Japán a genderizmus és a bevándorlás fellegvára lesz?

Induljunk onnan, hogy 2018-ban történelmi szintre süllyedt a megszületett gyermekek száma, ugyanis 120 éve nem jött világra olyan kevés gyermek Japánban, mint tavaly. Annak ellenére, hogy a japán nők foglalkoztatottsága még mindig csak az 50%-ot éri el, amely jelentősen elmarad a nyugat-európai országok átlagától (a japán mutató 3%-kal marad el a magyar, 5%-kal a német és 6%-kal az amerikai adattól). A versenyszférában a japán nők mindössze 4%-a rendelkezik vezetői, menedzseri állással, ami még a kínai adatnak is alig fele. Ez utóbbi kérdéskörben Magyarország - talán nem is ismert módon - a legtöbb nyugat-európai országot is veri, mint például Franciaországot, Belgiumot, Svédországot vagy Hollandiát, hiszen ezen a téren a hatodikak vagyunk az EU-ban.

A címben szereplő kérdés onnan ered, hogy Abe Sinzó, a japán nők foglalkoztatási szintjének emelését célzó kormányzati politika bevezetését 2013-ban meghirdető konzervatív japán kormányfő, a "womenomics" atyja, tavaly találkozott a norvég kormányfővel, Erna Solberggel. A tárgyalások egyik kiemelt témája a nemi egyenlőség és a gyermekvállalás volt.

A japán kormány újabban számos intézkedéssel (bölcsődék építésével, adminisztratív eszközökkel, illetve pénzügyi ösztönzőkkel is) ösztönzi a gyermekvállalást, ambiciózusan megcélozva azt, hogy 2026-ra a termékenységi rátát 1,8-ra emeljék az országban - ám az eredmények egyelőre elmaradtak. Mi lehet ennek az oka?

Lehet, hogy máshonnan kell megközelíteni a kérdést? Vizsgáljuk meg a kérdéskört a férfiak oldaláról: Japán híres-hírhedt a férfi-központúnak tartott tradícióiról és a halálba dolgozás (karōshi) jelenségéről is, amelynek egyik eredménye mára az, hogy - többek közt - a japán nők nem házasodnak és egyre kevésbé vállalnak gyermeket. Akinek van gyermeke, az a munka mellett is hozzávetőlegesen ötször annyi időt tölt el a háztartással és gyermekneveléssel, mint a férje a New York Times riportja szerint. Ráadásul, Japán a fejlett országok körében az egyik legalacsonyabb, ha nem éppen a legalacsonyabb termelékenységi mutatóval rendelkezik - a hosszú munkaidő nem párosul hatékonysággal és produktivitással. Magyarán a japán munkahelyeken a jelenlétet és a formalitásokat vélhetően jobban elvárják, mint az eredményességet.

Sőt, a fiatal japán férfiak egyre kevésbé hajlandóak elhagyni még a saját szobájukat (hikikomori) is, rettegve a társadalmi és családi felelősségvállalástól. Már Európában is terjed a 30 feletti, éjjel-nappal a számítógépeiken játszó férfiak száma, aránya, olyannyira, hogy a WHO, az ENSZ egészségügyi világszervezete hivatalosan is rögzítette a számítógépes játék-függést, mint szenvedélybetegséget. Az is közismert, hogy a vezető szenvedélybetegségek - drogfogyasztás és alkoholizmus - körében szintén jóval több a férfi, mint nő.

A japán kormány a legújabb intézkedésekkel már arra kívánja a férfiakat rávenni, hogy több időt töltsenek a családjukkal és többet is fogyasszanak, ami a gazdasági növekedésnek és a gyermekvállalásnak is jót tesz. Mindez egyúttal a munkaerőpiacra (vissza)térő nők munkavégzését, szakmai helytállását is megkönnyítené, mert az idősödő társadalomban egyre inkább a teljes foglalkoztatást kell elérni a fenntarthatóság érdekében.

Emellett a robotikába, mesterséges intelligenciába is egyre komolyabb összegeket invesztál a japán kormány. Csak emlékeztetőül: 1990-ban még ugyanannyiba került egy robot költsége az USA-ban, mint az emberi munkaerő, csak éppen a legtöbb területen korlátozott volt a robotok alkalmazhatósága. 2015-re az emberi munkaerő költsége 110%-kal nőtt, míg a robotoké több mint 50%-kal csökkent. Ráadásul, a mesterséges intelligencia teljesítménybeli ugrása előtt vagyunk még és egyre több területen alkalmazhatóak a gépek.

Nagy kérdés, hogy mi lesz a férfiakkal és mire kell felkészülni a jövőben, különösen az automatizáció és a mesterséges intelligencia korában? És az is, hogy a sok helyen elvárt bevándorlás támogatása (a határozott idejű, kontrollált munkavállalás támogatása helyett) milyen következményekkel jár akkor, ha az automatizáció a közeljövőben felgyorsul. A McKinsey elemzőház 2017. májusi átfogó jelentése szerint a digitalizáció összességében még mindig gyerekcipőben jár, hiszen még az USA-ban is csak legfeljebb 20%-ban aknázhatták ki a digitalizáció potenciális lehetőségeit (ez az arány az EU-ban még kisebb: 12%). Ami pedig a munkahelyek jövőjét illeti: közel kétharmaduk akár 30%-ban automatizálható lesz a jövőben, azaz közel minden második munkahelynek csak a 70%-a maradhat meg. Ide tartoznak - többek közt - például a turizmus, az egészségügy, a közlekedés és a logisztika, illetve az informatikai állások egy jelentős része. Az becslések szerint a világgazdaság közel 50%-át, illetve 1,2 milliárd munkavállalót fog érinteni az automatizáció.

A japán kormányzat úgy tervezi, hogy az ipar területén dolgozó munkásokra jelenleg fordított költségek már 2025-re mintegy egynegyedükkel fognak csökkenni. A jelenlegi, 2025-ig terjedő előrejelzések alapján az újabb robotok már akár 30%-kal is növelhetik az egyes iparágak termelékenységét, mintegy 20%-kal csökkentve a munkaerőköltségeket (elsősorban az USA-ban, Kínában és Németországban).

Kérdés az is, hogy ezzel párhuzamosan a ma már egyre világosabban látható trend alapján - a közepes végzettségűek egyre nagyobb mértékű kiszorulása a munkaerőpiacon a szolgáltatói és termelői szektor egyes részein - mi fog bekövetkezni az alacsonyabb szintű (és jelenleg egyre emelkedő bérezésű) munkakörökben a megugró munkaerő-kínálat esetében?

Végezetül, mekkora hatása lesz a norvég példának és hozzáállásnak Japánban? Nehéz megmondani, egy valami azonban biztos: bár Norvégia azon kevés európai ország közé tartozik, ahol a termékenységi ráta 1,9 felett volt nemrég, ami megközelíti a természetes reprodukció szintjét, de 2009 óta ott is folyamatosan esik ez a mutató és jelenleg már 1,6 körül van, ami nincs is olyan messze a tavalyi magyar mutatótól (1,5), amely azonban folyamatosan emelkedik.(Címlapkép: Shutterstock)

• Címkék:
• család,
• japán,
• makrogazdaság,
• bevándorlás,
• munkavállalás