
A cikk a 2021-es BÉT50 kiadványban jelent meg. A kiadvány médiatámogatója a Portfolio.
Kovács Zsigmond a Control-X Medical Kft. ügyvezetője a cég alapítása, 1992 óta. A vállalat története azonban ennél korábbra nyúlik vissza. Sajátos módon a magyar vállalkozás előbb volt jelen az Amerikai Egyesült Államokban, mint idehaza. „A nyolcvanas években a Medicornál dolgoztam mint kereskedő mérnök, és több ország után 1987-ben az USA-ba kerültem, ahol a Medicor ottani leányvállalatának a vezetésével bíztak meg.
Ez a cég 1990-ig működött, amikor az anyacég sorra bezárta külföldi leányvállalatait.
A hirtelen jött helyzetben Kovács kockáztatott, és noha hiányzott a megfelelő anyagi háttér a biztos induláshoz, közvetlen munkatársaival úgy döntött, hogy saját maguk folytatják a korábbi tevékenységet. Az egészségügy és az orvosi műszer piac különösen kockázatos vállalkozás az Egyesült Államokban, elsősorban a perek és a nagyszámú kártérítési igények miatt. Ha az ügyvezető visszatekint, három évtized elmúltával úgy látja, hogy megérte a merész lépés.
Az amerikai vállalkozás az első években a Medicor berendezéseit forgalmazta. A saját termékek fejlesztését és gyártását a magyarországi cég, a Control-X Medical Kft. indította be az ezredfordulón.
A vállalkozás a gyártást eleinte kizárólag külső – alapvetően magyar – vállalatokkal végeztette, mára azonban – különösen a komplex termékeknél – az összeszerelést és automatizálást maga végzi.
„Partnereink terveink alapján szállítják a részegységeket, mint például a megmunkált, festett acél oszlopokat, melyeket üzemünkben kész röntgenkomponenssé szerelünk, majd rendszerbe integrálunk. A kisebb-nagyobb mechanikai, elektronikai és szoftveres egységek komplex együtteséből készülnek azok a röntgenberendezések, amelyeket mintegy 50 országban értékesítünk.”
Komoly kihívás egy kisvállalat működtetése olyan piacon, ahol a világ legnagyobb cégei közé tartoznak a versenytársak.
A Siemens, a Philips vagy a General Electric (GE) például hatalmas tőkével, fejlesztési potenciállal, komoly minőségi sztenderdekkel és több ezer munkavállalóval uralják a piacot. Sikerként könyvelik el, hogy megtalálták azokat a szegmenseket a nemzetközi porondon, amelyeken magyar kisvállalatként is eredményesen tudnak versenyezni.
Ennek megfelelően megvannak azok a területek, amelyekre egyelőre nem is próbáltak meg betörni. Nyugat-Európa egyetemi klinikái vagy csúcstechnológiát kereső magánkórházai nem számítottak igazi célpontnak, ugyanakkor kórházak, magánpraxisok, vidéki egészségügyi központok, valamint állatorvosi rendelők jó piacot jelentenek a Control-X Medical számára – tette hozzá Kovács Kristóf ügyvezető igazgató, Kovács Zsigmond fia.
Itt is nagyon fontos a jó referenciák kialakítása.
Egy egészségügyi döntéshozó nem tud rosszul választani, ha Siemens vagy GE rendszert vásárol, egy kis cégnek viszont ki kell építenie egyfajta megbecsülést, ami záloga lehet annak a bizalomnak, hogy megvásárolják a cég termékeit.
A jó renomé kialakítása remekül sikerült az elmúlt évtizedekben. A cég referenciái és megjelenése is pozitív képet sugallnak. Erre jó példa egy kiállításon elhangzott beszélgetés egy a Control-X Medicalt lényegesen nagyobbnak gondoló orosz partnerrel. „Kérdezte, miként tudunk együttműködni, mert ők egy kisvállalat, nincsenek sokan, csak 1200-an. Javasoltam, hogy azért próbáljuk meg.”

