válság

Repülővel vitték az eurómilliárdokat - Vallott a jegybankelnök

"A 2008-2013-as nagy válság története" - címmel jelentetett meg egy könyvet a minap a görög jegybank volt elnöke, amelyben az elmúlt évek drámai eseményeit jegybanki szemmel mutatja be és számos, eddig nem ismert részletet is felfed. Megtudtuk például azt, hogy háromszor vittek repülőn összesen bő 5 milliárd eurónyi készpénzt Görögországba, hogy megakadályozzák a rohamos betétkivonás miatt a görög bankrendszer összeomlását. A különösen izgalmas könyvből a német Handelsblatt szemezgetett és kiderült belőle az is, hogy Giorgos Provopoulos akkoriban tényleg úgy látta: valós veszély volt Görögország kilépése az eurózónából. A volt jegybanki vezető szerint sokszor úgy feküdt le, hogy nem tudta: másnap reggel még euróval, vagy már újra drachmával fizetnek az országban. Giorgos Provopoulos szerint ha az ország valóban kilépett volna az övezetből, akkor azzal "kinyílt volna a pokol szája".

Jobb színben akarnak feltűnni, közel 10 milliárdot fizetnek érte

Argentína 2001 végén csődöt jelentett, és a tartozásait máig nem sikerült teljesen rendeznie. Most viszont megállapodásra jutottak a Párizsi Klubbal, hogy a 9,7 milliárd dolláros tartozásukat az elkövetkező években rendezik. Az ország úgy tűnik, nagyon szeretne jobb színben feltűnni a nemzetközi befektetők előtt, hogy végre stabilizálódhasson a helyzetük.

Még súlyosabb az ukrán összecsapás, mint eddig tudtuk

Azzal, hogy a kelet-ukrajnai nagyvárosokban vasárnap megtartják a felkelõk által szorgalmazott függetlenségi népszavazásokat, egyre közelebb jutunk ahhoz, hogy Ukrajna területi integritásának további megbomlásáról beszélhessünk. Az orosz-ukrán határnál történt tegnap éjszakai erõszakos cselekmények után ma a második világháborús szovjet gyõzelemre emlékezõ rendezvényeket tartanak és feszült légkörben zajlik a felkészülés a vasárnapi eseményekre. Friss felmérések szerint erõsen kétséges, hogy a népszavazások orosz szempontból sikerre vezetnek-e. Mindezzel párhuzamosan folytatódik az üzengetés a nyugati és orosz diplomáciai vezetõk között az oroszok felelõsségérõl az ukrán események hátterében. Egyelõre nem tisztázott, hogy az újabb genfi csúcstalálkozóra sor kerül-e és ha igen, akkor a tárgyalásokra meghívják-e a kelet-ukrajnai szeparatisták vezetõit. A Nyugat és Kijev szerint az a legfontosabb, hogy a május 25-i ukrán elnökválasztás rendben lezajlódjon.

Nincs szüksége az IMF-re a portugáloknak

Az írek példáját követve nem kötnek elővigyázatossági hitelmegállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a portugálok. Az ország május 17-én zárja le a hároméves válságprogramját és úgy látszik nem aggódik az ország finanszírozása miatt. Portugália ugyanakkor továbbra is befektetésre nem ajánlott minősítéssel rendelkezik mind a három nagy hitelminősítőnél.

Kiheverték a válságot, és nekik sem kell többé az IMF mankója

Ez alkalommal Portugália tudhatja le az eurózóna válságának sötét időszakát, ugyanis minden körülmény adottnak látszik, hogy a saját lábukra álljanak. Jelentősen mérséklődtek a portugál kötvénypiaci hozamok és sikeres aukciót is végre tudtak hajtani a múlt héten. Úgy tűnik, hogy az írekhez hasonlóan ők is úgy zárják majd le a hitelprogramjukat, hogy nem kötnek készenléti hitelmegállapodást a Nemzetközi Valutaalappal.

Újabb bankot vesznek elő korábbi trükközése miatt

Az amerikai bankokon úgy tűnik, az utolsó centig megpróbálják bevasalni a jelzálogpiaci trükközéseik miatt korábban keletkezett veszteségeket. Ezúttal a Bank of America kerül sorra: 10 milliárd dollárt fizethet válság előtti káros tevékenysége feledtetéséért - értesült a CNBC.

Betör Ukrajnába az orosz hadsereg?

Csütörtökön kiújultak a harcok Kelet-Ukrajnában, az ukrán rendőrség visszafoglalt egy városházát és ukrán katonák vertek vissza egy orosz katonák által vezetett, fegyverraktár elleni támadást. Erre reagálva az orosz hadsereg hadgyakorlatba kezdett az orosz-ukrán határnál. Kijev ennek hatására leállította a terrorellenes hadműveletet és 48 órát adott Moszkvának a magyarázatra.

