Németország és több mint egy tucatnyi más ország csütörtökön együttműködési projektet tervez indítani jobb európai légvédelmi rendszer kiépítésére - írta a dpa német hírügynökség.
Joe Biden arra kérte az Egyesült Államok számára stratégiai szövetséges Szaúd-Arábiát, hogy halasszák el a tervezett olajkitermelés-csökkentési megállapodást egy hónappal, annak érdekében, hogy az az amerikai időközi választások utánra essen, de a királyság nem volt hajlandó eleget tenni a kérésnek – írja az AP a szaúdi külügyminisztérium közlésére hivatkozva.
Szombaton bejelentette az orosz védelmi minisztérium, hogy új parancsnokot neveznek ki az Ukrajna ellen zajló „különleges művelet” élére. Pár órával azután, hogy Szergej Szurovikin tábornok átvette a vezetést, rakétaesőt zúdítottak az orosz fegyveres erők Ukrajna áramellátó infrastruktúrájára. Az oroszok ünnepelnek; sokan úgy gondolják, most végre fordulópont jön a kezdetektől fogva döcögősen haladó „különleges műveletben.” Az igazság az, hogy az "Armageddon tábornok" néven ismert katonai vezető kinevezése önmagában közel sem biztos, hogy automatikusan megfordítja majd a háború jelenlegi dinamikáját, viszont erős jelzése lehet annak, hogy az orosz hadvezetés mostantól sokkal brutálisabb taktikákat fog használni Ukrajnában.
A Krími híd elleni szombati támadás után ismét magasabb fordulatszámra kapcsolt a háború. A híd felrobbantását Oroszország hétfőn terrorbombázásokkal torolta meg, amelyek főleg az ukrán civil infrastruktúrát érintették, és 19 civil életét vesztette. Ukrajna egy Belgorod elleni támadással válaszolt hétfőn. A háború bedurvulását sokan a szombaton kinevezett új orosz főparancsnoknak, Szergej Szurovikinnek tulajdonítják, aki Szíriában a civilek elleni kíméletlenségéről lett ismert. Joe Biden amerikai elnök egy interjúban azt mondta, Putyin „elszámította magát”. Ma Ukrajna újabb településeket vett vissza az oroszokról Herszon közelében.
A Kreml érdemi török közvetítési javaslatra számít Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtöki találkozóján az ukrajnai konfliktus ügyében - mondta szerdán Jurij Usakov, az orosz államfő külügyi tanácsadója.
Az izraeli biztonsági tanács szerdán jóváhagyta azt a megállapodást, amelyet a zsidó állam amerikai közvetítéssel kötött Libanonnal a két ország között húzódó, vitatott tengeri határ kérdésének rendezéséről.
A levegőből is látható a szerdai olajszivárgás következménye. Az üzemeltető cég kedd este fedezett fel szivárgásokat az orosz olajat Európába szállító Barátság kőolajvezeték lengyel ágán, a lengyel csomópont közelében – írta meg a Reuters.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy adja meg a tagjelölti státuszt Bosznia-Hercegovinának – jelentette be Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési biztos Brüsszelben szerdán.
Oroszország Ukrajnára mért rakétacsapásai Vlagyimir Putyin orosz elnök háborújának rosszindulatát és kegyetlenségét mutatják, de még inkább megerősítik a nemzetközi közösséget abban, hogy támogassa Ukrajna katonai erőfeszítéseit önmaga megvédésére - jelentette ki Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szerdán Brüsszelben, a NATO-tagországok védelmi miniszteri találkozójának keretében szervezett Ukrajnai Védelmi Kapcsolattartó Csoport tanácskozását megnyitó beszédében.
Hétfőn és részben kedden Oroszország számos ukrán város ellen mért rakétacsapásokat, főleg a polgári infrastruktúrát támadva. Legalább 19 ember meghalt, áramkimaradások voltak, ugyanakkor Ukrajnát mindez aligha töri meg.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a szövetség védelmi minisztereinek október 12-13-án Brüsszelben tartandó kétnapos ülése előtt adott ki nyilatkozatot, ahol a fő téma Ukrajna légvédelmi rendszereinek megerősítése lesz. A főtitkár elmondása szerint sürgetni fogja a fegyverszállítások fokozását, hiszen jól lászik, hogy Oroszország egyre inkább vesztésre áll a háborúban - írta meg a Reuters.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az Orosz Energiahét nemzetközi fórumon beszélt az Északi Áramlatot ért támadásokról, melyeket a „nemzetközi terrorizmus tettének” nevezett, illetve kijelentette, Oroszország hajlandó lenne gázt szállítani az Északi Áramlat 2 gázvezetéken.
Társadalmi részarányukhoz képest a magyar kisebbség tagjait nem küldik aránytalan mértékben a frontra Ukrajnában – erről is beszélt Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a Portfolio Checklist keddi műsorában.
Káros és provokatív a nyugati vezetők retorikája a nukleáris fegyverek lehetséges alkalmazásáról – jelentette ki szerdán Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak.
Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) igazgatója október 11-én Moszkvába látogatott, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztetett a zaporizzsjai atomerőmű helyzetéről. Grossi szerint napról napra nagyobb egy atomkatasztrófa esélye – írja az Ukrainszkaja Pravda gazdasági melléklete.
Németország negyedik legnépesebb tartományban, Alsó-Szászországban vasárnap helyi parlamenti választásokat tartottak, amelynek regionális jelentőségén túl az országos politikára is kihatása van. Bár a tartományi választások közel sem fordíthatók le egy az egyben a szövetségi szintre, bizonyos jelenségeket és trendeket mutatnak, például a kormánykoalíció és pártjainak megítélését. A helyi választás nagy vesztese a legkisebb koalíciós partner, a Szabaddemokrata Párt (FDP), amely kiesett a tartományi parlamentből. A pártvezetés a kudarc felelősségét igyekszik az országos koalícióra kenni, reakcióként pedig várhatóan nagyobb beleszólást követel majd magának a kormányban, ami kódolja a feszültséget a másik két koalíciós partnerrel, a szocialistákkal és a zöldekkel. Kormányválság jöhet Európa legerősebb gazdaságában? Talán itt még nem tartunk, az előjelek mindenesetre nem biztatók.
Már legkevesebb 108-an vesztették életüket Iránban a Mahsza Amini halála miatt egy hónapja kirobbant tiltakozásokkal szembeni hatósági erőszakban - közölte az Iráni Emberi Jogok (IHR) nevű, norvégiai székhelyű szervezet szerdán.
Vlagyimir Putyin orosz elnök elfogadta Thaiföld meghívását, hogy november 18-án és 19-én vegyen részt az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagállamainak csúcstalálkozóján – írja a Bloomberg a Bangkok Post nyomán.
Az orosz Interfax értesülései szerint az FSZB nyolc férfit, köztük öt orosz állampolgárt tartóztatott le azért, mert a hatóságok szerint közük volt a Krím-félszigetet és Oroszországot összekötő hídon történt robbanáshoz. Az orosz hatóságok szerint az ukrán titkosszolgálat tervelte ki a támadást.