Az elmúlt hetek legnagyobb híre a telekommunikációs szektor kapcsán az volt, hogy a 4iG az állammal karöltve megvásárolja a Vodafone magyarországi operációját, így a cég 51, a Magyar Állam pedig 49 százalékos tulajdont szerez a második legnagyobb hazai távközlési vállalatban. Mennyire alakítja át a piacot ez a tranzakció?
Némileg hozhat változást ez a tranzakció. Számítottunk arra, hogy a telekommunikációs piac tovább fog konszolidálódni, ezért nem ért bennünket különösebb meglepetésként a Vodafone felvásárlásása kapcsán tett bejelentés.
A nemzetközi porondon látott trend, hogy kapacitást, kompetenciát, illetve piacot felvásárlások útján szereznek meg tradicionális cégek, ez a folyamat Magyarországon is felerősödött. Különösen igaz ez az IT szektorban.
Kétségtelen tény, hogy ez új helyzetet teremthet, hiszen egy újabb szereplő jöhet létre a piacon, amely a mobilszolgáltatásoktól kezdve az IT szolgáltatásokig minden területen meg kívánja mutatni magát.
Ez nagyban hasonlít a Magyar Telekom piaci szerepéhez. Az újonnan létrejövő szereplő megjelenésével élesedik a verseny a hazai piacon?
Némileg más lesz. Eddig is minden szereplő igyekezett a lehető legszélesebb megoldási palettával versenyezni az ügyfelekért. A mi versenyelőnyünk az, hogy már most képesek vagyunk olyan portfóliót kínálni az ügyfeleinknek, amelyet a többi szereplő még nem feltétlenül tudott összeállítani. A versenytársainknak ez időbe fog telni.
Az ugyanakkor tény, hogy most mi is lépni fogunk egyet előre és tovább fejlesztjük a nagyvállalati szolgáltatási portfóliónkat. Jelenleg a külső gazdasági hatások miatt az ügyfeleinknek rugalmas, könnyen, kapacitás alapon, változóan paraméterezhető IT infrastruktúrára van szükségük. Erre törekednek a nagy beszállítók is: számukra is kiszámíthatóbb működést tesz lehetővé, ha egyes termékeiket nem beruházások kapcsán, hanem szolgáltatásként értékesíthetik.
Talán megfogalmazhatjuk, hogy azt a korszakot éljük, amikor a tradicionális üzleti modellek és működés ideje lejárt, így mi is sokkal inkább egy hibrid modellt szeretnénk kialakítani a projektalapú és a szolgáltatásalapú működés között.
Látjuk azt is, hogy a konnektivitás alapját jelentő vezetékes és mobil távközlés konvergenciája az elmúlt években végbement.
A telekommunikáció a stabil és megbízható szolgáltatásain túl úgy tud igazán többletértéket nyújtani, ha az IT felé fordul.
Tipikusan ilyen érték a cloud, azaz a felhőszolgáltatások, a mesterséges intelligencia, de az 5G területe is, amelyek mind elősegítik a telekommunikáció és IT konvergálódását.
A Magyar Telekom építve piacvezető telekommunikációs jelenlétére és kihasználva a T-Systems IT szaktudását és kompetenciáját arra törekszik, hogy képes legyen konvergens értékkínálatot nyújtani nagyvállalati ügyfeleinek. Ezen azt értjük, hogy az ügyfelek a mobil, a vezetékes és az IT szolgáltatásaikat egy kézből, egy konvergens ajánlatként, egy folyamaton belül vehessék igénybe.
Ez egy olyan képesség és megoldás, amit ma más nem tud nyújtani, jóllehet erre törekednek más szereplők is. Időben valamivel a piac előtt járunk.
Hogyan lehet ráerősíteni a meglévő stratégia további folytatására? Mit kell tennie a T-Systemsnek ebben a helyzetben?