Újból durvul a helyzet Ukrajnában - Rendkívüli ülést tart az ENSZ BT

Mindkét oldalon vannak halottak és sebesültek annak a "terroristaellenes műveletnek" a nyomán, amelyet az ukrán különleges erők a hét végén indítottak Kelet-Ukrajnában - jelentette be vasárnap az ukrán belügyminiszter. Olekszandr Turcsinov ügyvivő ukrán államfő hétfő reggelig adott haladékot a kelet-ukrajnai oroszpárti aktivistáknak a fegyvereik letételére. Moszkva bűnnek bélyegzi az ukrajnai szakadárokat fenyegető, a kijevi hatóságok által bejelentett hadműveletet az orosz külügyminisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint, és a Biztonsági Tanács sürgős összehívását kezdeményezi. A kérésnek eleget téve magyar idő szerint hajnal kettőkor rendkívüli ülést tart az ENSZ BT.

Most leleplezzük a bérrettegőket a piacon!

"Jön az újabb tőzsdei összeomlás, ez elkerülhetetlen, nincs mit tenni. Nézzék csak meg ezt a grafikont! Látják, hogy mindig ilyen ciklikusan vannak összeomlások? Akkor most vessék össze a korábbi ábrát a maival! Ugye, hogy mennyire hasonlít? Hát akkor készüljenek az összeomlásra!" - Mondja nekünk egyre több piaci "jós". Mi pedig csak felsóhajtunk: bárcsak ilyen egyszerű dolog volna az idősorok elemzése. A valóság sajnos az, hogy az idősorokon alapuló következtetések talán a legnehézkesebbek közül valóak. Micsoda szerencse, hogy nem kell komoly tudás ahhoz, hogy egy akkora butaságot elvessünk, mint amilyen az 1929-es összeomlás mai grafikonpárhuzama.

Ekkorát ütne rajtunk az orosz-ukrán válság eldurvulása

Három főbb fertőzési csatornán keresztül érintheti a térséget, benne Magyarországot az orosz-ukrán válság esetleges eldurvulása és a régiós átlagnál nagyobb magyar külkereskedelmi "érintettség" miatt a negatív folyamatok a magyar gazdaságra jobban hatnának - mutat rá a ma közzétett MNB inflációs jelentés egyik keretes írásában a szakértői stáb. Az összefüggések szerint ha az Oroszországba és Ukrajnába irányuló exportunk 10 százalékkal csökkenne, akkor ez a gazdasági növekedésünket 0,3-0,4 százalékponttal mérsékelné.

Merkel: jövő héten aláírhatjuk a rég várt megállapodást Ukrajnával

Akár már jövő héten aláírhatja az EU és Ukrajna a rég várt társulási megállapodást, vagy legalábbis annak egy részét - jelentette be Angela Merkel és Donald Tusk közös sajtótájékoztatójukon. Ez volt az a megállapodás, amit hosszas egyeztetések után mégsem írt alá Vilniusban Viktor Janukovics, és ami elindította tavaly év végén a demonstrációkat.

Ukrán helyzet: bekeményít az EU és az USA

Befagyasztották Viktor Janukovics és másik 17 ukrán európai számláit, eközben ötszáz orosz deszantos érkezett Szevasztopolba és az orosz flotta két hajó elsüllyesztésével akadályozta az ukrán flotta kifutását a Fekete-tengerre. A krími parlament ma arról szavazott, hogy Oroszországhoz csatolnák a félszigetet. A mai brüsszeli csúcstalálkozó után az Európai Unió felfüggesztette Oroszországgal a vízumügyi tárgyalásokat, Obama szerint pedig nemzetközi jogokat sértett a krími népszavazás és szankciókat helyezett kilátásba.

Hatalmas recesszióra számíthat Ukrajna

Az ukrán gazdaságban mély recesszió, Oroszországban pedig stagnálást alig meghaladó növekedés lesz a rövid távú következménye az ukrajnai válságnak - jósolták felülvizsgált keddi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.

Népszavazás lesz a Krím-félszigeten

A korábbi ellenzéki pártok által vezetett többségi kormánykoalíció jött létre csütörtökön a 450 tagú ukrán parlamentben. Eközben az Európai Bizottság szóvivője bejelentette, nem Janukovicsot, hanem Turcsinovot tekintik ukrán elnöknek. Az új ukrán kormány a budapesti memorandumban foglaltak betartását kérte az egykori aláíróktól. Az ukrán hatóságok megkérték az IMF támogatását, hamarosan megérkezhet a tárgyaló küldöttség Kijevbe.

