt az online vizsga felületre.
• Matekkal is működik! Papír alapon kicsit nehezebb, de az sem akadály, főleg, ha épp kétszázan ülnek a teremben.
• Tankönyvolvasás? Ugyan, majd az AI összefoglalja röviden.

A felsőoktatás vezetői és oktatói már évek óta tanakodnak, hogy miként is kezeljük a helyzetet, csakhogy az gyorsabban változik, mint ahogy mi képesek lennénk megoldásokat találni. Egy pillanatra fellélegezhettünk, amikor megjelentek az AI detektorok, csakhogy aztán hamar továbbfejlődött a szöveggenerálás, ami ma már arra is képes, hogy emberinek ható mondatokat alkosson. Így a detektorok nem adnak 100 százalékos bizonyosságú eredményt, azaz nem lehet ennek alapján eldönteni egy dolgozat értékét.

Mindemellett botorság is lenne betiltani a modern technológia használatát, ahelyett, hogy bevezetjük, mint az oktatás egy új eszközét.

A kérdés azonban valójában az, hogy tényleg új eszközről, vagy az oktatás végéről beszélhetünk az AI megjelenésével.

Hiszen a korábbi évtizedek fejlődése, az internet vagy éppen a Wikipédia kapcsán is sokan a tudás leértékelődéséről beszéltek, aztán végül kiderült, hogy mindez inkább segítette annak elérhetőségét, mintsem akadályozta volna. Csakhogy a jelenlegi folyamatok már nem az információ megszerzését befolyásolják, hanem a gondolkodásra való igényt számolják fel.

A minőségi oktatás – jó esetben – már évtizedek óta a készségek és kompetenciák fejlesztésére irányul, amelyhez a tudásalapú információk csak az alapot, de már nem a lényeget adják. A hallgatókat nem pusztán azért kötelezzük (köteleztük) prezentációk készítésére, mert azzal megtanulták a tananyagot, hanem mert egyúttal elsajátították a hiteles információk megszerzésének, feldolgozásának, értelmezésének majd értő előadásának, a nyilvános beszédnek és a hozzá kapcsolódó szoftverek használatának készségeit is. Hasonlóképpen a beadandó esszék nem csupán a tudásról, hanem a logikus és strukturált gondolkodásról, érveléstechnikáról, fogalmazásról és a folyamatok átlátásáról tettek tanúbizonyságot.

Csakhogy az AI segítségével mind a tudás, mind pedig az efféle készségek elsajátítására egyre kevésbé van szüksége a hallgatóknak az egyetem elvégzéséhez, legalábbis az olyan szakokon, ahol nem kell a kezüket használni a gyakorlat során. Csak remélhetem, hogy például az orvosi vagy mérnöki területeken nem hordoz ekkora kockázatokat az AI elterjedése. Persze, ahogy a korábbi technológiai forradalmak esetén történt, ebben az esetben is

van remény arra, hogy idővel lecsiszolódnak a negatív hatások, és végül valóban hasznos, produktivitást növelő eszközzé válik az oktatásban a mesterséges intelligencia, de egyelőre elég borúlátó vagyok.

Kinek jó az AI?

Saját tapasztalat is, hogy az AI elképesztő hatékonyságnövekedéshez vezet azok kezében, akik már tudják mit csinálnak. Azaz a már megfelelő tapasztalattal és szakismerettel rendelkező munkavállalók számára a mesterséges intelligenciát használó eszközök felgyorsítják és leegyszerűsítik a munkafolyamatokat, legyen szó programozókról, könyvelőkről vagy éppen egyetemi előadókról. Ugyanakkor a kezdők számára két irányból is komoly veszélyekkel jár ez a fejlődési irány.

• Egyfelől már most látható, hogy a nyitott junior pozíciók száma gyorsan csökken, mert az egyszerűbb feladatok ellátására már ma is képes az AI. Mindeközben a tapasztalt munkavállalókat egyre több álláshirdetés várja, mert az új technológiát az ő meglévő tudásukkal kombinálva rendkívüli produktivitásnövekedés érhető el.
• Másfelől – és még csupán az elején járunk ennek a folyamatnak – a munkaerőpiacra később kikerülő, ma még tanulók tömegeinek fogja az alapvető készségeit csírájában elfojtani az AI, amennyiben már a köz- vagy felsőoktatásban függővé válnak a dologtól.

Azaz, míg a millenniumi vagy idősebb generációk számára az AI egy gyors mozgójárdát jelent, addig a Gen Z tagjai tömegesen és önkéntesen ülnek be egy szellemi kerekesszékbe általa.

Fontos kiemelni, hogy nem azzal van baj, ha valaki bizonyos mechanikus vagy repetitív feladatokat gyorsabban meg tud oldani az AI segítségével.

A gond ott kezdődik, amikor már a kritikus gondolkodást, elemzést, szövegértést és általában az elmélyült szellemi munkát is átveszi a gép azoktól a hallgatóktól, akiknek éppen ezen készségek elsajátítása lenne a legalapvetőbb feladata az oktatásban.

Amennyiben ezt nem sikerül megfelelő keretek közé szorítanunk, könnyen arra ébredhetünk, hogy az AI nem Skynetként atommal pusztítja el az emberiséget, hanem egyszerűen minden kívánságunk teljesítésével szellemi renyheségbe taszítja. Vagyis persze ezt mi tesszük magunkkal.

Ezt a veszélyt természetesen néhány kiváló hallgató maga is érzi, és vannak, akik tudatosan nem használják a ChatGPT-t és társait, mert szeretnék a saját képességeiket fejleszteni. Csakhogy hamar ráébredhetnek, hogy ezzel önként vállalják – legalábbis rövid távon – a versenyhátrányt, hiszen, ha az AI segítségét kérő társaik sokkal kevesebb befektetett munkával ugyanazt a tanulmányi eredményt érik el, akkor az előbbiek is gyorsan revideálják majd az álláspontjukat.