Mindez együtt jár azzal, hogy rendszerintegrációs tevékenységünket is a Telekom márkához kötődően fogjuk folytatni, a T-Systems nevet magunk mögött fogjuk hagyni.
A vállalat evolúciójában ez a természetes következő lépés, amit egy ideje már készítünk elő a kollégákkal. Az új kínálattal az üzleti szegmensben új márkajelölést is be fogunk vezetni. Terveink szerint 2023-ban erre fókuszálunk. Az üzleti szegmens számára a digitális megoldásokat Telekom Business jelöléssel mutatjuk majd be, így jól azonosíthatóan a Telekom márkát a nagyvállalati szegmensben IT képességgel és rugalmas ügyfélkiszolgálással ruházzuk fel.
Nagymértékű átalakításra számíthatunk a közeljövőben a lépés kapcsán? Mit jelent a Magyar Telekomhoz történő szorosabb kötődés a gyakorlatban a T-Systems utódjának?
Minden olyan képességet, amit az ügyfeleink eddig megszoktak, a továbbiakban is kínálni fogunk.
A rendszerintegrációs tevékenységünk Telekom márka alatt és új néven szolgálja ki ügyfeleinket, nagyon erős projektmenedzsment, illetve minőségbiztosítási fókusszal.
Ezzel párhuzamosan, ahogy arról már beszéltünk a Magyar Telekomban az átkerülő IT kompetenciákat kihasználva elindítjuk konvergens digitális üzleti értékkínálatunkat, ahol a telekom és az IT szolgáltatásainkat egy kézből, egy folyamat mentén kaphatják meg az ügyfeleink.
Milyen előnyöket hordozhat ez a vállalatnak, és mit fognak észrevenni mindebből az ügyfelek? Utóbbiaknak hozhat érdemi változást a szorosabb integráció, vagy inkább szervezeti döntésről van szó?
Ez a lépés elsősorban azokra az ügyféligényre reagál, amit a hazai és nemzetközi piacokon tapasztalunk. A nagyvállalatoknak ez stabilitást és biztonságot jelent, valamint lehetővé teszi számukra azt a rugalmas skálázhatóságot, ami nélkül ebben a volatilis gazdasági környezetben nagyon kritikus a működés.
Milyen ügyfélkört tudhat magáénak jelenleg a T-Systems? Kiket érint ilyenformán a lépés?
A T-Systems jelenleg nagyságrendileg 10 ezer ügyfelet szolgál ki. Ez a meglehetősen átfogó, komplex ügyfélkör az ország legnagyobb vállalataitól kezdve a közepes méretű vállalatokig majdnem a teljes magyar gazdaságot lefedi.
A hazai top 400 cég döntő többsége az ügyfélkörünkbe tartozik valamilyen szolgáltatás vagy IT tevékenység révén.
Mi úgy gondolunk magunkra, mint egy irányadó digitális szolgáltatóra, és nem feltétlenül szoktuk azt vizsgálgatni, hogy számszakilag mekkorák vagyunk a többiekhez képest. Az iránymutató szót azért emeltük be a saját víziónkba, mert úgy gondoljuk, meghatározó nagyvállalatként a mi felelősségünk az, hogy ismerjünk, felmérjünk és diktáljunk bizonyos trendeket. Azt gondoljuk, hogy kellően meghatározó a jelenlétünk a magyar piacon, a többit a piacelemzőkre hagyjuk.
Elon Musk és a techvezérek is vészféket húznának az MI fejlesztésben: közel kerültünk a katasztrófához
Ritka, hogy ekkora az egyetértés a techcégek vezéreinél.
Váratlan döntést hozott a kormány: fontos területeket kap vissza a főváros
Vitézy Dávid posztolt a Facebookon.
Megszólalt az orosz vezetés: egy feltételhez kötik Putyin és Zelenszkij találkozóját
Tárgyalnának ők, csak hát megint olyan feltétellel, amibe biztos nem mennek bele az ukránok.
