Ingatlan

Kihátrál a kormány a kínai gigaüzletből?

Portfolio
Elbukhat a tervezett Budapest-Belgrád-vasútvonal fejlesztése, miután egyre több jel utal arra, hogy a magyar vagy a kínai fél kihátrál a projektből - írja a Magyar Nemzet. A beruházás ügyében az EU közel egy éve kötelezettségszegési eljárást folytat, így egyelőre az építkezés sem kezdődhetett el.
Az 550 milliárd forintra becsült magyarországi szakasz 472 milliárd forintnyi kínai hitellel valósulna meg. A fejlesztés a kínai áruk Európába történő szállítása szempontjából lenne fontos, de leginkább csak akkor, ha a görögországi Pireusz kikötőjén kívül erre nem lenne más alternatíva. A szállítás azonban az adriai kikötőkön keresztül is lehetséges, emellett Szlovénia és Olaszország érdekérvényesítő képessége is erősebbnek tűnik Magyarországénál.

A tervek szerint a Budapest és Belgrád közötti kétvágányú villamosított vasútvonalon a vonatok óránként 160 kilométeres sebességgel haladhatnának, jelentősen csökkentve a két főváros közti menetidőt. A fejlesztés további részletei a Magyar Nemzetben olvashatók.
RSM Blog

Komplex bér-, munkaügyi és HR audit

A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg

Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.

Holdblog

Régen minden hosszabb volt

\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A... The post Régen minden hosszabb volt ap

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Számolj háromig és start!

Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.

Ez is érdekelhet