Karambolozott egy magyar autóbusz és egy kamion Szlovákiában, az eset a D2-es autópályán a 15. kilométerkőnél történt Kúty irányában. Az eddigi információk szerint a balesetnek egy halottja van és 59-en szenvedtek különböző mértékű sérüléseket.
Novák Katalin köztársasági elnök – Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter előterjesztésére – Böröndi Gábor altábornagyot nevezte ki a Honvéd Vezérkar főnökévé május 4-én. Az új vezérkari főnök bemutatkozását követően számos kritikát kapott. De mennyire jogosak a bírálatok?
Volodimir Zelenszkij elmondta, hogy a brit miniszterelnökkel a vidéki rezidenciáján, Chequersben folytatott megbeszélései során "a repülőgépek koalíciójáról" tárgyalt. A brit kormány egy korábbi közleményében kijelentette, hogy a nyáron megkezdődik az ukrán pilóták alapkiképzése - számolt be róla a Guardian.
Ukrajnában már több mint harminc szobrát távolították el az orosz romantika nagy író-költőjének, Alekszandr Puskinnak, és számos közteret is átneveztek, amely az ő nevét viselte. Az eltávolítási és átnevezési hullám a háború kirobbanását követően indult meg, de még korántsem ért véget. Az ukránok Puskinban az orosz imperializmus szimbólumát látják – de valóban van alapja az Anyegin költőjével szembeni dühös fellépésnek?
Rishi Sunak a brit miniszterelnökök vidéki rezidenciáján, Chequersben fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, akit a híres második világháborús kormányfőhöz, Winston Churchillhez hasonlított.
Richard Dannatt, az Egyesült Királyság haderejének 2006 és 2009 közötti vezérkari főnöke szerint Ukrajnának le kell győznie Oroszországot az idén, különben azt kockáztatja, hogy csökken a nyugati támogatás. Richard Shirreff, a NATO katonai főparancsnokának egykori helyettese szerint viszont Ukrajna nem kapta meg eddig a győzelemhez szükséges nyugati támogatást, és ez veszélyezteti a tervezett ellentámadás sikerét is, így pedig a háború évekig is elhúzódhat.
Az Oryx háborús blog, amely különféle fegyveres konfliktusok hadianyag-veszteségeivel foglalkozik, legújabb jelentésében arról számol be, hogy az orosz légierő vesztesége meghaladta a 400 harci repülőgépet.
Amerikai vadászgépek elfogtak hat orosz repülőgépet, amelyek nemzetközi légtérben tevékenykedtek Alaszka közelében - közölte a Reuters az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság (NORAD) tájékoztatása alapján.
Olekszandr Szirszkij vezérezredes, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka hétfőn azt írta, csapataik az első, győzelemmel végződő támadást hajtották végre Bahmutnál – írja a Reuters.
Két szuperszonikus Tu-160-as és 14 darab Tu-95-ös stratégiai bombázó állomásozik a Kola-félsziget Murmanszk régiójában lévő Olenya légibázison, mintegy 200 kilométerre a finn és norvég határtól. A bombázók az egykori Engels légibázisról kerültek áthelyezésre, miután Ukrajna támadást intézett a mélyen Oroszország területén fekvő katonai repülőtér ellen – számolt be róla a lengyel RMF24.
Parlamenti és elnökválasztást tartanak ma Törökországban. A két esélyes jelölt a hatalmon lévő Recep Tayyip Erdoğan, a fő kihívója pedig Kemal Kılıçdaroğlu. A palamenti választás során egyik oldalon az Erdoğan mögött álló AKP és a vele szövetséges szélsőjobboldali-nacionalista MHP áll, a másik oldalon a hatpárti ellenzéki összefogás két párt: a CHP és az İYİ neve alatt indul. A baloldali pártok szövetsége, élükön a kurdok legnagyobb pártjával a YSP nagy listájával, illetve a legnagyobb kommunista párt pedig TİP néven található a szavazólapokon. Az eddigi eredmények alapján, 95%-os feldolgozottság mellett biztosan nyert Erdoğan, politikai tömörülése pedig többségbe került a parlamentben. Azt viszont kétséges, hogy sikerül-e átlépnie az első fordulós győzelemhez szükséges 50%-os küszöböt, nagyobb valószínűséggel marad a döntés a második fordulóra.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn Nagy-Britanniában találkozik Rishi Sunak miniszterelnökkel, több kulcsfontosságú európai szövetségesét felkereső körútja részeként. A Reuters értesülései szerint Sunak hivatala ezzel párhuzamosan megerősíti több száz új, nagy hatótávolságú támadó drón biztosítását.
Franciaország a következő hetekben több tucat páncélozott járművet és könnyű harckocsit küld Ukrajnának - írta meg a Reuters Emmanuel Macron és Volodimir Zelenszkij közös nyilatkozata alapján.
Több orosz Telegram-csatorna is arról számolt be, hogy Ukrajna újabb területen tört előre, ezúttal a Bahmuttól nyugat-délnyugatra található Ivanivszke környékén, Kliscsivka irányába törte át az orosz frontvonalat. A visszafoglalt terület mintegy 10 négyzetkilométert tesz ki. Eközben a Wagner-zsoldoscsoport lépésről lépésre halad Ukrajna 56. legnagyobb városában.
Aleksandr Vučić, Szerbia elnöke a közelmúltban történt két tömeges lövöldözés miatti széles körű tiltakozás után előrehozott választások lehetőségére utalt. Vučić, aki a kormányzó Szerb Haladó Párt elnöki tisztségéről lemondani készül, bejelentette, hogy május 26-án Belgrádban egy nagygyűlésen bővebb tájékoztatást ad döntéséről.
Az Egyesült Államokat okolta hétfőn Japán és a NATO közeledéséért az észak-koreai külügyminisztérium japán ügyeivel foglalkozó irodájának egyik munkatársa. Az iroda tanulmánya szerint az USA titokban is katonai blokk, "egy ázsiai NATO" - létrehozására törekszik.
A Recep Tayyip Erdoğan mögött álló hárompárti AKP-MHP-YR pártszövetség 49,34%-os támogatottság mellett 56%-os többséget szerezett a török parlamentben.
A NATO tagállamai továbbra is tárgyalásokat folytatnak arról, hogy meghatározzák Ukrajna következő lépéseit a nyugati szövetséghez való csatlakozás felé vezető úton, miközben súlyos megosztottság tapasztalható abban a kérdésben, mikor válhat a szervezet végleges tagjává Kijev – számolt be róla a Washington Post.