Robotkutyákkal és önműködő harci eszközökkel indult hatalmas hadgyakorlat déli szomszédunkban
Most tesztelnek először ilyen eszközöket.
Elszabadultak az indulatok az Egyesült Államok határán: tömegesen száműzik az amerikai termékeket a boltokból
A mozgalom miatt teljesen új ellátsi láncokat kell keresnie a kereskedőknek.
Lezárják a Margit-szigetet: második világháborús bombák miatt menekítik az embereket
Dolgoznak a tűzszerészek.
Krátert hagyott maga után a becsapódás: drón miatt kellett riasztani a lakosságot Magyarország szomszédságában
Lassan az lesz a meglepő, ha nem potyognak a drónok NATO-tagállamokban.
Kiderült, melyik országba a legjobb költözni a világon
Magyarország előkelő helyen a listán.
Nem a nagyokat másoljuk és nem fánknapot szervezünk - Három példa, hogyan képes egy kisebb cég nyerni a munkaerőért folyó versenyben
Egy kereskedő, egy gyártó és egy mérnöki cég története jól szemlélteti, a kisebb cégek sémák helyett saját megoldásokra építve tudják sikeresen megtartani és ösztönözni munkatársaik
Energiaársokk közeleg - mekkora ütést kaphat Magyarország?
Alig lélegezhetett fel Európa az energiaválság után, az iráni konfliktus és az orosz-ukrán háború újabb fordulata ismét megdobta a gáz, az áram és az üzemanyagok... The post Energiaársokk
6G: az adatvédelem új kihívásai a következő generációs hálózatok küszöbén
A német adatvédelmi hatóságok konferenciája (DSK) 2026. június 17-én állásfoglalást adott ki az integrált érzékelési és kommunikációs (Integrated Sensing and Communication, "ISAC") tech
IFRS 18 standard - Új mérföldkő a nemzetközi pénzügyi beszámolás kereteiben
Az IFRS 18 A pénzügyi kimutatások prezentálása és közzététele standard az elmúlt évek egyik legjelentősebb strukturális reformját jelenti az IFRS-ben, amely 2027. január 1-től hatályos és
Mennyire erős valójában a 360-as forint?
A 350 körüli euróárfolyam egyelőre csak rövid kitérőnek bizonyult: az energiaárak emelkedése és a nagy jegybankok kamatfordulata egyaránt gyengíti a forintot. Rövid távon a 360... The post M
Fűtési szezon előtt mindenki a rezsit nézi. De lehet, hogy a bankszámládon buksz el egy havi számlát
Ősszel sokan elkezdik figyelni a fűtést, a villanyt, a meleg vizet és a havi rezsit. Közben van egy kiadás, ami ugyanúgy csendben viszi a pénzt, mégis kevesen nézik meg: a bankszámladíj. Pedig
Japán kutatók megoldhatták, ami évtizedek óta nem sikerült: műanyagot állítottak elő - mikroplasztik nélkül
Japán kutatók olyan műanyagot fejlesztettek, amely sós vízben néhány óra alatt, a szárazföldön pedig nagyjából 200 óra alatt maradéktalanul elbomlik. A RIKEN Kutatói
Gazdagok vagyunk már?
Sokszor megfordul a fejemben, de KonyhaTündér is sokszor kérdezi, hogy annyi munka, lemondás és befektetés után gazdagok vagyunk-e már. Most ezért felteszem a kérdést: te gazdag vagy már? Több
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
25 éve kezdődött a végtelen háborúk korszaka
Miközben Amerika Afganisztánban és Irakban kötötte le az erejét, alapjaiban alakult át a világrend.
Egy kósza felhő is milliókba kerülhet: jókora bizonytalanságra épül a hazai árampiac
Nagyot nyerhet, aki pontosan jelez előre.
Megjött az ítélet: sok mindent újra kell húzni, hogy eurónk lehessen
Nem a gyorsaság lesz a legfontosabb a bevezetésnél.


