Márciusban 15%-kal esett vissza az export euróban számított értéke, ami a leggyengébb teljesítmény a Covid-válság óta, amikor súlyos lezárások hátráltatták a kereskedelmet. Gyanakodhatnánk arra, hogy csak a március sikerült rosszul, de a zajos havi adatokat simító 3 hónapos átlagadat is 8%-os visszaesésnél tart, ami szintén 2020 óta nem látott mélypont. Az export csökkenése azzal függ össze, hogy az európai gazdaság sem talál magára, külpiacainkon kifejezetten gyenge lehet a kereslet.
Az import ennél is nagyobb, 20%-os visszaesést mutatott márciusban, de a 3 havi átlagadat is 15%-os zsugorodásnál tart. A behozatal esetében már láttunk hasonlóan nagy csökkenést az elmúlt hónapokban, ami azzal függ össze, hogy a fogyasztás továbbra is gyenge, és nagyon úgy tűnik, hogy a kereslet növekedésére még várni kell. Egyelőre tehát az sem rúgta be a belső keresletet, hogy a bérek dinamikusan nőnek, miközben az infláció kezelhető szintre csökkent.
A jelentés egyelten erős pontja az aktívum: máriciusban 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, ami 510 millió eurós javulást jelent egy év alatt. A jelentős többletben egyrészt szerepet játszik, hogy az energiaárak jelentősen csökkentek, ami az elmúlt időszakban kulcstényezője volt az egyensúly helyreállásának, másrészt az is az aktívumot növeli, hogy az import nagyobbat esett az exportnál. Mindezek hatására a 12 havi gördülő többlet csaknem 12 ezer millió euró, ami rekordmagas szintnek számít.
Címlapkép forrása: Getty Images