FONTOS Pont visszafolyt volna a küszöb alatt az orosz olaj és gáz, amikor Von der Leyen elzárja a csapot

Keresett kifejezés: 26 24= | Találatok száma: 6330 Új keresés

2013. március 01. 11:36 | Portfolio

Az olasz nagykoalíciónak befellegzett

Pier Luigi Bersani ma az olasz balközép vezetője nyomatékosan elhatárolódott bármiféle koalíció megkötésétől a Silvio Berlusconi által vezetett jobbközéppel.

2013. február 28. 11:06 | Portfolio

Mennyire vonzó az E-Star új javaslata?

Nemrégiben tette közzé új egyezségi javaslatát az E-Star, ami több ponton közelít már a kötvényesek álláspontjához, és összességében kedvezőbb is, mint a korábbi ajánlat. Ha kicsit közelebbről megnézzük, akkor kiderül azonban, hogy a kötvényesek igazából így sem kapnának többet (a pesszimista szcenáriónk alapján kalkulált fair részvényérték mellett), mint azok, akik korábban az aukciók keretében felajánlották értékpapírjaikat az E-Starnak, mindemellett az intézményi kötvényesek az általuk szintén napokkal korábban publikált egyezségi javaslat szerint több feltételt is kikötnek, melyek esetükben a megállapodáshoz szükséges lenne (képviselőjük igazgatósági taggá választása, leányvállalati részvények szavazatának korlátozása). Ezek alapján úgy látjuk, hogy amennyiben ismételten a hitelezők szereznek többséget a tárgyaláson, úgy az E-Star egyezségi javaslata a jelenlegi formában vélhetően nem kerül majd elfogadásra, a vállalatnak további engedményeket kell majd tennie. Abban az esetben azonban, ha a menedzsment szerez többséget - melyre véleményünk szerint reális esély mutatkozik - megvalósulhat az egyezség a jelenlegi formában.

2013. február 26. 14:50 | Portfolio

Korrekció kezdődhet a tengerentúlon

A borús európai hangulat ellenére a tengerentúli vezető határidős indexek a pozitív tartományban tartózkodnak a nyitást megelőzendően, ez elsősorban a tegnapi esés korrekciójának tekinthető. A mai nap során a befektetők fókuszában a vállalati híreken és a publikálásra kerülő makroadatokon túl, Bernanke kongresszusi meghallgatása állhat.

2013. február 21. 08:55 | Portfolio

Kikandikált a medve barlangjából

Tegnap meredeken visszafordultak a piacok, ez pedig előhozott néhány kedvező short-beszállási lehetőséget, persze egyes papírokban a longot sem vethetjük el. Mai elemzésünkben a Deutsche Telekom és az Allianz mellett a Microsoft grafikonját vizsgáljuk részletesen.

2013. február 13. 08:05 | Gayer Attila

Meggyőző gyorsjelentés az Egistől

Kellemes meglepetéssel szolgált az Egis tegnap zárás után érkező gyorsjelentése, a vállalat a főbb eredménysorokon az elemzői várakozásoknál kedvezőbb számokat közölt, nettó profitban a felülteljesítés közel 30%-os volt. A jó teljesítmény elsősorban az export jelentősebb növekedésének és az értékesítés kedvező szerkezeti változásának volt köszönhető, ami ellensúlyozni tudta a devizaárfolyamok negyedévben mutatott kedvezőtlen elmozdulásának hatását.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- euróban 22%-kal nőtt az exportértékesítés, a húzóerő a FÁK és a KKE-régió volt;
- a magyar piacon tovább zuhan a bevétel;
- a működési költségek 8%-kal emelkedtek;
- a pénzügyi sor támogatólag hatott;
- a részesedési eredmény ezúttal nem húzta le jelentősen az eredményeket;
- a negyedéves adózott eredmény rekordszintre ugrott, a 12 havi gördülő profit tovább emelkedett;
- a nettó készpénzállomány részvényenként mintegy 5 450 forint, ami a tegnapi záróár 30%-a.

Véleményünk szerint a mai kereskedésben pozitív árfolyam reakció várható az Egis részvényeinél, az emelkedést a vártnál jobb eredményszámok mellett a papírok kedvező értékeltsége is támogathatja. A délelőtt 10-kor kezdődő elemzői tájékoztatóra persze érdemes lesz figyelni a befektetőknek.

2013. február 07. 10:20 | Portfolio

Jelentett a Daimler - elmaradt a meglepetés (2.)

Ma tette közzé negyedik negyedéves számait a Daimler AG, ami felemás képet fest az elemzői várakozásokhoz képest. A nettó profit soron azonban kiugró növekedést mutat, ami az EADS-ben lévő 7,5 százalékos értékesítésnek volt köszönhető. A vállalat eladásai növekedtek az előző év azonos időszakához képest, és a Mercedes-Benz személyautó divízió rekordértékesítésről számolt be. Dr. Dieter Zetsche elmondta, hogy tavaly nem teljesültek a saját várakozásaik, de idén sokkal jobb teljesítményt fognak nyújtani, mind a profitabilitás, mind a bevételek területén.

