Dollármilliárdos nagyságrendben fektetnek be elsősorban a tengerre telepített (offshore) szélfarmok fejlesztésébe az olyan nagy olajvállalatok, mint a Royal Dutch Shell, a Statoil és az Eni. Az új területre lépés mellett szól az is, hogy a társaságok több évtizedes tapasztalattal bírnak a tengeri olajkitermelési projektekben, amelyek az offshore szélfarmok építése során is jól hasznosíthatók.
Európaszerte meredeken esik az offshore, vagyis tengerre telepített szélerőművek teleépítési költsége. Míg az elmúlt öt évben 46 százalékkal csökkentek az árak, addig egyedül 2016-ban 22 százalékkal zuhantak a költségek.
A megújuló energiahordozók közül az elmúlt években a szélerőművek fejlődése mutatta a világon a legnagyobb növekedést a villamosenergia-termelés területén, az 1980-as évek elejétől máig több ezerszeresére bővült a globális szélerőmű-kapacitás. Ennek kapcsán most a Greenbyte csinált egy interaktív ábrát, amely a világ szélerőmű-kapacitásának evolúcióját mutatja be az elmúlt 35 évben.
Globális témává vált a károsanyag kibocsátás csökkentése az utóbbi években, így egyre népszerűbb a szélenergia a világban. Tavaly is jelentősen nőtt a kapacitás a világban, Magyarországon viszont nem, hiszen nálunk egy szélerőmű sem épült az idén, ami nem is véletlen, mivel egy tavalyi jogszabály-módosítás miatt gyakorlatilag lehetetlen szélerőműveket építeni az országban.
A Shell, a Van Oord, az Eneco és a Mitsubishi/DGE alkotta konzorcium építheti meg a Borssele III és IV tengeri szélfarmokat Hollandiában, melyek összességében 700 megawatt kapacitással rendelkeznek majd. A beruházás olyan alacsony költséggel valósul meg, amire eddig még nem volt példa.
Ma kezdi az Országgyűlés a szélerőművek szabályozására vonatkozó törvénymódosítás tárgyalását, mely mögött a Népszabadságnak nyilatkozó Csepreghy Nándor szerint átgondolt kormányzati stratégia van.
A kormány úgy látja, a szélenergiának nincs helye a magyar energiarendszerben - nyilatkozta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Népszabadságnak. Csepreghy Nándor szerint az Országgyűlés által hétfőn tárgyalandó törvénymódosítás mögött átgondolt kormányzati stratégia áll.
Az Európai Unió 300 millió eurós kölcsönnel segíti a Rentel tengeri szélerőmű park felépéítését Belgium partjai mellett, a finanszírozást az Európai Beruházási Bank nyújtja - jelentette be tegnap a Bizottság.
Erősen abba az irányba tart a magyar szabályozás, hogy teljesen ellehetetlenítse az új szélerőmű beruházásokat. Az előírások alapján lényegében ma nincs Magyarországon megfelelő hely szélerőmű telepítésre, de még ha találnánk is ilyet, a technológiai megkötések miatt a forgalomban lévő megoldások nagy része a szabályozásnak nem felel meg. Tény, hogy a szélenergia komoly ingadozásokat képes okozni a hektikus termelés miatt, aminek kezelése még olyan országoknak is sok esetben problémát okoz, mint Németország.
Lázár János egy héttel ezelőtt belengette, péntek délután (az időzítés nem véletlen) pedig a kormány már be is nyújtotta a szélerőművek létesítéséről szóló törvényjavaslatot. Ezzel a kormány hatáskörébe kerül, hogy egy adott évben mennyi szélerőmű-kapacitás épülhet. És ha a kormányon múlik, akkor nem is lesz több szélerőmű.
Németország egyik legnagyobb konglomerátuma, a Siemens megegyezett a spanyol Gamesa-val, hogy 1 milliárd euróért többségi tulajdont vásárol a cégben, létrehozva a világ legnagyobb szélerőmű farmját. A felvásárlás hírére 5,3 százalékot emelkedett a vállalat árfolyama.
Ma indult el a kereskedés a világ legnagyobb offshore szélerőműparkot üzemeltető cég, a DONG Energy részvényeivel, ez egyébként az idei évi legnagyobb európai tőzsdei kibocsátása. Ma 10 százalékot emelkedett az árfolyam.
Az ENSZ nukleáris felügyeleti szervének vezetője szerint.
Irán az egész világgazdaságot megrengetheti.
Az éjszakai csapást követően nyilatkozott az alelnök.
Rugalmatlanabb, kiszámíthatatlanabb, bonyolultabb lesz minden?
Sajtótájékoztatót tartott a Pentagon.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.