A cég a termékek korszerűségét tekintve több termékcsoportban el tudta érni közel azt a szintet, mint a nagyok. Sikertermékei jelenleg a robotizált röntgenrendszerek, amelyekben nagyon komoly fejlesztések vannak a mechanika, az elektronika, valamint a szoftver területén. „Jelen pillanatban a legsikeresebb partnerünk Dél-Afrikában van, ott egyes tartományokban taroltunk berendezéseinkkel az állami tenderen.” Kovács Kristóf szerint a siker abban rejlik, hogy a Control-X Medical jól tudja ötvözni a multinacionális vállalatokra jellemző professzionalizmust, megbízhatóságot és minőségre való törekvést a családi vállalkozások erényeivel: az ember- és vevőközpontúság, a rugalmasság és a gyors reagáló képesség.
Jelentős és egyre értékesebb szegmens a vállalkozás életében az állatgyógyászati röntgenkészülékek gyártása, amely 2002-ben indult el kisállatklinikáknak tervezett termékekkel.
Mára nagyobb állatok, például lovak és tevék vizsgálatára alkalmas készülékeket is értékesít a Control-X Medical. Ezek a berendezések leginkább csak méreteikben és fizikai elrendezésükben különböznek a humán gyógyászatban használt eszközökből. Értékben az állatorvoslásban használt röntgenek értékesítése adja az árbevétel mintegy 20 százalékát.
Fontos előny a röntgenkészülékek piacán az is, hogy ilyen berendezéseket szerte a világon csaknem azonos kivitelben használnak, vagyis az értékesítés terepe potenciálisan globális. A Control-X Medical a kezdetektől fogva a viszonteladói partnerekre épít a külpiacokon; ahol megbízható szövetségest tudott találni, ott sikerrel megvetette a lábát. Mára a cég termékei több mint ötven országban vannak jelen, így az Európai Unió mellett az Egyesült Államokban, Kanadában, Dél-Amerikában, több afrikai országban; valamint régóta kiemelt partnernek számítanak az ausztrál és néhány ázsiai országban működő viszonteladóik is.
A kulcspozícióban lévő kollégák évtizedes múltra tekintenek vissza a cégnél, és az elkötelezettségük hatalmas értéket jelent a cég stabilitásában és megbízhatóságában. Partnereink igényeinek kiszolgálása prioritást élvez a cégnél.
Nálunk, ha a vevő érdeklődik vagy segítséget kér, a telefont emberek veszik fel, nem automata telefonközpont kapcsolja az ügyfeleket rögzített információk alapján.
A termék mellé tehát egy gondosan kiépített, emberarcú ügyfélkapcsolati és terméktámogató rendszer is társul.
Kiemelt szerepe van a stabil működésben a konzervatív finanszírozási szemléletnek is. A cég mindig igyekezett saját forrásokra támaszkodni, bankhitelt csak telephely vásárlására vett fel és fizetett vissza. Jelenleg kisebb mértékű elmozdulás tapasztalható a finanszírozási politikában: a vállalkozás komoly termékfejlesztésbe és kapacitásbővítésbe kezdett. Ennek érdekében banki hitelt is igénybe vesz. A jelenleg fejlesztés alatt álló termékek gyártását ugyanis zöldmezős beruházás keretében új telephelyen, Dunakeszin végzik majd.
Címlapkép: BÉT50
Donald Trump történelmi megállapodást jelentett be
Az Egyesült Királysággal kötött üzlet mérföldkő a vámháborúban.
Totális bukás az ukrán tűzszünet, minden fronton támadnak az oroszok - Híreink az ukrajnai konfliktusról csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül a frontvonal és a diplomácia eseményeivel.
Elmondták az oroszok, miért omlott össze a tűzszünet
Szokásos menetrend: Moszkva szerint Kijev, Kijev szerint Moszkva volt.
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A
Pályázati reform 2025: egyedi döntések, egyedi pénzek
2025 tavaszán a magyar kormány gyökeresen átalakította a vissza nem térítendő beruházási támogatások rendszerét.
Ujjlenyomatos feloldás: biztos nagy ötlet?
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a telefonom, hogy visszataláljak majd a szállásra. Bár jó a közbiztonság Isztanbulban, elkezdtem go
Kína és a hidrogénipar fejlődése
Kína újabb energiapiaci áttörésre készül, de a hidrogén esetében egészen más stratégiát alkalmaz, mint korábban a napenergia terén.
Science Under Strain
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv


- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Szó sincs arról, hogy véget ért a tankok aranykora: igazi szintugrás következik
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Ingatlanpiaci elemző
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.