
Az idei év jelentős kihívást jelentett a mezőgazdasági vállalkozások számára. A koronavírus megjelenése mellett a növénytermesztőknek a tavaszi aszály és az azt követő tetemes nyári esőzés, az állattenyésztőknek pedig a madárinfluenza és a sertéspestis elleni védekezés okozott idén többletkiadást és árbevétel csökkenést.
A pandémia negatív hatásainak enyhítésére viszont az év első felében több gazdaságélénkítő program is megjelent, melyek a piaci konstrukcióknál is kedvezőbb hitellehetőséget teremtettek a vállalkozások számára. A jegybank által indított NHP Hajrára, vagy a megújult Széchenyi Kártya Programra épülő, OTP Banknál elérhető konstrukciók jelentős segítséget jelenthetnek, és hozzájárulhatnak az átmeneti nehézségek áthidalásához, vagy a korábban tervezett, de a bizonytalan helyzet miatt elhalasztott beruházások megvalósításához is.
Harnóczi György, az OTP Agrár főosztályvezetője a Portfolio-nak úgy fogalmazott, érdemes fontolóra venni a rendelkezésre álló lehetőségeket és tanácsadó segítségével megtalálni az adott vállalkozás számára lehető legmegfelelőbb konstrukciót.
Egy-egy elhalasztott beruházás ugyanis sok esetben nagyobb gazdasági hátrányt okozhat, mint az elindításával kapcsolatos kockázat.
A szakember kitért arra is, hogy a járványhelyzet rávilágított egy másik fontos kérdésre, a generációváltás ügyére. A magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások között jelentős azon cégek aránya, ahol egyre esedékesebb a generációváltás, a szakember szerint célszerű ezt a folyamatot minél inkább tervezett és rendezett módon megvalósítani, amihez érdemes tudatosan felkészülni rá.
Harnóczy György kitárt arra is, hogy a vírus okozta gazdasági helyzet a piac átrendeződését is eredményezheti, a nagyobb, tőkeerősebb gazdaságok eleve jobb helyzetben vannak a kisebb szereplőkhöz képest. Fenn áll a veszélye, hogy a kisgazdaságok egy része esetleg csődbe megy, hiszen ha csökken a bevételük és nincs elég tartalékuk, nem feltétlenül tudják finanszírozni az új helyzetben felmerülő, szükséges kiadásokat.
Azok a feldolgozók, akik eddig a közintézmények vagy éttermek kiszolgálására építették piac-stratégiájukat, szintén sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint akik az áruházláncok számára szállítottak, vagy egyéb (lakossági) piacokon értékesítették termékeiket. A jelenleg nagyon olcsó finanszírozást lehetővé tévő, államilag támogatott konstrukciók azonban ezeknek a cégeknek is segítséget nyújthatnak fizetőképességük fenntartásában.
A cikk megjelenését az OTP Bank támogatta.
Címlapkép: Getty Images
Tíz pontból álló programot hirdetett Magyar Péter
Szuperkórházakat ígér a Tisza Párt elnöke.
Olyan visszafordíthatatlan folyamatot indított be az emberiség, amiből már nem biztos, hogy van visszaút
Egy friss tanulmány minden eddiginél részletesebb bizonyítékokat mutat.
Rendkívül megosztottak a Fed-tisztviselők: évtizedek óta nem történt ilyen a kamatdöntésen
Nyilvánosságra hozták a jegyzőkönyveket.
Lesújtó statisztika érkezett: egyre nő Európában az eddig szokatlan megbetegedések száma
A szakértők szerint új korszak következik.
Szalagkorlátnak hajtott egy autó az M1-esen: több kilométeres a torlódás
Terelik a forgalmat a szakaszon.
Jelzálogcsalással vádolják a Fed egyik kormányzóját: Trump felszólította a lemondásra
Vizsgálatot sürgetnek.
Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr

Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni Mindenki jól jár a 3%-os hitellel? - Nem biztos. Sokan úgy gondolják, hogy a 3%-os kamat
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Az AI gazdasági ára: Mibe kerül a terminátor-forgatókönyv elkerülése?
Amióta a szakértőkön kívüli világ is AI-lázban ég, a félelmek gyakran nagyobb sajtót kapnak, mint a technológiával járó előnyök. Vendégszerzőnk kutatások alapján vizsgálja meg, hogyan

Otthon Start Program - Büntetési szabályok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - Büntetési szabályok A 3%-os kamattámogatott Otthon Start Hitel óriási segítség lehet az ingatlanvásárlás előtt állóknak, a

A 2025-ös FIDE Iskolák Világbajnoksága és a Smart Moves Summit az Egyesült Államokban ért véget (x)
Magyarország csapata az 55 versenyző közül a 23. helyet szerezte meg
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
