Összeütközött két vonat a magyar határ közelében, rengetegen megsérültek
Gazdaság

Összeütközött két vonat a magyar határ közelében, rengetegen megsérültek

Portfolio
Súlyos vasúti baleset történt Pozsony közelében, amikor vasárnap este Bazin és a szlovák főváros közötti szakaszon két személyvonat ütközött – számolt be az Új Szó.

A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) közleménye alapján egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi okozhatta a balesetet. Eleinte elterjedt olyan információ, hogy a két szerelvény egymással szembe haladt, de később helyreigazították, mindkét vonat azonos irányba haladt az ütközés pillanatában.

A helyszínről több sérültről érkezett jelentés. A ZSSK jelenleg szorosan együttműködik aSzlovák Vasutak (ŽSR),a rendőrség és a mentőszolgálatok munkatársaival

– közölték.

A rendőrség közleménye szerint az első hívás 19:31-kor érkezett be a hatóságokhoz. A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) közlése szerint a REX 1814-es, Pozsonyból Nyitrára közlekedő regionális expressz a bazini állomásról való távozása után ütközött a Kassáról Pozsonyba tartó Ex 620-as gyorsvonattal. Az incidens során több utas megsérült, pontos számukat és állapotukat egyelőre nem közölték.

Az érintett szakaszon a forgalom teljesen megbénult, a helyreállítási munkák még tartanak.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Robert Nemeti/Anadolu via Getty Images

Portfolio Future of Construction 2025

Portfolio Future of Construction 2025

2025. november 11.

Finanszírozás a gyakorlatban – Budapesti Fórum

2025. november 11.

Portfolio Investment Day 2025

2025. november 18.

Portfolio AI & Digital Transformation 2025

2025. november 25.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet