Gazdaság

Szétbombázná a Fidesz a 2010-es büdzsét

Könnyen lehet, hogy rekordhosszú szavazás vár a képviselőkre november elején, amikor is a 2010-es költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról határoznak. Az ellenzéki honatyák ugyanis csütörtök kora délutánig közel hatszáz indítvánnyal árasztották el az Országgyűlést, és még másfél hétig folytathatják akciójukat - mutat rá az Index. A legtöbb indítvány útfelújításra és útépítésre szán pár tíztől pár százmillió forintig terjedő pluszforrást. A kormánypárti képviselők visszafogottak, de érdemi javaslatokat terjesztettek elő.

Trichet: a gazdasági aktvitás stabilizálódik

Annak ellenére, hogy sorra érkeztek a kedvező makrogazdasági adatok az eurozónából és a gazdasági aktivitás stabilizálódni látszik, élénkülésre a következő negyedévekben még nem számíthatunk - mondta Jean-Claude Trichet EKB elnök, azt követően, hogy mai kamatmeghatározó ülésén ismét változatlan szinten (1 százalékon) hagyta irányadó rátáját a 24 tagú Kormányzótanács. A tanácstagok ezúttal nem Frankfurtban, hanem Velencében találkoztak, az ülésen részt vett Joaquin Almunia az EU pénzügyi biztosa is. Trichet a gazdasági kilátásokkal kapcsolatban nem mondott semmi újat az egy hónappal ezelőtt ismertetett prognózisban szereplőkhöz képest.

Itt a jó hír! - Kilenc hónapja nem volt ilyen az amerikai munkaerőpiacon

Múlt héten 33 ezerrel kevesebben fordultak első alkalommal munkanélküli segélyért: a friss adat így 521 ezerre csökkent a két héttel korábbi (felülvizsgált) 554 ezerről és pozitív meglepetésnek számít az 540 ezres elemzői várakozásokhoz képest. Ilyen alacsony értékre január első hete óta nem volt példa.

Nézzük a jó oldalát! Devizahitelkorlátozás Magyarországon

A lakossági hitelkihelyezés korlátozására a nyilvánosság számára váratlanul bedobott MNB javaslatok nagy vihart kavartak az elmúlt napokban. A megfogalmazott kritikák főleg azt hangsúlyozták, hogy a szigorító intézkedések még jobban elmélyítik a recessziót, túlzottan merevek a javasolt adminisztratív korlátok, melyek ismét paternalizmusban keresik a megoldást, de hát különben is inkább csak a kiskapuk megtalálására ösztönzik majd a piaci szereplőket. Én ezekkel a véleményekkel nem értek egyet - fogalmaz Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere, akinek személyes véleményét alább közöljük.

Eurozóna: még mindig 1 százalékos a kamat

A várakozásoknak megfelelően ezúttal sem változtatott irányadó rátájának szintjén (1%) az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa. A piaci szereplők a fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatóra várnak, Jean-Claude Trichet ugyanis akkor ismerteti a döntés hátterét.

A részvény-, vagy a kötvénypiacoknak higgyünk? - Mi lesz a forinttal?

Míg tavasztól júniusig mind a fejlett részvény-, mind a fejlett államkötvény piacok optimistán árazták a gazdasági kilátásokat, addig nyártól szétvált a két piac és csak a részvénypiacok maradtak derűlátóak - mutatott rá mai előadásában a bank konferenciáján Kondrát Zsolt. Az MKB Bank vezető elemzője úgy látja: mivel sokkal több a profi befektető a fejlett kötvénypiacokon, érdemes ilyen helyzetben a pesszimistább forgatókönyvet árazó kötvénypiacokra "hallgatni".

Kórházválság: hogyan értékelik a szereplők a megállapodást?

Egy hónapig tartó egyeztetést, vitát zárhat le a tegnapi, a kormány és a szakmai szervezetek között létrejött megállapodás és egyúttal az intézmények további figyelemfelkeltő akciói is elmaradhatnak. Ezek után már csak az a kérdés, hogy mire és meddig elég a többletforrás. A friss egyezmény kapcsán több, az ágazatban érdekelt szereplőt kértünk: értékeljék és mondjanak véleményt a megállapodásról. A véleményekből kiderül, hogy egyre égetőbb feladat az intézményrendszer struktúrális átalakítása.

