A DeepMind létrehozott egy új szoftvert, amelynek teljesítménye egy átlagos programozó teljesítményével vetekszik. A szoftvert egy programozó versenyen is letesztelték.
Egyre több robotot, pontosabban robotizációs szoftvert alkalmaznak a pénzintézetek Magyarországon is. Az OTP Bank például robotok segítségével oldotta meg tavaly a hitelmoratórium ügyintézését: ezekkel a programokkal azon túl, hogy az ügyintézést gyorsították, megkönnyítették az ügyfelek dolgát, jelentős segítséget tudtak adni a bank munkatársainak is, akik így több kapacitás tudtak fordítani az egyedi, speciális esetek feldolgozására.
Egy Kaliforniában élő német programozó 10 éve készített egy kisfilmet az akkor még újdonságnak számító kriptovalutáról. 7 ezer bitcoint kapott érte, ami akkoriban ugyanennyit ért dollárban.
Hibát talált egy informatikus a Magyar Telekom rendszerében, amit személyesen jelzett a vállalatnak, a cég eleinte állást ajánlott neki, majd inkább feljelentették - számol be a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), az informatikus védence.
Már a moszkvai propaganda is nehezen magyarázza a bizonyítványt.
Nagyon keményen lecsapnak a kínai filléres portálokra.
Több, mint 100 ezer darabot vettek.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Baj van a hitelezéssel.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.