Az elhízás mára népbetegség: az Eurostat idén nyáron közölt adataiból kiderül, 2019-ben az Európai Unió lakosságának fele küzdött túlsúllyal, Magyarországon ez az arány még rosszabb, a magyarok közel 60%-a számít elhízottnak a testtömeg-index alapján.
A testtömeg-index, vagy más néven BMI-index elterjedt számítási mód az elhízottság mértékének meghatározására. Kiszámítása úgy történik, hogy a testtömeget (kg) elosztjuk a méterben kifejezett testmagasság négyzetével (m2). A WHO ajánlása alapján a BMI normál tartománya 18,5 és 24,9 közé esik, 25 feletti érték pedig túlsúlyt jelez.
Az elhízás komoly egészségügyi problémákhoz vezethet, szinte az egész szervezetet érintő metabolikus változások jönnek létre hatására, melyek jelentősen növelik több súlyos krónikus betegség - például magas vérnyomás, cukorbetegség, stroke, vagy különböző daganatos betegségek - kialakulásának kockázatát is.
A túlsúlynak komoly gazdasági következményei is vannak, az OECD 2019-es jelentése szerint
a következő 30 évben az egészségügyi kiadások mintegy 8,4%-át az elhízás szövődményeinek kezelése fogja elvinni.
Nehéz fogyni, de a megfelelő módszerrel lehetséges
Rengeteg lehetőség közül választhat az, aki úgy dönt, megszabadul a felesleges kilóktól. Dr. Fuszek Péter, a Dr. Rose Magánkórház gasztroenterológusa elmondta, a diéta, illetve életmód változtatás eredményes lehet, ha a BMI-index értéke 25 és 30 között van. A gyógyszeres kezelések és az endoszkópos bariátriai beavatkozások 30-as BMI esetén elfogadottak, de társbetegség esetében már 27 BMI-nél is alkalmazhatók. Ha a beteg BMI-je meghaladja a 40 es értéket, akkor a megfelelő és megtartható fogyás csak sebészi megoldástól várható. Azok számára, akiknek a testtömeg-indexe 27-40 közt van, jó megoldás lehet a gyomorballon terápia.
"A kezelés minimál invazív, jól tolerálható, kevés szövődménnyel jár és költséghatékony. Nem olcsó, de ha figyelembe vesszük, mennyibe kerülnek a különféle „csodaszerek”, vagy „csodadiéták”, csomagok, amik gyors és eredményes fogyást ígérnek, akkor a 1,5 millió forintos ár elfogadhatóvá válik, tekintettel arra, hogy a gyomorballon terápiának köszönhetően a reálisan elvárható heti testsúlycsökkenés 0,5-1 kilogramm” – jegyezte meg a szakorvos, hozzátéve, a súlycsökkenés mértéke a személyes adottságok és az orvosi előírások betartásának függvényében változhat, de átlagosan 30 kilogrammos súlycsökkenés is elérhető 12 hónap alatt.
Dr. Fuszek Péter kitért arra is, hogy a Dr. Rose Magánkórházban komplex megoldást nyújtanak a hozzájuk forduló, túlsúllyal küzdő pácienseknek. Az ellátás nem merül ki a gyomorballon elhelyezésében, azt komoly diagnosztikai kivizsgálás előzi meg, endokrinológussal, dietetikussal, pszichológussal konzultálnak a fogyni vágyók, mindez segít abban is, hogy valóban életmódváltás történjen és 1 év elteltével, a gyomorballon kivétele után is megtartható legyen az elért testsúly. A pácienssel a 12 hónap alatt rendszeresen, telefonon tartják a kapcsolatot, panasz vagy igény esetén van csak szükség személyes megjelenésre az adott szakembernél kontrollvizsgálaton. A gasztroenterológus megjegyezte,
gyomorballon terápia esetén a betegek legalább 20%-a tartja meg a testsúlyát,
ugyanakkor, már az is jelentős eredmény, ha csak 5-10 %-os testsúlycsökkenést értek el a beavatkozással, mert ezzel is jelentősen csökken a cukorbetegség, illetve egyéb metabolikus eltérések kialakulásának esélye. A Dr. Rose Magánkórházban a gyomorballon terápiára érkező páciensek átlagéletkora 40 év, a nemek eloszlása nagyjából hasonló.
Az életmódváltás nem pénzkérdés
Galló Nóra, a Dr. Rose Magánkórház dietetikusa szerint azok, akik túlsúllyal küzdenek, és az anyagiakra hivatkoznak, mint az életmódváltás visszatartó tényezőjére, jó eséllyel kifogást keresnek.
"Semmivel sem kerül többe egy egészséges életvitel, hiszen amennyit megspórolunk a gyorséttermi ételeken, a bolti feldolgozott félkész-, és késztermékeken, valamint az élvezeti szereken (ez alatt érhetők az üdítők, az édes és sós nassolnivalók is) akkor az így "megtakarított" összegből vehetünk friss hazai és szezonális alapanyagokat” – mondta a Portfolio-nak, hozzátéve, a szezonális zöldség és gyümölcs mindig jó áron szerezhető be és gazdag a tápanyagtartalma. A dietetikus kitért arra is, hogy az otthon, minőségi alapanyagokból készülő főtt ételek egészségesek, táplálóak, és költséghatékonyak is.
A sport is elengedhetetlen a súlyvesztéshez, és ez sem pénzkérdés: napi fél órát sétálni nem kerül semmibe, ahogy az otthoni torna sem, maximum egy-két sportruházatra kell beruházni, vagy futás esetén megfelelő cipőt kell beszerezni.
Persze, határ a csillagos ég, egy személyi edző, vagy bio alapanyagok sokba kerülnek, ugyanakkor ezekre nem feltétlenül van szükség ahhoz, hogy egészségesebb irányba tereljük életünket és életvitelünket
– mondta a szakember.
A cikk megjelenését a Dr. Rose Magánkórház támogatta.
Címlapkép: GettyImages
Lecsapott a bíróság, brutális büntetést kell fizetnie két ukrán pénzembernek
Egy bank pénzével sefteltek, de lebuktak.
Élőben elemezzük Trump és Orbán találkozóját
Portfolio Checklis Extra: elemzőink válaszolnak a hétvége legfontosabb kérdéseire.
Aggódik a Fed: egyre nagyobb a tőkeáttétel a pénzügyi rendszerben
Évtizedes csúcsra emelkedett például a hedge fundoknál.
Nem csitulnak a Szergej Lavrov bukásáról szóló pletykák - Megszólalt a Kreml, ez most a valós helyzet
Itt van a hivatalos álláspont.
Egész Európát letarolná a kínai óriás, fontos információk érkeztek a magyar gyárról
A magyar üzem a márka globális gyártási átrendeződésének szerves része.
Most éri meg lecserélni a drága hiteleket: Spórolj akár százezreket személyi kölcsönnel!
A személyi kölcsönök kamatai Magyarországon 2024 végétől csökkenő pályára álltak, így aki korábban drágábban vett fel hitelt, annak elérkezett a hitelkiváltás időszaka. Mutatjuk, kinek
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Brazília ellentmondásos zöldátmenete
Brazília zöldátmenetét számos paradoxon jellemzi. Villamosenergia-termelésének 90%-a megújuló erőforrásokból származik, ez pedig jelentős előnyt biztosít számára a jelenlegi dekarbonizác
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Újabb autóipari válság közelít: visszatérhet a rettegett chiphiány?
Sötét felhők gyülekeznek Németország fölött.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


