Döntöttek a Raiffeisen és az Erste perében is
Az Erste és a Raiffeisen keresetét is elutasította a devizahiteles ügyben a Fővárosi Törvényszék szerdán.
Az Erste és a Raiffeisen keresetét is elutasította a devizahiteles ügyben a Fővárosi Törvényszék szerdán.
Az MKB Bank, a K&H Bank, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank és az Impuls-Leasing Hungaria Pénzügyi Lízing Zrt. devizahiteles keresetét tárgyalta ma a Fővárosi Törvényszék.
Elhalasztotta az ítélethozatalt a Fővárosi Törvényszék hétfőn abban a perben, amelyet az UniCredit Bank indított a magyar állam ellen a devizahitelek ügyében. Az állam és a bank ügyvédei parázs vitát folytattak.
Az OTP csoport cégei ismét beadták a Fővárosi Törvényszékre kereseteiket, amelyekben többek között azt kérik, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz és az Európai Unió Bíróságához a Kúria jogegységi döntését jogszabályba foglaló devizahiteles törvény miatt - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója hétfőn az MTI-nek.
Több érdekes újdonságot is hozott a hét a devizahiteles perekben: a Cetelem és az UCB részlegesen pert nyert inflációhoz kötött törlesztőrészleteivel, az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet ügye alapján pedig most először Alkotmánybírósághoz fordul a Fővárosi Törvényszék. A perek apropóján megnéztük, mekkora arányt is képviselnek a hitelintézetek hitelállományában a most terítéken lévő lakossági devizahitelek. Kiderült, nem is nagyot.
A Fővárosi Törvényszék ma három újabb pénzügyi intézmény devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalta. A törvényszék az Alkotmánybíróság elé terjeszti az egyik ügyet.
A Fővárosi Törvényszék ma három újabb pénzügyi intézmény, egy bank, egy pénzügyi vállalkozás és egy lízingcég devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalta. Mint kiderült, az UCB Ingatlanhitel részlegesen pert nyert, egyes időszakokban megfeleltek a tisztességesség kritériumának. A Budapest Bank esetében a döntést 18-ára, míg a CIB Lízingnél szeptember 19-ére halasztották a döntést.
A Fővárosi Törvényszék két újabb pénzügyi intézmény devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalja ma. Eközben kiderült: a kormány ezen a héten tájékoztató kampányt indít "a bankok elszámoltatása", valamint az újabb rezsicsökkentés ügyében.
Részlegesen megnyerte a magyar állam ellen indított devizahiteles pert a Magyar Cetelem Bank; a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint bizonyos időszakokban megfeleltek a tisztességesség törvényi kritériumainak a bank euróalapú személyi kölcsöneinek általános szerződési feltételei.
A Fővárosi Törvényszék tíz újabb pénzügyi intézmény - köztük négy bank, egy fióktelep és öt lízingcég, illetve pénzügyi vállalkozás - devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalta ma.
Elutasította az Alba Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. A CIB Ingatlanlízing és a Rajka és Vidéke ügyében később lesz ítélet.
Az UniCredit Ingatlanlízing Zrt. devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalta ma a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma. Az ítéletet szeptember 11-ére halasztották.
Az AXA Bank Europe SA devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalta szerdán a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma. Hosszú tárgyalás után elutasította a bank kérelmét.
Kedden több bank és pénzintézet, köztük autóvásárlást finanszírozó lízingcégek devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalta a Fővárosi Törvényszék. Az Erste Bank, a Takarékbank, az Evobank, a Raiffeisen Lízing, az MKB Euroleasing és a Raiffeisen Bank ítélethirdetését is szeptemberre halasztották.
A határidő lejártáig összesen 79 hitelintézeti kereset érkezett a Fővárosi Törvényszékre az egyoldalú banki szerződésmódosítás tisztességtelenségét vélelmező törvénnyel kapcsolatban - mondta el Póta Péter, a törvényszék szóvivője az MTI érdeklődésére hétfőn.
A K&H Bank az eljárás felfüggesztését, és az Alkotmánybírósághoz (Ab), illetve az Európai Unió Bíróságához fordulást indítványozta a hétfőn a Fővárosi Törvényszéken megkezdődött újabb devizahiteles perben - számolt be az MTI. Ítélet a napi.hu tudósítása szerint szeptember 9-én várható.
Egy újabb bank és 18 pénzintézet nyújtott be keresetet a Fővárosi Törvényszékre pénteken a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségét vélelmező törvénnyel kapcsolatban.
Megkezdődik ma a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumán az első olyan devizahiteles per tárgyalása, amelyet hitelintézet indított a magyar állam ellen a szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségét vélelmező törvénnyel kapcsolatban.
A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma eddig 19 keresetlevelet utasított el formai okokból - válaszolta az Index azon kérdésére a bíróság, valóban tömegesen elutasítják-e a bankok kereseteit. A gond az, hogy próbálkozni csak egyszer lehet: nincs lehetőség hiánypótlásra, és akit elutasítottak, az nem próbálkozhat többször. Azt nem árulták el, hogy melyik bankról vagy pénzügyi vállalkozásról van szó.
Pénteken tárgyalja a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma az első olyan devizahiteles pert, amelyet hitelintézet indított a Magyar Állam ellen a szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségét vélelmező törvénnyel kapcsolatban.
Összehívta nemzetbiztonsági csapatát a műveleti központban az amerikai elnök.
Nem kell messze menni.
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
404 fölé ment az euró-forint árfolyama.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Egyre inkább háttérbe szorul a dollár.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!