2013. február 05. 15:49 | Portfolio

Shortolták a nyersanyagokat - Az aranyban sem bíztak

Az emelkedésnek induló trendet megtörve ismét csökkent az árupiaci spekulatív kereslet a 29-ével záruló héten, a CFTC legfrissebb adatai szerint a befektetők kockázati étvágya az év eleji szintre esett vissza. Ezzel párhuzamosan a nyersanyagárak jórészt esést szenvedtek el, az irányadó Dow Jones UBS árupiaci index kicsit több mint fél százalékkal csökkent. Az aranyban és a földgázban egyre kevésbé bíznak a befektetők, az ezüst, a nyersolaj, a gyapot és a szójabab iránti spekulatív kereslet azonban jelentősen nőtt az időszakban.

2013. január 31. 14:55 | Portfolio

Erőlködnek az amerikai piacok

Az európai börzékre ma jellemző negatív hangulat uralkodik a tengerentúli piacokon is, a vezető határidős amerikai indexek egyaránt a negatív tartományban tartózkodnak a nyitás előtt. Ennek hátterében a gyorsjelentésekre adott eltérő befektetői reakciók, és a gyenge munkanélküliségi adat állhat, a délután folyamán még érkezik a Chicagói beszerzési menedzser index.

2013. január 31. 08:54 | Portfolio

Szárnyaltak a nyersanyagok a gyenge GDP adat ellenére

Tomboltak a bikák a nyersanyagpiacokon, a Dow Jones UBS árupiaci index 1,41 százalékkal zárt magasabban a tegnapi kereskedési napon, a dollár gyengülése az árfolyamok emelkedését támogatta. A kiábrándító amerikai GDP adat ellenére az ipari fémek mindegyike 2 százalék felett teljesített, de a nemesfémeknél és az energiaszektorban is a pluszok domináltak. A Fed nem emelt kamatot és folytatja gazdaságélénkítő programját, ami felfelé hajtotta az árakat.

2013. január 31. 06:30 | Kádár Piroska

Tényleg itt az új magyar exodus?

Valóban félmillió magyar hagyta el az országot, hogy máshol dolgozzon? Mi történt az elmúlt években a kivándorlás terén? Ezekre a kérdésekre keressük a választ alábbi cikkünkben. Az adatok azt mutatják, a fő célpontok irányába valóban megemelkedett a kivándorlás, de a félmilliós szám soknak tűnik. A kivándorlás megugrásával nem vagyunk egyedül, egyes országokból arányaiban is jóval magasabb kivándorlás indult meg, s néhol tényleg igazi "exodus"-ról beszélhetünk. Csalóka azonban önmagában a kivándorlást nézni.

2013. január 30. 08:15 | Portfolio

Kilőtt az Amazon

Közel 9%-kal ugrott meg az Amazon árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette negyedik negyedéves gyorsjelentését. A pozitív fogadtatás annak fényében érdekes, hogy a cég mind a bevételek, mind az egy részvényre jutó eredmény szintjén alulmúlta az elemzői konszenzust. A befektetők talán a bruttó fedezeti szint javulásának örülhettek.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- A bevételek tekintetében emelkedésről számolt be az Amazon a negyedik negyedévre, az előző év azonos időszakához képest több mint 20%-kal ugrottak meg a bevételek.
- A bruttó fedezeti szint több mint 3 százalékponttal javult a negyedik negyedévben, a cég üzemi eredménye is emelkedett, nettó profitja viszont esett.
- A folyó negyedévre a várttól elmaradó bevételprognózist fogalmazott meg a menedzsment és veszteséges lehet a negyedév.

2013. január 25. 07:36 | Portfolio

Az új Windows húzza a Microsoftot

A bevételek növekedéséről számolt be a Microsoft a negyedik negyedévre az előző év azonos időszakához viszonyítva, amiben nagy szerepe volt a Windows 8 operációs rendszer őszi piacra dobásának. A bevételek tekintetében a vállalat minimálisan alulteljesítette a várakozásokat, egy részvényre jutó eredménye viszont 1 centtel felülmúlta a konszenzust. A részvények másfél százalékot estek a gyorsjelentésre a zárás utáni kereskedésben.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- 3%-kal emelkedtek a negyedévben a Microsoft bevételei, amit az új Windows októberi piacra dobása segített.
- A Windows divízió bevételei 24%-kal ugrottak meg.
- Eredményszinten csökkenésről számolt be a Microsoft, ami a k+f és a marketingköltségek növekedésével indokolható.
- A menedzsment nem fogalmazott meg sem bevétel-, sem profitvárakozásokat a folyó negyedévre.

