Keresett kifejezés: arany árfolyam | Találatok száma: 7615 Új keresés

61200 százalékos hozam? Van, ahol ez is lehetséges

61200 százalékos hozam? Van, ahol ez is lehetséges

Az elmúlt hetekben már többször írtunk arról, hogy milyen elképesztő ütemben terjedtek el a világban a blockchain alapú technológiák, ami magával vonta a velük kapcsolatos termékek egészen extrém mértékű értéknövekedését is.Ezek közül a Bitcoin, és a kistestvérének nevezett Ethereum került be valószínűleg a leginkább a köztudatba, azonban ma már egy sor újabb kriptopénz létezik, amelyek jellemzően valami speciális problémára igyekeznek megoldást nyújtani. Most ezek közül szemezgettünk.

Vége az aranyláznak!

Idén nagyot emelkedett az arany árfolyama, ami részben annak köszönhető, hogy regionális konfliktusok és politikai tényezők miatt is jelentős a globális bizonytalanság. A sok bizonytalanság közül az egyik a múlt hétvégi francia elnökválasztás volt, ami azonban a befektetők többsége szerint megnyugtató eredményt hozott, emiatt esett a menekülőtermékek, így az arany ára is.

Amerikában is kitört az örömünnep a franciák miatt

Amerikában is kitört az örömünnep a franciák miatt

A vezető amerikai részvényindexek 1% feletti emelkedéssel reagáltak a francia elnökválasztások első fordulójának eredményeire, közben a globális félelem indexnek is nevezett mutató 24%-kal esett. Éppen emiatt az egyik népszerű menekülőtermék, az arany árfolyama 1%-kal esett ma. Figyelemre méltó, hogy a szintén menedéknek tekintett német és amerikai 10 éves államkötvény hozama emelkedett, míg a francia társuk hozama a piacok szemében kedvező fejlemény miatt csökkent.

10 őrült piaci összeomlás, ami brutális válságot okozott

A történelem során számtalanszor tapasztalhattuk, hogy egy maroknyi hozaméhes spekuláns romba döntötte a világ gazdaságának jelentős részét. A klasszikus, arany- és hitelpiaci anomáliák mellett olyan extrém esetek is előfordultak, hogy a tulipánkereskedelem okozott brutális válságot, sőt a tőzsdézés hajnalán egy olyan cég árfolyama is elszállt, amely a növényekből akarta kinyerni a nap fényét. Összeszedtük a történelem tíz legendás válságát; némely ezek közül kifejezetten abszurd tanulságul szolgál azoknak, akik a tuti üzletet keresik a gyors meggazdagodás reményében.

Fedezékbe húzódtak a befektetők

Az amerikaiak afgán bombázása, a Koreai-félsziget körüli geopolitikai feszültség és a francia elnökválasztással kapcsolatos aggodalmak miatt továbbra is nagy a bizonytalanság a tőzsdéken, ami az arany árfolyamának emelkedéséhez vezetett. Az USA-ban nem szünnap a hétfő, így a piacok is nyitva tartanak.

Süllyedt Amerika, öthavi csúcsra ért az arany

A nyitáskor is kis mínuszban jártak a vezető amerikai részvényindexek és a zárásig érdemi elmozdulás nem is történt, így 0,3-0,5% körüli csökkenéssel fejezték be a napot a főbb tőzsdemutatók. A kereskedés alatt Donald Trump dollárral és Kínával kapcsolatos megjegyzései lényeges változást okoztak, a dollár esett, ami éppen jól jött az egyébként is öthavi csúcson járó aranynak a további emelkedéshez.

A Richter volt a nap nyertese

Az amerikaiak szíriai bombázása, a Koreai-félsziget körüli geopolitikai feszültség és a francia elnökválasztással kapcsolatos aggodalmak miatt a napokban nagy volt a bizonytalanság a tőzsdéken, ami az arany árfolyamának emelkedéséhez vezetett. Ma már némileg megnyugodtak a kedélyek a tőzsdéken, a főbb nyugat-európai részvényindexek az előző napi záróértékük közelében álltak a magyar piac zárásakor. A BUX az OTP és a Richter vezetésével 0,7 százalékos pluszban zárta a napot.