Külön cikket lehetne írni az AI generációk közötti egyenlőtlenségekre és feszültségekre gyakorolt hatásáról. Már eddig is sokat cikkeztek a Gen Z-re jellemző depressziós tünetekről, amelyet valószínűleg tovább erősít majd a mesterséges intelligencia elterjedése miatt köreikben különösen látványos, egyesek szerint apokaliptikus mértékű munkaerőpiaci bizonytalanság.

Ennek világpolitikai következményei már ma is láthatóak, hiszen egyre több országban robbannak ki tüntetések és zavargások e generációhoz köthetően, amelyek nagyobb társadalmi igazságosságot és egyenlőséget követelnek, pedig még el sem indult igazán a munkahelyek eltűnésének folyamata.

Igaz, egyelőre több új munkahely jön létre, mint amennyi megszűnik, de egyrészt kérdés, hogy az AI gyors fejlődése mellett ez meddig lesz így, másrészt történelmi szempontból példátlan sebességgel zajlanak a változások, azaz attól még, hogy ma jó állást kap valaki egy adott területen, nem jelenti, hogy pár év múlva ne tűnne el az egész munkakör.

Mit tehet az egyetem?

A válasz elméletben egyszerű, a gyakorlatban nehéz. Egyszerű, mert már ma is számtalan elemzés van arról, hogy a következő évtizedben milyen munkavállalók iránt lesz növekvő kereslet és ehhez milyen készségekkel kell rendelkeznie valakinek. Ez utóbbiak kapcsán mindig az elsők között merülnek fel a humán készségek, a kreatív szemlélet, a kritikus gondolkodás, a kíváncsiság, az elemzőkészség, a rugalmasság és az egész életen át tartó tanulásra való képesség. Remek, hiszen ezeket mind a köz- és felsőoktatáson keresztül lehet elsajátítani.

Az értékelés folyamatát is lehet AI-mentesíteni, csak vissza kellene térni a szóbeli vizsgáztatásra, legyen szó akár évvégi vizsgáról, akár folyamatos évközi számonkérésről. Az Egyesült Államokból már érkeznek is olyan hírek, hogy korábbi évtizedekben progresszívnak számító beadandók és esszék felől elindultak visszafelé, a klasszikus kollokviumok irányába, na meg persze vannak itthon is olyan képzések, ahol ezek el sem tűntek. A probléma a tömegképzéssel van, hiszen esetenként akár több száz hallgatót szinte képtelenség szóbeliztetni egy oktató számára. Ezt a feladatot azon országok egyetemi ugorhatják meg, ahol rendelkezésre áll a megfelelő (állami) finanszírozás az egy tanárra jutó diákok számának csökkentésére, és persze a megfelelő szemléletváltásra.

Egy másik elképzelhető adaptációs irány a visszatérés a jobban differenciált felsőoktatáshoz. A bolognai folyamat bevezetése előtt érezhetőbb volt a minőségi és reputációs különbség a hazai főiskolák és a valódi egyetemi szintű képzés között. Mivel egyre több álláshirdetésből tűnnek el a végzettségre vonatkozó elvárások, lehetséges, hogy minőségi és mennyiségi szempontból is jobban szét kell választani az alap- és mesterképzést bizonyos szakok esetében, az utóbbiaknál jelentősen növelve a színvonalat és nehézséget, erősen fókuszálva a gondolkodásra való képesség fejlesztésére. Jelzésértékű, hogy már ma rohamosan nő a kereslet a filozófia szakot végzettek iránt. Az viszont bizonyos, hogy a köz- és felsőoktatás minden szintjén szükség van az olyan képességek fejlesztésére, amelyekkel nem csupán használni tudja majd a hallgató az AI-t, hanem versenyezni is tud majd vele a mesterséges intelligencia számára nehezen elfoglalható területeken.

Mindemellett kiemelten kéne erősíteni hazánkban a vállalkozói ismeretek oktatását és általában a vállalkozói kedvet. A magyar felsőoktatási hallgatók 7,3%-a vállalkozik aktívan, míg 27,2%-uk egyelőre csak tervezi, hogy majd önálló üzletbe fog. Ugyanezen adatok az Egyesült Államokban 54,6, illetve 63,8%. Bár hazánk a középmezőnyben helyezkedik el ezzel az eredménnyel, mégis javítani kellene a vállalkozási kedven, ha a munkahelyek száma erősen csökkenni fog az AI előretörésével.

Mindez nem csupán a felsőoktatás vagy a munkaerőpiac szempontjából fontos, hanem tágabb társadalmi hatásai miatt is. Bár sokan úgy képzelik a jövőt, hogy a mesterséges intelligencia, robotika és automatizáció, azaz a 4. ipari forradalom majd elhozza azt a jövőt, ahol az embereknek már nem kell dolgozni, és csupán a hobbijuknak szentelhetik majd az életüket, ez az utópisztikus elképzelés nem túl valószínű. Még, ha meg is valósulna, az átmenet évtizedei zűrzavarosak lesznek, és utána sem tűnik reálisnak, hogy milliók találnák meg életcéljukat a festészetben vagy a kertészkedésben.

De sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy tovább fognak nőni a társadalmi egyenlőtlenségek azokban az országokban, amelyek nem képesek a lehető leggyorsabban alkalmazkodni. Az esetleg megugró kilátástalanság újabb lökést fog adni az amúgy is egyre erősödő populista politikának és az abból fakadó bel- és külpolitikai konfliktusoknak. Mint szinte minden társadalmi kihívást, ezt is az oktatás segítségével lehetne megelőzni vagy legalább kezelni.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images