2013. január 24. 11:48 | Portfolio

Emelkedő hozam mellett terv felett adott el kötvényeket az ÁKK

Az utóbbi hetekhez képest visszafogottnak mondható vételi érdeklődés jellemezte a ma megtartott 3 magyar államkötvény aukcióját, de emellett is a 45 milliárd forintnyi összes kerethez képest 9 milliárd forinttal több papírt értékesített az Államadósság Kezelő Központ. A kialakult átlaghozamok a tegnapi referenciahozamokhoz képest 4-16 bázisponttal vegyes irányba tértek el, míg a két héttel ezelőtti kibocsátásokhoz képest 4-26 bázisponttal emelkedtek. A jelek abba az irányba mutatnak, hogy a továbbra is jó piaci hangulatot igyekszik kihasználni az adósságkezelő arra, hogy ésszerű hozamok mellett a lehetőségekhez képest viszonylag sok forint kötvényt adjon el. Ennek egyik lehetséges mozgatórugójáról az alábbi minapi elemzésünkben írtunk:

2013.01.22 13:17 Kell-e még a deviza Matolcsyéknak?

2013. január 24. 08:31 | Portfolio

Az Apple jelentésére beborult az ég a piacok felett

Az amerikai indexek még a pozitív tartományban tudtak zárni, mely részben a költségvetési plafonnal kapcsolatos sikerrel záródó tárgyalásoknak tulajdonítható. A zárást követően azonban elromlott a hangulat, ugyanis az Apple negyedéves jelentése nem nyerte el a tetszését a befektetőknek. Ázsiában is a medvék felé billent a mérleg annak ellenére, hogy egy kedvező kínai adat érkezett. Az európai határidős indexek azonban tegnapi zárószintjeik közelében tartózkodnak.

2013. január 22. 09:03 | Portfolio

Estek az ipari fémek - A földgáz drágult

A legfontosabb nyersanyagok árfolyama összességében nem változott lényegesen a tegnapi kereskedési napon, a Dow Jones UBS árupiaci index éppen ugyanazon az értéken zárt, amelyen pénteken, az egyes szektorok azonban eltérően teljesítettek. Az ipari fémek mindegyike olcsóbb lett, míg az energiaszektorban emelkedtek az árfolyamok. A dollár árfolyama nem változott, ezért nem volt hatással az árak alakulására.

2013. január 21. 19:31 | Portfolio

Már a Facebookot követő sztárelemző is az utcára került

Elvesztette munkahelyét az az elemző, aki a Forbes magazintól 5 hónappal ezelőtt megkapta a Facebook-ot követő legjobb elemző képzeletbeli titulust. Az alkalmazott a Kazahsztánban zajló pénzügyi intézményeket érintő szabályozási környezet szigorításának áldozata lett közel 600 sorstársával együtt - írja a Bloomberg.

2013. január 21. 08:41 | Portfolio

Nem sieti el az UniCredit a jegybanki források visszafizetését

Nincs nyomás arra vonatkozóan az UniCrediten, hogy idő előtt visszafizesse az Európai Központi Banktól az eurózóna adósságválságának csúcsán kapott forrásokat - nyilatkozta Federico Ghizzoni vezérigazgató a Reuters szerint.

2013. január 17. 13:25 | Portfolio

Megjött a figyelmeztetés - Ingoványos talajon a tőzsdék

Mark Hulber szerint az amerikai bika piac ingoványos talajon áll, a szakértő négy meghatározó indikátort vizsgált meg, melyek a múltban jól előrejelezték a csúcsokat - írja a MarketWatch.

2013. január 17. 08:46 | Portfolio

Az okostelefonok hajtják előre az eBay-t

Kétszámjegyű profitnövekedésről számolhatott be az eBay a negyedik negyedévre tegnap este közzétett gyorsjelentésében, részben a PayPalnak köszönhetően, ami évek óta a növekedés hajtóereje a cégnél. Az eBay online fizetési megoldásának sikerei mellett a mobil vásárlás terjedése segítette a negyedévben az aukciós cég növekedését.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

-A bevételek szintjén 18%-os növekedést ért el az eBay a negyedik negyedévben. Az aukciós és az e-kereskedelmi üzletág bevételei 18%-kal emelkedtek, a PayPal pedig 24%-os növekedést tudott felmutatni.
- A nettó eredmény esett a negyedévben, de ez egyszeri tételek számlájára írható, a bázisidőszaki eredményeket ugyanis a SkyPe eladása erősítette. Egyszeri tételek nélkül 17%-kal emelkedett a nettó eredmény.
- A folyó negyedévre az elemzői konszenzusnál valamivel alacsonyabb bevétel-és profitvárakozást fogalmazott meg a vezetőség.

Ricardo

A Vaslady ébredése

Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek

Kasza Elliott-tal

Clorox Company - elemzés

Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C