A Hyundai Motor Co. autóipari konszern és érdekeltsége, a Kia Motors Corp. 110 millió dollárt invesztált a brit Arrival elektromos járműveket gyártó start-up vállalatba az európai piacra szánt kis-haszongépjárművek közös fejlesztése és gyártása érdekében.
A tavalyi hőmérsékleti hatásoknál kedvezőbben alakult a klíma a geotermikus rendszerek szempontjából, ezért 14 százalékkal tudott több hőt értékesíteni a PannErgy a negyedik negyedévben, mint 2018 utolsó három hónapjában.
Az előző évhez képest 85 százalékkal nagyobb területen irtották ki az esőerdőt Amazónia észak-brazíliai részén 2019-ben - derült ki a legfrissebb hivatalos adatokból.
Tavaly rekordközeli volt a globális hőmérséklet - olvasható a NASA és az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal szerdán megjelent anyagában.
Huszonegy napelemparkból álló beruházást adtak át Veszprémben szerdán; az észak-dunántúli fejlesztés egy országos beruházás része, amely összességében 100 ezer ember éves villamosenergia szükségletét fedezi majd - közölte a városban tartott szerdai sajtótájékoztatóján az MVM Zöld Generáció Kft. ügyvezető igazgatója.
Tavaly 20,6 milliárd dollárnyi tőkét vonzottak be a környezeti, vállalatirányítási és társadalmi irányelveket (ESG) szem előtt tartó befektetési alapok, ami közel négyszer annyi pénz, mint amennyit 2018-ban gyűjtöttek ezek a fenntartható alapok – írja a CNBC.
A következő 10 évben ezer milliárd eurónyi beruházás mobilizálását célozza meg a fenntartható gazdaságra való áttérés érdekében az a pénzügyi terv, amit kedden mutatott be az Európai Bizottság. A leginkább érintett európai régiókban 7 év alatt legalább 100 milliárd euró értékű beruházással segítenék az átállást úgy, hogy 7,5 milliárd euróval megnövelnék az MFF keretét és minimum 11 milliárd eurót átcsoportosítanának a kohéziós politika költségvetéséből. A Magyarországra jutó rész 82,2 millió euró, a teljes keret 1,1 százaléka - írja a Bruxinfo. Lengyelország kapja a legtöbbet, 2 milliárd eurót.
Erről Palkovics László beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában. Az innovációs és technológiai miniszter megerősítette: 2022-től kizárólag elektromos buszokat szerezhetnek be a nagyobb városok.
Az Európai Bizottság 100 milliárd eurót különít el azon pénzalap számára, amely segítséget fog nyújtani a tiszta energiaforrásokra történő átálláshoz az olajpalától vagy széntől függő gazdaságok számára - közölte Frans Timmermans EU-biztos, az úgynevezett európai zöld megállapodással kapcsolatos munka koordinátora Strasbourgban kedden.
„Kit érdekel az új benzin? Csak a nagyon régi kocsik nem mennek vele!” Többször is hallottuk ezt az érvelést, a baj csak az, hogy a magyar autók átlagéletkora több mint 14 év. Ráadásul az újabb autóknál is okozhat gondot, ha ritkán használjuk a kocsit. A KSH-tól most azt is megtudtuk, a magyar autósok közül akár 7-800 ezren is bosszankodhatnak, hogy januártól megnőtt a benzin etanoltartalma.
Kiszivárgott a Méltányos Átállási Mechanizmus finanszírozási rendszere, amely az egész Európai Unióban segíteni fogja a klímavédelmi célokkal összhangban lévő zöld átállást, így Magyarországon is kapóra jön majd az állami kézbe kerülő lignitalapú Mátrai Erőmű zöldítésére, de közben a rendszer éppen a magyar gazdaság számára kulcsfontosságú kohéziós forrásokból csíp le még többet – rajzolódik ki a Bruxinfo által megszerzett dokumentumból. A tervet emiatt a múlt heti évindító sajtótájékoztatóján Orbán Viktor magyar miniszterelnök is kritikával illette, de úgy tűnik, hogy már ma bejelenti az Európai Bizottság.
Rekordszintre emelkedett a világtengerek hőmérséklete az elmúlt évben a rendszeres mérések kezdete óta egy új elemzés szerint. A klímaváltozás hatására felgyorsul az óceánok felmelegedése - figyelmeztetett a veszélyre egy nemzetközi kutatócsoport.
Ausztrália második legnagyobb városában, Melbourne-ben és Victoria állam egyéb részein a legrosszabb a levegő minősége az egész világon a bozóttüzek miatt keletkezett füst és por okán - tudatták a helyi hatóságok kedden.
Munkahelyek százezreit veszélyeztetheti a német autóiparban az átállás az elektromobilitásra - írta hétfőn a Handelsblatt egy még nem nyilvános felmérésre hivatkozva.
Az Aegon bejelentette, hogy csökkenteni fogja befektetéseit a szén kutatásával, termelésével, égetésével foglalkozó vállalatokban. A holland biztosítótársaság így próbál hozzájárulni Európa karbonkibocsátásának a csökkentéséhez.
Úgy tűnik, a legérdekesebb projektek már nem a "mega", "giga" és egyéb nagyságot kifejező jelzőket magukénak tudható beruházások Dániában, sokkal inkább a természetközeli és fenntartható megoldásokra törekednek az újdonságokat és kihívásokat kereső tervezők, építészek. Koppenhága belvárosában, fából készült épületekkel megálmodott városrészt terveztek - szerepel a Bustler cikkében.
Idén sem szenvedünk hiányt a lélegzetelállító vagy egyszerűen csak izgalmas új épületekben. Külföldön és Magyarországon is átadnak ilyeneket, legalábbis ezeket jelentették be. Nézzünk meg párat! Szubjektív lista jön.
Az Európai Bizottság a műanyag csomagolások teljes betiltásán gondolkodik, a gyártók számára pedig új előírásokat fogalmazna meg – írja a Die Welten lehozott interjúra hivatkozva a Bloomberg.