Semmihez sem nyúlt hozzá a BoE

Ezúttal sem okozott meglepetést a Bank of England, miután mai ülésén az elemzői várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta irányadó rátáját és a likviditásfokozó intézkedésekre vonatkozóan sem történtek változások.

Ki hogy áll az euró bevezetésével? - Baltikum

Ha valakik sajnálhatják, hogy nem lettek az euróövezeti tagok a 2008-ban kirobbant válságot megelőzően, azok a balti államok. Egy évvel ezelőtt még nagyon közel voltak az euró bevezetéséhez, ma már úgy tűnik a csatlakozás középtávon is bizonytalan. A három ország gazdasága példátlan szárnyalást élt át, de az utóbbi években a növekedés elszakadt a fenntartható szinttől. A válság pedig megpecsételte a három ország sorsát.

Mit mond Székely Tamás a kórházakkal kötött megállapodásról? (2.)

Tegnap délután megszületett a szakmai szövetségek és az egészségügyi minisztérium közötti megállapodás is - kezdte a kormányszóvivői tájékoztatót Budai Bernadett. A megállapodás részleteiről Székely Tamás egészségügyi miniszter beszélt a csütörtöki sajtótájékoztatón, ahol elmondta: év elején egy hónappal több finanszírozást fognak kapni az intézmények.

Simor: sokkal alacsonyabb is lehetne az alapkamat, de...

Három főbb tényezővel magyarázható, hogy 10 év alatt alapvetően romlott a magyar gazdaság megítélése, nőttek kockázatai, amelyek végül oda vezettek, hogy most érdemben korlátozzák a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáját, kamatcsökkentési lehetőségeit is - fejtette ki az MKB Bank mai konferenciáján tartott előadásában Simor András. A jegybank elnöke rámutatott: tavaly őszre Magyarországon nőtt a legmagasabbra a magánszektor GDP-arányos devizaadóssága (16%, forinttal együtt 24%) azon térségi országok között, amelyeknél nem kötött az árfolyamrendszer. "Ha alacsonyabb lenne a devizahitel állománya, gyorsabban lehetne" a kamatot is csökkenteni - hangsúlyozta.

Ma dönt a BoE és ECB - Még maradhatnak az alacsony kamatok

A kedvező makrogazdasági hírek ellenére a kilátások továbbra is igen borúsak, így kamatemelés egyelőre sem az eurozónában sem az Egyesült Királyságban nem várható. A Bank of England (BoE) és az European Central Bank (ECB) is kormányzótanácsa is ma dönt az irányadó ráta szintjéről, a döntés bejelentésére Londonban délután egy órakor, Frankfurtban pedig háromnegyed kettőkor kerül sor.

Tovább tépik az aranyat - Mit lehet még megjátszani?

Tovább gyengült ma reggel a dollár árfolyama, melynek egyenes következménye, hogy az arany decemberi határidős ára újabb csúcsra ugrott a reggeli órákban. A jegyzések már az 1,060 dolláros szinthez közelítenek, eddig megtorpanásnak semmi jelét nem mutatja az árfolyam. Az aranyat a többi nemesfém is követi a hegymenetben, bár ezek esetében csak lokális csúcsokról tudunk beszámolni (sőt a platina esetében még erről sem).

Rekordhiány az USA-ban - Mit tesz most Obama?

A 2008-2009-es fiskális évet az elmúlt évtizedek legnagyobb, 1400 milliárd dolláros hiányával zárta az amerikai költségvetés - derül ki a Congressional Budget Office (Kongresszusi Költségvetési Hivatal) tegnap napvilágot látott jelentéséből. A 2009-2010-es kilátások egyelőre bizonytalanok, tekintettel arra, hogy még nem született döntés arról, hogy lesz-e újabb gazdaságélénkítő csomag és ha igen, akkor mekkora.

Oszkó Péter ma válaszol

Oszkó Péter pénzügyminiszter október 8-án, csütörtökön 11-tól 13 óráig válaszol olvasóink kérdéseire.

Simor szerint ösztönözhet a hitelkorlátozás

Simor András jegybankelnök szerint a hitelezési feltételek szigorítása - ahogy azt az MNB javasolta - rövid távon 0,1-0,2 százalékkal mérsékelheti a gazdasági növekedést, hosszabb távon azonban éppen hogy ösztönözheti azt.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Meglépte Donald Trump, amitől Moszkva a legjobban félt - Itt van a fordulat a háborúban?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.