Veszélyes most pénzt utalni Ukrajnába

Közleményt tett ki honlapjára az Erste bank, e szerint az Ukrajnában kialakult válsághelyzet miatt nem garantálható, hogy az ukrán bankokba átutalt összeg ténylegesen és teljes egészében megérkezik a kedvezményezetthez.

Ukrajna: ugrásra készen a nagyhatalmak

A múlt héten eldőlt: átvette a hatalmat az ellenzék, ügyvezető kormány alakult Ukrajnában. Ezek után az a legfontosabb kérdés, hogy az ukrán állam hogyan teljesíti fizetési kötelezettségeit. Az ügyvezető pénzügyminiszter már jelezte: 35 milliárd dollárnak megfelelő pénzügyi csomagra lenne szüksége az országnak 2014-2015-ben. Az EU és az IMF késznek tûnik a mentőcsomagra, már most jól látható azonban, hogy ehhez az oroszoknak is lesz egy-két szavuk. És Ukrajna számára egyáltalán nem mindegy, hogy az orosz nagytestvér hogyan reagál a fejleményekre.

Fontosabb részletek

  • A legfrissebb adatok szerint a múlt heti véres tüntetésekben 82 ember vesztette életét
  • Az ukrán parlament a hétvégén megfosztotta államfõi posztjától Vuktor Janukovicsot
  • Aki egyébként elmenekült és ismeretlen helyen tartózkodása mellett elfogató parancsot adtak ki ellene
  • Janukovics puccsnak minõsítette a hétvégi eseményeket és tv-beszédében jelezte, hogy nem mond le
  • Az ukrán rendõrség és katonaság az eddig tüntetõ erõk mellett foglalt állást, illetve tervei szerint nem avatkozik be a folyamatokba
  • Az elõrehozott elnökválasztást május 25-re írták ki az országban
  • Kiszabadult a börtönbõl Julia Timosenko korábbi kormányfõ
  • Az EU és az IMF az oroszok által decemberben kínált 15 milliárd dollárosnál sokkal nagyobb mentõcsomagban gondolkodnak
  • Az ügyvezetõ ukrán pénzügyminiszter 35 milliárd dolláros csomagot kért
  • A formálódó mentõcsomag hírére az ukrán csõdkockázat hatalmasat esett, emiatt a kötvények hozama is
  • Közben viszont egy részben IMF által finanszírozandó csomag hírére a hrivnya zuhant ma, a leértékelést kezdi árazni a piac
  • Az ukrán részvénypiac szárnyal
  • Az ügyvezetõ ukrán energiaügyi miniszter változatlan orosz gázárakban reménykedik
  • A Nyugat-Európába irányuló, Ukrajnán keresztüli orosz gázszállításokban nincs fennakadás
  • Hétfõn délután új jegybankelnököt választott az ukrán parlament.
  • Az amerikai pénzügyminisztérium az IMF vezetésével szívesen lát egy nemzetközi mentõcsomagot.
  • Oroszország újrakezdi Ukrajna finanszírozását, ha rendeződnek a politikai viszonyok.

Egymásnak eshetnek a világ vezetői?

A Fed jól teszi, hogy kivezeti eszközvásárlásait, a feltörekvő piaci országoknak pedig maguknak kell megoldaniuk problémáikat - vélik a fejlett világ egyes gazdaságpolitikusai a Bloomberg értesülései szerint. A közelgő G20-ak találkozóján így pedig könnyen elképzelhető, hogy konfliktus alakul ki a fejlett és a fejlődő világ vezetői között.

Már 25 halott Kijevben, a tüntetők nem akarnak elvonulni

Legalább huszonöten meghaltak a kormányellenes tüntetők és a rendvédelmi szervek kijevi összecsapásaiban szerda reggelig - közölte az ukrán egészségügy-minisztérium. Több rendvédelmi alkalmazott is életét vesztette. A kormány tegnap este hatig adott ultimátumot a tüntetőknek a zavargások befejezésére, de ők nem akarnak levonulni. A tüntetések azt követően durvultak el újra, hogy az ellenzék további tüntetéseket ígért, amennyiben Janukovics nem mond le és újabb épületeket foglaltak el, majd a rendőrök megkezdték a tömegoszlatást a Majdannál. Egyre nő az ukrán állam csődkockázata és gyengül a hrivnya.

Már Angela Merkel próbálja elérni az ukrán elnököt

Egy tüntető életét vesztette a kijevi Függetlenség terén (Majdan) nem sokkal azután, hogy az ukrán rendőrség kedd este megkezdte a tömegoszlatást - közölte az Espresso TV ukrán internetes televízió.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.