Emelkedő bevétel, csökkenő profit az OTP-nél
Május 14-én, jövő hét kedden teszi közzé az OTP az idei első negyedéves számait. Az elemzői várakozások alapján a bank a tavalyinál magasabb összes bevételt érhetett el, és örvendetes az is, hogy a konszenzus szerint az OTP az egy negyedévvel és az egy évvel korábbinál is kisebb céltartalékolásra kényszerült. Mivel azonban a magyarországi csoporttagok által fizetendő teljes 2013-as bankadó könyvelésére az első negyedévében került sor, az adózott eredmény a tavalyi 12,8 milliárd forintról 9,1 milliárd forintra csökkenhet, az extra tételek nélkül 38,5 milliárd forint lenne a bank adózott eredménye.