Esik az amerikai részvénypiac

Az amerikaiak szíriai bombázása, a Koreai-félsziget körüli geopolitikai feszültség és a francia elnökválasztással kapcsolatos aggodalmak miatt továbbra is nagy a bizonytalanság a tőzsdéken, ami az arany árfolyamának emelkedéséhez vezetett. Az európai tőzsdéken vegyes hangulatban zajlik a délutáni kereskedés, Amerikában egyértelműen negatív hangulat uralkodik a részvénypiacokon.

Íme a valaha élt 10 leggazdagabb ember, Bill Gates elbújhat mögöttük

Bill Gates 86 milliárd dolláros vagyona eltörpül amellett a mérhetetlen gazdagság mellett, amit a világ valaha élt tíz leggazdagabb embere halmozott fel. Míg egyesek kontinensek pénzügyeit, fémiparát és energiaiparát tartották a kezükben, volt olyan is, aki korának egyik legnagyobb országát kezelte személyes tulajdonaként. Összeszedtük az emberiség történelmének tíz leggazdagabb emberét.

Háromhetes mélyponton a forint, esik a rubel a szíriai támadás hírére

A főbb devizakeresztekben, illetve a határidős részvényindexekben alig volt nyoma a menedékkeresésnek azokra a hajnali hírekre, hogy hirtelen fordult az Egyesült Államok hozzáállása a szíriai helyzethez és rakétatámadásokat indítottak szír katonai bázisok ellen. Az orosz rubel azonban csaknem kétéves csúcsáról esni kezdett, mert a nyilatkozatok alapján láthatóan megromlott az orosz-amerikai viszony Szíria kérdésében. A forint háromhetes mélyponton álldogál ma reggel az euróval és a dollárral szemben.

Emelkedik az olajár a szíriai eseményekre

A szíriai elleni rakétatámadások miatti erősödő geopolitikai feszültségek hatására az olajár emelkedni kezdett ma reggel, 2 százalékos pluszban is járt az olaj árfolyama.

Fontos időpontot árult el a Fed

Fontos időpontot árult el a Fed

Még idén elkezdődhet az amerikai jegybanki mérleg leépítése, ami az elmúlt években az eszközvásárlási program következtében óriásira duzzadt - derül ki a Fed legutóbbi ülésének ma közzétett jegyzőkönyvéből. Arról is szó esett, hogy néhány jegybankár szerint az amerikai részvénypiacok már drágák és hogy a közelgő európai választások politikai kockázatokat hordoznak.

Alig telt el 3 hónap, máris 10% fölött kaszálhattál idén magyar befektetésekkel

Alig telt el 3 hónap, máris 10% fölött kaszálhattál idén magyar befektetésekkel

Ha jó lóra tettünk, amikor az év elején a megtakarításunkat befektetési alapba raktuk, akár 10% fölött is kereshettünk eddig 2017 első három hónapjában. A lakosság kedvencei viszont nem lódultak meg annyira, 0 és 1 százalék között lehetett keresni eddig idén a legnagyobb magyar befektetési alapokkal. A negyedév legjobban teljesítő forintos, lakossági alapja az Aegon lengyel részvényalapja lett, a legnagyobb tíz alap közül pedig a Diófa Magyar Posta Takarék ingatlanalapja teljesített a legjobban.

Négy éve nem kezdtek ennyire jól az amerikai tőzsdék

Az amerikai értékpapírpiacokon gyenge kezdés után vegyesen alakultak az árfolyamok pénteken, első negyedéves eredményük azonban így is négy év legjobbja lehet. A piaci zárás előtt bő egy két órával a DJIA-30 index 0,27 százalékkal járt mínuszban, az S&P-500 -0,13 százalékon állt, a Nasdaq Composite pedig 0,05 százalék pozitív értéket mutatott.

Mibe fektessek 10 millió forintot, ha nem akarom elbukni?

Mibe fektessek 10 millió forintot, ha nem akarom elbukni?

Nem egyszerű összeszedni 10 millió forintot, megtartani pedig még nehezebb ebben a mai, volatilis gazdasági környezetben. Szerencsére számos biztonságos befektetés létezik a mai magyar piacon, ez a tőkemennyiség viszont alkalmas lehet arra is, hogy egy megfelelő befektetési portfóliót kialakítsunk és legalább egy részét olyan értékpapírokba fektessük, amelyekkel komolyabb hozampotenciál elérésére van lehetőségünk. Bemutatjuk, miből érdemes válogatni és hogy érdemes egy biztonságos befektetési portfóliót kialakítani.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

MNB Intézet

Science Under Strain

Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly...